Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 10. szám - Fekete J. József: Bájosan együgyű kőszobrok (Helyi színek és túlszínezések négy Gion-regényben)

kifosztotta és nyomorba döntötte az országot, háborúkat gerjesztett, és mindet elveszítette, aminek legkeserűbb levét azok a koszovóiak is megitták, akik segítő kezet nyújtottak mindehhez, és a legkisebb vajdasági városok politikai vezetését is lincseléssel fenyegették a nyilvánosság előtt, noha tulajdonképpen azt se tudták, melyik városban szállították le őket az autóbuszokról, hol nyomták kezükbe a transzparenseket, a szendvicseket és a joghurtot, annál inkább. Akkoriban sokan álmodtak börtönről, amit a regény utolsó előtti oldalán olvasható párbeszéd tesz világossá:

„ - Veszélyes dolog az aranycsempészés - mondta Lakner Feri. - Túl sok kockázattal jár.- A börtönben is sokat kockáztattunk - mondta Dániel. - Vásárra vittük a bőrünket néhány üveg ócska pálinkáért.- Nem vagyunk börtönben - mondta Lakner Feri.- Nem? - kérdezte Dániel.

Erre elég sokáig hallgattunk mindannyian."

Az elbeszélés idejében ez az idősík kopírozódik rá a két évtizeddel korábbra tehető eseményekre. Ebben a regényben a korábbiak párbeszédes építkezéséhez képest több a leírás és az első személyű narráció, ugyanakkor itt válik leginkább hangsúlyossá, hogy az elbeszélő az összefonódó cselekmény szövetét a beszéd, a mesélés fölötti hatalma által fordítja műalkotásba. Gion első regényében az alkotói műhelykérdések fölötti tépelődést még önreflexív kitérő jelzi, a másodikban ennek már nyoma sincs, itt pedig a szöveg teljesen magába integrálja a valóság elbeszélésbe transzponálásának módszertanát. A Thomas Mann műveiből dolgozatot író, a börtönben naiv és rossz börtönverseket faragó elbeszélő közvetlenül mutatja be, hogy a mese - a regény - érdekében mások történeteit, sőt életrajzát is kisajátítja, felnagyítja, szinte mitizálja általuk magát, aki tulajdonképpen csak hasonlítani szeretne az „igazi férfiakra", az igazi hősökre, hiszen a pitiánerségnél többre nem jut, ahhoz se nem eléggé erényes, se nem eléggé romlott, máskor meg szerelmes együgyűségeket fecseg. Minden szereplő új történetet hoz a regénybe, közülük több az elbeszélés fő sodrába integrálódik, de a többi se hullik ki a narrációból. Gion korábbi iróniája és cinizmusa helyébe itt részben a romantikus, líraian érzelmes hangütés lép. Miként a későbbi Izsakhárban megjelenő M. H. az itt szereplő Kiss Lajos is nyakig benne van az eseményekben, de egy kicsit mindig kívül is áll rajtuk. Az elbeszélő a regényben elmondja börtönbe kerülésének banális történetét - kapatosán vezetve árokba fordította kölcsönvett motoros triciklijéről a lányt, akinek játékból ugyan, de éppen szerelmet vallott, és az nyakát szegte, bizonyára abban a percben, amelyben rövid élete során először érezte magát boldognak -, majd a regény végén újra tematizálja az eseményt, egy másik lánynak udvarolva mintegy szüzsévé tömörítve adja elő, ami során romantikus és lovagias hőstörténetté magasztosul az elbeszélő és Kovács Júlia kapcsolata meg a lány halálának körülményei. Közben az olvasóra kacsintva azt is elmondja az elbeszélő, hogy a történet átdimenzionálásával szerelmes sajnálatot és vonzalmat kívánt maga iránt keltem, egyben azt is tudatosítja, miként szippantja magába a regényszöveg a mellékesen elhangzó történeteket, hogyan minősül benne és általa lényegessé a lényegtelen, írói eljárása miként nagyítja fontossá a semmitmondó apróságokat.

Másfelől ennek a regénynek is tárgya a szorongásnak az iróniában való föloldása, és ez az irónia, miként a kiemelt idézet mutatja, súrolja a cinizmus határát, végül azonban lírába desztillálódik: „...amikor először álmodtam börtönről, meghalt Hegedűs Marcella néni. A házuk előtt ült egy október végi estén, kukoricát főzött egy kondérban és árulta a főtt kukoricát, aztán egyszer csak szó nélkül lefordult a kisszékről. Nevelt fia, Istenfélő Dániel talált rá, az öregasszony mellére hajtotta a fejét, és minthogy annak már nem dobogott a szíve, Istenfélő Dániel megette a kondérból a maradék főtt kukoricát, majd ölbe kapta a kis töpörödött Hegedűs Marcella nénit és bevitte a házba, és ott elbőgte magát." Ebben a

92