Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 10. szám - Fried István: Jókaival az abszurd határán (Történetek egy ócska kastélyban)

tás karikaturisztikus vonásainak kacagtató hatása); van esélye egy kísértetregénybe, egy érzelmes regénybe, egy bűnügyi regénybe hajlításnak anélkül, hogy bármelyik lehetőséget végig kijátszaná az elbeszélő, mindegyik csak annyira bontakozik ki, hogy megakadályozza a másik lehetőség teljesebb kifejlését. így az alakzatváltozatok mintegy egyensúlyi helyzetet hoznak létre. Nem hiányzik a „deus ex machina"-epizód sem, az ócska kastély mozgásba hozott gépezete részint véget vet a bűnügyi regénnyé alakulásnak, részint leleplezi a kísértethistóriát, részint előkészíti a történet lezárását, az érzelmes regényből vett befejezés-lehetőség megfontolását. Ily módon valóban „Történetek" látszik a leginkább elfogadható „műfaji" jelölésnek, melybe a följebb említett epikus-hangvételi-tematikai kezdemények „beleférnek", egyben érzékeltetve azt is, hogy e történetek összeolvasódása következményeképpen minden egyes történet többszörösen rétegzett, másképpen szólva, egyetlen történet sem teljesen „egy"-hangú, hanem mindegyikben ott rejtőzik-rejtőzhet a másfelé fordítás esélye. Az a tény, hogy az egyes szereplők életrajzának csupán egy, a „történetek" szempontjából jelentős szegmensével ismerkedhetünk meg, ennek folyományaképpen (a „klasszikus" vígjátéki módszer szerint)9 a tipizálódás felé mutató vonásai lesznek dominánsak (noha nem merevednek típusokká, ellenben, ismételten olyképpen fogalmazva: sem nem „sémák", sem nem típusok, inkább markánsan körülírt, „behatárolt" jellemek, újra meg újra kibukó szólásokkal, újra meg újra előbukkanó reflexekkel); éppen a köznapiság és az extremitás határmezsgyéjére helyeződnek így az ócska kastély ágensei. Még egy ponton kell tovább vinnem a fejtegetést: a tiszttartó, a komornyik, a lovász, a kocsis, a kapuőr és végül a „fogadott árvaleány" birtokon tartása a feltétele a birtok megvételének, ezek külön-külön élnek egyszerre a birtok hétköznapjaiban és a maguk extremitásában. Az „ócska kastély" azonban csupán azáltal válhat az extremitások színhelyévé, hogy az egyéni-egyedi különcségek összeadódnak, hiszen az egyénre szabott furcsaságok sem nyelviségükben, sem verbális megnyilatkozásaikban nem érintkeznek, hanem egymás mellett, egymástól függetlenül léteznek. Ugyanakkor ez az egymástól független létezés egymásmellettiségével mintegy „tablóvá" áll össze, melyen megrögződnek a személyiségek. Korántsem annyira, hogy ne lennének „átírhatók", átrendezhetők, ne volna áthidalható a szakadék a hétköznapiság és az extremitás között. Ehhez azonban az elbeszélő értelmezési stratégiájának radikális újragondolására van szükség, ha úgy tetszik, önmaga számára megnyugtató és magabiztos világképének ugyancsak átírására, átrendezésére, a „lehetséges világok legjobbika" elképzelés fokozatos felszámolására. Ami adott esetben együtt jár a „nyelvjátékából" való kilépéssel, a másik, a mások nyelvjátékába való fokozatos belépéssel.

Ennek megértéséhez azonban kissé hátrább kell lépnünk. Az elbeszélő - mint a fölvezetésből megtudhatjuk - szilárd gazdálkodási, kereskedési, rövidebben: életvezetési tervvel rendelkezik. Nem riaszthatja el az „ócska kastély" megvásárlásához fűzött, följebb említett feltétel, a kísértetkastély rémképét a másodlagos romantika eszköztárába utasítja vissza, felmondva a kísértetkastély rekvizitumainak leltárát, olyan „nyelvtudásról" téve tanúbizonyságot, amely a „professzionális" olvasónak sajátossága. S nem az olvasottak naiv befogadásával jellemezhető, éppen ellenkezőleg: a tudatosan realista megközelítés nyelviségét szegezi szembe a Dumas-típusú kastélyromantikával, idesorolva a francia irodalomban egy időben népszerű vámpírtörténeteket. „Nem, uram, bennem nem folyik arisztokrata vér, én jámbor kalmár fia vagyok; hozzám nem fognak a méltóságos halott asszonyságok másvilági pongyolában leereszkedni." Még két idézettel körvonalazom a kalmár fiának nyelvvilágát. Az első folytatja a följebb abbahagyott gondolatmenetet, s egy romantizáló és e romantizálást szétfoszlató cselekvés közötti diachotómiát a nyelvi humorral hozza helyzetbe: „aztán én szándékozom nagyszerű sajtkészítést berendezni, a sajt szagától pedig minden kísértet elszalad;

53