Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 12. szám - Dobozi Eszter: Kodály Zoltán tanulmányainak stílusáról
nyújtotta lehetőségekkel. Nyilatkozatai, előadásai közül itt hangzott el a Szóval: kultúr? 1955. május 21-én, A népdal és a rádió 1956. június 24-én, 1959. március 31-én pedig az Emlékezés Vikár Bélára. Beszélt Bartókról a budapesti Magyar Állami Operaházban rendezett Bartók-ünnepsé- gen 1950. szeptember 25-én (Bartók emlékezete címen jelent meg). Tartott előadást, hangversenyt megnyitóbeszédet, egy másikat záróünnepélyen a Zeneművészeti Főiskolán (Böjti Zsoltár, avagy hogyan kell jegyezni, 1951. november, Beethoven halálának évfordulóján, 1952. március 25., Ki a jó zenész?, 1953). Hallhatták zenei, zenetudományi rendezvényen (Bartók Béláról, a Magyar Bartók Béla Emlékbizottság 1956. szeptember 26-i díszülésén, a Haydn emlékének szentelt I. budapesti nemzetközi zenetudományi konferencián 1959. szeptember 17-én, Egy kis számadás címmel a Magyar Zeneművészek Szövetségében 1962. március 8-án) és más alkalmakon: gyermeknapon, kiállítások megnyitóján, a Néprajzi Társaság 70. évfordulóján, temetésen... Talán abból is következik írásai szövegének az élőbeszéd természetességére emlékeztető jellegzetessége, hogy eredeti változatuk megszerkesztésekor ott lebegett a szerző előtt a hallgatóság meggyőzésének szándéka. A meggyőzésnek pedig előfeltétele a gondolat világos kifejtése, a mondat- és szövegépítésben a hallás utáni megértés szempontjának figyelembevétele. Akár tanulmányai stílusának jellemzésére is szolgálhatnak magának Kodálynak a szavai. Azok, amelyekkel a magyar zenei művészi hatás lényegét világítja meg, amikor az egyszerűséget és világosságot a legfontosabb művészi értéknek vallja. „Egyszerűség, világosság még nem zárja ki a mélységet. Sőt a legmélyebb művek sokszor egyúttal a legvilágosabbak. "2 írásaiban is igyekszik megfelelni azoknak az alkotói józanságot feltételező formai követelményeknek, amelyeket művészként állított maga elé: azaz a „szerves egység" elvének, a „cél és eszközök egyensúlya, a rendező értelem uralma"3 4 szempontjának. Nem szükséges fennhangon olvasnunk, sorait némán követve is ráérezhetünk arra, hogy a szövegegységek tagolása, a mondat- és szólamhatárok sajátos belső ritmust kölcsönöznek Kodály Zoltán tanulmányainak. Olyan lüktetés ez, amely a lélegzés üteméhez igazodik. A természetesen és könnyedén beszélő ember lélegzéséhez. Egészséges arány rajzolódik ki a hosszabb és rövidebb mondatok között. Váltogatja a többtagú és egyszerű mondatokat. Ám több tagból álló mondatai is csak ritkán haladják meg a három tagmondatot. Bővített mondatai is első hallásra/ránézésre fölfogható szerkezetekben élnek. Nem halmozza korlátlanul a bővítményeket. Nem sűrűn alkalmaz többszörös alárendeléseket. Mondattípusai változatosak. S nem csak szerkezetük szerint. Az egyszerűbb és bonyolultabb struktúrák váltogatása révén is. Szép példája ennek - sok egyéb mellett - a Kelemen Kőmives balladája4 címmel a Zenei Szemlének készült cikke. Ahogyan a papírral sem (tudhatjuk, hogy feljegyzéseit sokszor meghívók, gyógyszerreceptek hátlapjára, egyéb cédulákra írta), a szavakkal sem pazarló. A különféle modalitások alkalmazása élénkítő hatású. Kodály gyakran szólítja meg hallgatóit/olvasóit. „Tisztelt Hallgatóim!" - helyezi el olykor még szöveg közepén is, ha a figyelemfenntartás igénye úgy kívánja, mint az Erkel és a népzene5 című előadásában is. Valódi és költői kérdéseket intéz hozzájuk: „Mert ki látott ízléstelenül öltözött parasztlányt... "6 A mondandó érzelmi telítettségét felkiáltó mondatai teszik nyilvánvalóvá: „Mennyi mun2 Kodály Zoltán: Magyarság a zenében. In: im. 249. o. 3 Kodály Zoltán: Magyarság a zenében. In: im. 251. o. 4 In: im. II. 76-78. o. 5 In: im. II. 94. o. 6 Kodály Zoltán: Megnyitó a „Magyar népviseletek története" kiállításon. In: im. 205. o. 35
