Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 11. szám - Zelei Miklós: A nagy szovjet cirkusz (Egy nap Zoltai Károllyal)
- Maradtam a Talajjavítónál, megszületett az első lányom, jártam az országot, filmeztem és fotóztam. Közben én technológiát is vezettem, tehát mint talajjavító technológus, technikus.-Nem lettél függetlenített filmes?- Teljesen függetlenített munkakörben dolgoztam mint technikus. Tehát én megállapítottam a technológiát, megsúgtam, hogy ezt így kéne vagy úgy kéne csinálni, így jobb lenne, vagy úgy jobb lenne, akkor vitatkoztunk, megvitattuk, aztán csinálták. De én közben fotóztam, filmeztem is, amit csináltak. Éppen Szombathelyen dolgoztam, amikor megszületett a lányom. Én Szombathelyre motorkerékpárral jártam innen, Debrecenből.-Milyen márka volt?- Én voltam már megint az irigyelt, a közirigység tárgya akkor is! Egy Simpson 3000-es, kardántengelyes.- Debrecenből motorral Szombathelyre! Hány óra alatt?- Ráértem! Nem számított az idő. A bukósisak még nem volt kötelező, de így is túléltem a motorkerékpározás éveit. És megjött a telefon, hogy megszületett a kislányom. Akkor még volt belföldi légi járat. Bizony ám! És a Talajjavító szombathelyi kirendeltségének munkatársai voltak olyan ügyszeretőek, hogy mindent megmozgattak annak érdekében, hogy nekem jegyet szerezzenek. És hazarepültem. A motort később utánam hozták teherautóval.- Hogy kellett repülni? Szombathely-Debrecen?- Nem. Szombathely-Budapest-Nyíregyháza. Amikor Nyíregyházán megkapta a felszállási engedélyt a gép, Debrecenben, a szovjet repülőtér csücskében biztosítottak egy ideiglenes leszállóhelyet. Azért pár óra alatt mégis itthon voltam! Azután is dolgozgattam, csinálgattam a Talajjavítónál a magam dolgait, és megint valami bekattant a fejembe... Bontották Debrecen külvárosi részeit, és épültek a panelházak. Gyönyörű kis utcákat bontottak le, épültek a tízemeletes épületek. Nem gondoltam át, hogy ez milyen baromság, hiszen lakáshoz jutnak az emberek! De ezeknek a panelházaknak a helyén a kis ősrégi településrészeket meg lebontják. Ki fog erre emlékezni? Ezt meg kéne örökíteni, hogy ilyen volt régen. És megint beadtam a pályázatot egy kisfilmstúdió alapítása érdekében. Akkor már a pártbizottságnak. Tíz nap alatt választ kaptam, hogy jelenjek meg. Akkor nem interjúnak hívták ezt, hanem úgy mondtuk, hogy megbeszélni a dolgokat... Megjelentem, és megbeszéltük a dolgokat... Én elmondtam rövid szóval, hogy ha arról, amit most lebontunk, nem marad egy kocka, egy film, egy kép, semmi, akkor utána mit mondunk, hogy mi volt ott? Mit bontottunk le? Ez már egy kis politikai rátöltés is volt. Szándékosan vezettem úgy az irányt, hogy lehessen dicsekedni utána. Hogy mi helyett csináltuk?! Azt nem mutatjuk be, hogy mi volt? Mondjam azt, hogy ráharaptak? Egy hét múlva megkaptam a kinevezést, hogy alapítsam meg a Dokumentációs Filmstúdiót, egyelőre a városi könyvtár keretein belül.- Ez hányban volt?- 1967-ben. Nagyon kellemes, csinos hölgyek körébe kerültem a városi könyvtár keretein belül. De a házinyúleffektus nálam mindig működött. Elkészítettem egy hároméves tervet, és átadtam a városi tanács pénzügyi főosztályvezetőjének, dr. Tardi Tibornak. Ő is meghalt már. Jónak tartotta a tervet, ráadásul ő maga is nagyon szeretett fényképezni. Lépésről lépésre csináltam, és magvalósítottam a dolgokat, mígnem a stúdiónk kinőtte a könyvtár mellékhelyiségét. És akkor Tardi Tibor közreműködésével, Kertész Gyuláné, akkori igazgatónő, no meg Kolozs Giziké, Sípos Klári meg az ottani dolgozók támogatásával sikerült elérni, hogy a pártbizottság kijelöljön nekünk egy villaépületet. A Széchenyi utca 63. szám alatt volt ez a ház, amelyben szintén könyvtár működött. Az emeleti részét berendezhettem stúdiónak. Akkoriban ehhez nagyon kellett a kapcsolat, 69
