Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 12. szám - Dobozi Eszter: Kodály Zoltán tanulmányainak stílusáról
kaerő kellene itt egy zenei »belmisszió«-ra."7 Minthogy megszólalásainak sokszor nem titkolt célja éppen az, hogy cselekvésre, állásfoglalásra késztesse a szakma és a közélet felelőseit, gyakorta maga fogalmazza meg a cselekvési programot, sűrűn tarkítja szövegeit az imperativus: „A zene nem magánosok kedvtelése, hanem lelki erőforrás, amelyet minden művelt nemzet igyekszik közkinccsé tenni. Kapja meg belőle részét minden magyar gyermek!"8 Vannak dolgozatai, beszédei, amelyekben a legtöbbször ismételt szó: a kell segédige. A népzenekutatás jövője9 című dolgozatában például egy négymondatos bekezdésben négyszer jelenik meg a „kell". Teljes egyéniségének varázsát latba vetve törekszik a meggyőzésre. így vállalja előttünk érzelmeit, indulatait. Erős érzelmi töltésű szavainak megszaporodása, az azonos jelentésűszerepű nyelvi elemek halmozása jelzi ezt, amikor tettekre ösztökél. Amikor lelkesedik és lelkesít: „Semmi sem jellemző annyira egy nyelvre, mint sajátos hangzása. Olyan ez, mint a virág illata, a bor zamata, a zománc, az opál tüze. Megismerni róla a nyelvet már messziről, mikor a szót még nem is értjük. Minden nyelvnek megvan a maga hangszíne, tempója, ritmusa, dallama, egyszóval zenéje. "10 11 Elragadtatásai romantikus, sőt barokkos zsúfoltságé képeiben, képei rendszerében nyilatkoznak meg. Dohnányi zongorajátékát például így dicséri tőle ritkán olvasható elismeréssel (mert kritikusként igen éles, csak a hibátlant és valódit tudja főhajtással fogadni): „Ahogy Dohnányi ujjai a vonósok színsugarai köré bogozták a zongorahang fátyolát: soká emlékezetes marad. "l l De Bartók Fából faragott királyfiját is hasonlóan ünnepi hangon ismerteti: „Nem halhat meg, akármilyen beteg egy ország, ha ilyen szivárványos élet-gejzír tudott belőle kitörni. "12 Ugyanez a felfokozottság jellemzi akkor is, amikor bírál, elutasít. A negatív vélemény, az éles kritika sokszor ironikus énjének enged teret. „A népdal parazitáit szemmel tartani: az Ethnographiának kötelessége, mert tudományos érdek" - vitatkozik a lap egyik szerzőjével. „A sok ál-szerzőnek köszönhető, hogy a nép ajkán élő dallamaink szerzőségének kérdése olyan Augiász istállója lett, mely még soká várhat Héraklészére. "13 Kodály Zoltán tehát az írásbeliségben a megalkotott írásmű szövegterében mindig ott van személyiségének minden erejével. Nem rejtőzik el, nem bújik szerepek mögé, nem vesz magára maszkot, álarcot, nem ölti fel a személytelenség jellegtelen köntösét. Az egyes szám (esetleg a többes szám) első személyű megszólalás uralja tanulmányköteteit, még a tudományos igénnyel írott dolgozatait is. Kodály Zoltán írástechnikája nem csupán a kimondhatóságot szolgálja ilyen módon, hanem a megértést is. Legbonyolultabb szaktanulmányai is felfoghatók a laikus olvasónak, hallgatónak is. Olyan mester alkotásai, aki nem csupán a zenetudóshoz, a zene előadóművészeihez és tanítóihoz, tanáraihoz szándékozott törekvéseivel eljutni, hanem a laikusokhoz is. A közélet jó hallású és botfülű döntéshozóira egyaránt hatni akart. A megértésben segíti a befogadót a kötőelemek, az úgynevezett szövegkohéziót teremtő fordulatok, szavak gyakori használata is. Kodály Zoltán szövegszerkesztése iskolapéldája annak, hogyan kell gazdaságosan élni az utaló- és kötőszók által kijelölt - szövegen és mondaton belüli - logikai kapcsolatok hangsúlyozásával. 7 Kodály Zoltán: Zenei belmisszió. In: Visszatekintés I. 49. o. 8 In: im. 50. o. 9 In: im. II. 198. o. 10 Kodály Zoltán: Vessünk gátat kiejtésünk romlásának. In: im. II. 300. o. 11 Kodály Zoltán: Zenei beszámolók a Pesti Naplóban. 1918. december 4. In: im. II. 345. o. 12 Kodály Zoltán: lm. 1918. november 26. In: im. II. 344. o. 13 Kodály Zoltán: Válasz Litkey Menyhértnek. In: im. II. 64. o. 36
