Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 12. szám - Péteri Lóránt: Zene, oktatás, tudomány, politika (Kodály és az államszocializmus művelődéspolitikája [1948-1967])
A levegő tele van a jazz mérgével. Ez ellen csak az iskola adhat ellenmérget, s annak adagja nem lehet elég nagy. A jazz-őrület egyéb kihatásairól nem akarok beszélni. De talán hallottak Önök a budai kürett-klubról, és beszéltek a leánytáborok orvosaival?" Botorság volna számon kérni Kodályon, hogy nyolcvanas éveiben járva nem érzett különösebb rokonszenvet a magyar fiatalság kétségtelen többségének életérzését kifejező új tánczenével szemben. Ám Dolinszky Miklós joggal mutatott rá egy másfél évtizede írt tanulmányában, hogy ha a tömegek „egyetlen, azonosságtudatot is ébresztő élményét" kizárjuk ama dolgok köréből, „melyek megérdemlik a zene nevet", úgy aligha számíthatunk eredményekre a zenekultúra szakadékainak áthidalásában. A hatvanas évek némely táncdala mindenesetre nem csupán az elitkultúra tragikus pátoszával, de a populáris zene használati romantikájával (a giccsel) is szakított, megénekelve a felnőtté válás megannyi feloldhatatlan konfliktusát, illetve a szerelmi kapcsolatokban megnyüvánuló egyenlőtlenségeket és hatalmi harcot. A tagadás elemi emberi létszükségletének kiélése, bár e dalokban általában a privát szféra köreire vonatkoztatták, alighanem a hazugságokon nyugvó politikai szisztéma elviselésében is jelenthetett némi vigaszt. Kodálynak a zenekulturális helyzet megváltoztatására tett indítványai a pragmatizmusát és pluralitását éppen csak kialakító magyar zenei közbeszédben zavarba ejtően idézhették vissza az évtizeddel korábbi kollektivizmus, aktivizmus és normatív idealizmus szellemét. Szabolcsi Bence, a Magyar Zeneművészek Szövetsége 1961-ben leköszönő elnöke a nyilvánosság előtti zenepolitikusi elnémulásával jelezte annak kései belátását, hogy a magyar zeneélet egészét átfogó, állami felügyelet mellett zajló integrációs kísérlet tökéletes kudarcot vallott. Ez is megnöveli a jelentőségét annak, hogy a hasonló megnyilvánulásoktól addig következetesen tartózkodó Kodály éppen 1962-ben érezte szükségét a Szövetség, illetve a szövetségi gondolat mozgósításának: „Mert mi lehet a célja egy Szövetségnek? - talajt teremteni a jó zenének, feltörni a „szűzföldeket" és tudomásul venni, hogy még nagyon sok tennivaló van. A közösségnek nem használ, ha ki-ki csak a saját »háztájiját« műveli. Nemrég hallottam egy előadást a rádióban, amely azt fejtette ki, hogy az egyén, az egyesek haszna sokkal nagyobb lesz, ha többet törődnek a nagy közös földdel, mint a háztájival, mert ha minden figyelmük a háztájira összpontosul, a közös földet kiveri a gyom. Volna itt beavatkozni valója a Szövetségnek a zenei élet minden terén." Kodály másik fontos és visszatérő hivatkozási alapja a szovjet példa volt. Egyfelől a szovjet zenepedagógia vitáinak felelősségteljességét állította mintaként szaktársai elé. Másfelől a hruscsovizmus állítólagos nyitottságára hívta fel a figyelmet: „[...] Hruscsov akkor kezdett feltűnően tapsolni, amikor [Alekszander Trifonovics] Tvardovszkij azt mondta, hogy a pártot nem csak azzal lehet szolgálni, hogy a pártközpont deklarációit visszhangozzák, hanem önálló új gondolatokat is fel lehet vetni. Nem tudom, osztja-e a magyar kormány és pártközpont ezt a tapsra indító tetszését Hruscsovnak." A Szovjetunióra való ilyesfajta hivatkozás éppenséggel az 1948-1956 közti Kodálytól sem volt idegen, csak akkor ezzel sokkal kevésbé maradt magára, mint a forradalom után. A bezzeg a Szovjetunióban retorikáját az 1956 utáni zenei közbeszédben még a politikai hatalom képviselői, illetve a velük lojálisak is egyfajta kínos kötelességként alkalmazták. Kodály érvelésének feltűnő jellegzetessége a dacos-védekező hangütés. Beszédében többször a maga „öreges", illetve „magányos kapálásait" emlegette. És ez nem tekinthető puszta retorikai fogásnak. 1962-ben hosszú távú, elvi céljairól fantomokat idézve: a Szovjetunió felsőbbségére hivatkozva és a zeneélet kollektivizmusának gondolatát felmelegítve beszélt. Ez voltaképpen azt jelentette, hogy elbizonytalanodott a tekintetben: 58
