Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 11. szám - Fekete F. József: Üdvözítő egyszerűség (Danyi Zoltán könyveiről)
pihenés, a kontempláció járulékos cselekedete. A versek ugyanis a környezetből kiemelt motívum higgadt szemrevételezése nyomán haladva a tépelődés, a világ általi faggatott- ság lenyomatává lesznek, még akkor is kontemplativ tevékenység eredményét mutatják, ha a vers szavai, mondatai nem jutnak el valami, az olvasó által azonnal értelmezhető „gondolat", vagy netán „bölcsesség" megfogalmazásáig. Ez teszi verssé Danyi Zoltán líráját: az elhallgatások finom praktikája, a lebegtetés, az apró csusszanások a látvány és az élmény közvetlensége, a megfogalmazás kézenfekvősége és az értelmezés elvontsága között. A vers számára nem a gondolat - mint tartalom vagy bölcsesség - kimondásának eszköze, hanem autonóm entitás, önmagáért való létezés. Az Átcsúszik kékbe kötet több verse is a külső látványról befelé forduló tekintet poétikájának közvetlen megfogalmazását tárja az olvasó elé. Már a kötetet bevezető, cím nélküli vers alaphelyzete is ilyen kontemplativ szituációt vázol: az uszodában valaki ötvenöt percig biztos tempóval, kimért mozdulatokkal faltól falig úszik, oda és vissza, az úszó nyugalma megbolygathatatlan. Ez alatt az idő alatt akár százhúsz Miatyánk is elmondható, lehet, hogy az úszó éppen százhúsz Miatyánkot mond magában tempózás közben, amíg halad, fordul, halad, fordul, s közben mégis olybá tűnik magának, vagyis a belső szemlélőnek, akárcsak a látvány külső tanújának, mintha egy helyben topogna. Minden mozgás csak illúzió. Ennél is jellemzőbb a Füvekről című vers, amely a gondolkodás járulékos tevékenységeként elkönyvelt cselekedeteit bevonja a vers szövegébe, sőt magát a vers szövegét az értelemkereső tépelődés külső, pótlólagos, metonimikusan értelmezhető tevékenységeire, a már szinte motorikus gesztusokra építi: Teagőz vagy finom dohányfüst. A bajusz rácsozatán átszűrődve eltéved. Versként létezik. Versként létezik. Ez a legfontosabb, ami elmondható Danyi Zoltán lírájáról. Egyszerre kel életre benne a realitás tapasztalata, a versírás gyakorlata és - beleágyazva - a versértelmezés lehetősége. Danyi szerint minden mozgás látszólagos - és ezt a megállapítását versvilágában a dinamizmus hiánya nyomatékosítja, sőt ezen túlmenően - a szemlélődés során - a vers létrejöttének érdekében még a jelenvalóságokról is lemond: „Hiányzó faág / őrzi / a cseresznye súlyát, illatát." A nem létező cseresznye súlyát és illatát őrző, hiányzó, vagyis a tapasztalat számára nem létező faág képzete teremti a verset: ez az ág már csak a költői, empatikus képzelet nyomán ringathatja termését, rebegtetheti leveleit, táncolhat a szélben. Olyan szuggesztív kép, mint egy jól sikerült akvarell, és tömör, akár egy haiku. S ha már itt tartunk: úgy érzem, Danyi Zoltán verselésében jelentős szerepet játszik a keleti gondolkodás befogadása. Szemléletében, filozófiájában, a természethez való viszonyában, végső soron magában a kontemplációban is a nyugati világ kultúr-diktatúrájától való eltávolodás tapasztalható. Ez a kötöttségek alól mentesítő szabadság jelen van a versformák megválasztásában, az ötletes címadásban, a rímes játékokban, ennek ellenére Danyi Zoltán nem tartozik a verset játékként értelmezők közé. A jelenleg publikáló vajdasági magyar írók közül nem egy fölismerte, hogy „minden helyettesíthető, de semmi sem pótolható" (Szögi Csaba), másként fogalmazva: „minden megismételhetetlen" (Danyi Zoltán). Léttapasztalatuk a fölismert hiányoktól hemzseg, eszmélésük során szinte csupán a hiányosságok felismerésével gyarapodtak, a kirekesztettség és a kívülállóság bizonyosságára döbbentek rá, arra, hogy nem volt módjuk - és már aligha lesz - megélni, megtapasztalni a pótolhatatlant, mert rossz helyen, rossz időben születtek, s ennek a ténynek a tudatosulása betölthetetlen űrt hagyott megismerési tapasztalatukban. A korábbi nemzedékeknél még a megismerés, náluk a fölismerés 110
