Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 9. szám - Darvasi Ferenc: Fölötte apának-anyának (Urs Widmer könyvei)
Az emlékezet, a történelem, a nyelv természetesen ebben a szövegben is szorosan összekapcsolódik. A tudat uralása a nyelv uralása által érhető el, a nyelv által megsemmisíthető a személyes tudat (melynek egyik tartópillére az emlékezet). Ez az a folyamat, amely az Év emlékei mögött lappang, ám az Europeanában explicitté válik. Leírja a szovjet nyelvteremtő mechanizmust, az eszperantó mint (az) egyetemes nyelv (iránti vágyakozás) megtestesülésének kapcsán: a Szovjetunió először lelkesen fogadta, majd elég lelketlenül-kegyetlenül ítélte el annak kutatóit, a „kozmopolitákat és szovjethatalom elleni összeesküvőket". Mondván nincs szükség egyetemes nyelvre, sőt semmilyenre, hiszen a jó munkás nyelv nélkül, egy-egy apró érintéssel, ill. a forradalmi gondolat ereje által is tud kommunikálni majd. No, de amíg ez az aranykor el nem jő, addig egy nyelvet kell beszélni a nyelven belül, mely aztán mindenre alkalmazható: az időjárásról is el lehet csevegni rajta... („S azok az emberek, akik TISZTELET A MUNKÁNAK helyett azt mondták, hogy JÓ NAPOT, SZERVUSZ vagy ADJON ISTEN, gyanúsak voltak, és a szomszédok is azt mondták róluk, hogy rossz hazafiak.") Am nemcsak a hatalom nyelvével operál. Leírja, miként lesz a hippik jelszava pár évtizeden belül egy biztosító, egy autó vagy épp egy mosópor reklámszövegévé, a célnak természetesen tökéletesen megfelelő módon; vagy miként válnak egy természet harmóniáját s az új és abszolút művészetet hirdető kommuna világból kivonult emberkéi a harmincas években nácikká pusztán az általuk hirdetett eszmék vélt- valós hasonlatossága miatt. Lexikonjelleget adnak a szövegnek a margójegyzetek: a bekezdések mellett egy vagy több alcím olvasható. Ha átfutunk a jegyzeteken, láthatjuk, hogy nem támaszt nyújtanak, nem a tájékozódást segítik, hanem az elbeszélő iróniáját erősítik fel: itt is feliratokkal, közhelyekkel, velős, összefoglaló jellegű megjegyzésekkel találjuk szembe magunkat, s e megjegyzések gyakran ismétlődnek is, tán mondanom sem kellene, hogy más és más (néha egymással látszólag összeegyeztethetetlen, sőt paradox módon párhuzamba állított) témánál. A szöveg sok-sok ki- és bemenettel rendelkezik, de az olvasó elbizonytalanodik: fogalma sincs, melyik út hová vezet. A műben explicit megjelenik a jelentés, a jelek tartalmasságának-ürességének problémája is, több tucat egyéb (köznapi vagy tudományos) problémás kérdéssel együtt. A kultúra, a művészet, a humanizmus, az emancipáció (mely nem azonos a nők szabadságával), a fogamzásgátlás, a pszichoanalízis, a szexualitás, a fajelméletek, a nemzet fogalmának sajátosságai, a vallás, a hit - és ezek hiányának következményei, Isten és az evolúció összeegyeztethetőségének kérdései, a népirtás, tömegirtás fogalmainak kényessége, a szabadság, a tudományok, elméletek fejlődése, a haladás-fejlődés, a tökéletességre való törekvés, a társadalmi rendszerek, a társadalom, a közösség, az egyén működése, s legfőképpen a kommunizmus és a fasizmus működése, párhuzamba állítása. A rengeteg igazság, eszme és elmélet sokszor hasonlóvá, átjárhatóvá válik, holott néha egymással ellentétes értékeket képviselnek: az átjárást a nyelv biztosítja. A XX. század (nem csak történelmi) eseményei eltüntették a kollektív emlékezetet, a közösség hagyományos fogalma nem alkalmazható többé, mert volt egyrészről egy második világháború (egy fasiszta eszme), s volt másrészről egy kommunista, melyek közösségteremtő ideológiákkal ellehetetlenítették valódi közösség kialakulását - főként összeomlásuk után; ugyanakkor kialakult az információs és fogyasztói társadalom, mely szintén nem kedvez a hagyományos közösségeknek. Ma az események magyarázatra szorulnak - eltűnt a társadalomba való beágyazódottságuk. A kollektív emlékezet egy közösség emlékezete, mely kulturális jellege miatt érzelmi kötődést kíván: a múlt életben tartását. (Ennek hiányában a múlt halottá, történelemmé válik.) Megteremtjük az emlékezet helyeit, hogy pótoljuk az emlékezet hiányát: ennek leginkább a szobrászmesterek örvendenek, mondja Ouredmk. Az emlékművek számának növekedésével párhuzamosan kopik el az élő emlékezet. A történelem adatok, tények összessége, összefüggések feltárása, melyekben bővelkedik e könyv is. Az Europeana egy leírhatatlan, mégis (azt hisszük) az unalomig ismert időszakot mutat be. A XX. század gyermekeként, az Ouredník által remekül megfogalmazott rezignációban élve (mely érzés az információáramlás egyre nagyobb mértékű gyorsulásával párhuzamosan növekszik, mélyül), nemigen várunk borzongást, sem új információt, főként nem világháborús témában - annyi könyv és film és (politikai - tudományos) beszéd után megteltünk. És mégis: a könyv lenyűgöz és borzongat, az olvasónak folyton aha-élménye van, mégis új információnak hat mindaz, amit olvasunk, mert másként olvassuk: egy hatalmas háló részeiként, ahol minden mindennel összefügg. Az ismétlés eszközével él: egy-egy téma, sőt egy-egy történet, vélekedés vissza-visszatér, hogy új szálakkal összefonódjon - az egész, a teljes kép összerakásának lehetetlenségét tudva, s így töredékességre törekedve. 121
