Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 11. szám - Orosz László: Hatvan éve
II. Irodalomszemléletem korlátainak e korbeli másik megnyilatkozása nem került ugyan nagyobb nyilvánosság, annál inkább hozzáértők elé. 1947 őszén, megszabadulva a miniszterségtől, Keresztury Dezső újra megtartotta irodalomóráit az Eötvös Collegiumban. Örömünkre, a szokástól eltérően, számunkra, ötödévesek számára is. Mivel már túl voltunk a szakvizsgán, nem az „anyaggal", irodalom- történettel foglalkoztunk: ki-ki szabadon választhatta meg, miről akar beszélni. Volt, aki Petőfi verseiről, volt, aki Thomas Mann Varázshegyéről számolt be, sor került Lytton Strachey Erzsébet és Essexé re meg Babits Mihály Tímár Virgil fia című regényére is. Én Németh László Cseresnyését választottam. Miért ezt a viszonylag gyenge drámát? Állást akartam foglalni utólag a szerző igaza mellett a darab bemutatásakor és megjelenésekor kibontakozott vitában? Nem tarthatott vissza, hogy szembekerültem így Keresztury Dezső 1942-ben megjelent színikritikájával is - szerette ő, ha megpróbáltunk neki ellentmondani. De nem erre törekedtem. Az vezetett a Cseresnyéshez, hogy abban találtam legtöbbet Németh László tanulmányainak gondolataiból. A társadalomból való kivonulás, az alulról kezdeményezett reform, minőség forradalmára való törekvés öltött itt drámai formát. Hitelesítette számomra a Cseresnyést az is, amit az írója életéről tudtam: Vásárhelyre vonulása a feleségével, családjával való szakításnak látszott akkor. Volt ebben valami Cseresnyés Mihályéra emlékeztető hősiesség: az elkötelezettség végsőkig való vállalása. Bizonyára igazuk volt azoknak, akik szerint Cseresnyés Mihály középső lányának, Klárának öngyilkosságával kellett volna a drámának befejeződnie. Ez emelte volna a művet tiszta, hibátlan tragédiává. Én azonban akkor - hatvan éve - úgy hittem, ez nemcsak Cseresnyés Mihály, hanem a vele azonosnak látott Németh László elbukását is jelentette volna: belátását annak, hogy a jobbak törekvése a társadalom átalakítására hiábavaló. 47 őszén úgy lehetett ezt érteni, hogy sorsunk alakításába nem szólhatunk bele: ki azért nem, mert kívül maradt az uralkodóvá váló párton, ki meg azért nem, mert alávetette magát e párt irányításának. Én azonban akkor még szerettem volna ragaszkodni Cseresnyés Mihály „naza- rénus hitéhez" a legidősebb leány, Margit szoborszerű keménységével. Akár az esztétikum feláldozásával. III. 1947 nemcsak kudarcnak érzett vagy kétes sikerű fellépés éve volt számomra. Ez volt egyetemi szakvizsgám éve is. Magyarból kitűnőt, latinból dicséretest kaptam, mint két éve az alapvizsgán. Szakdolgozatot mind a két tárgyból írni kellett. Aki a magyar szakdolgozatát irodalomból készítette, annak nyelvészetből zárthelyi dolgozatot kellett írnia. Volt, aki ugyan irodalomtörténésznek készült, mégis nyelvészeti szakdolgozatot adott be, mert tartott a zárthelyitől. Én vállaltam annak a kockázatát. 53
