Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 9. szám - Darvasi Ferenc: Fölötte apának-anyának (Urs Widmer könyvei)
Konczer Kinga A történetíró Patrik Ouredník: Europeana; A megfelelő pillanat, 1855 Patrik Ouredník lexikon- és kötetszerkesztő, sakkozó, mese-, esszé-, szótár- és regényíró - rendkívül sokoldalú ember. Rendhagyó regényeinek száma immáron három - rendhagyó műveinek száma pedig úgynevezett zsargonszótárával együtt négy. (A szótár, mely ugyan „botrányos" kifejezéseket is tartalmaz, a szovjet rezsim idején száműzött irodalom életben és emlékezetben tartásának eszköze is egyben.) 1995-ben jelent meg A huszonnégyes év című, az emlékezés retorikájával játszó írása, melyet 2001-ben követett az Europeana - az esszét és a szépprózát ötvöző műve, mely Csehországban az év könyve lett. Levél- és naplóregénye A megfelelő pillanat, 1855 címmel pedig idén látott napvilágot. Mindhárom regényében (a regény műfajmegnevezést alkalmazom) felvetődik a nyelv mint (az egyéni emlékezetet, s így) az egyént, illetve közösséget, társadalmat (kollektív emlékezetet) teremtő erő; s szorosan ehhez kapcsolódik az úgynevezett tények problematikája és a lényeges-lényegtelen dolgok közötti határok szubjektivitásának kérdése. Az Heben az egyén emlékezik vissza a szovjet rezsim csehszlovákiai éveire, szenvtelen hangon, mégis nosztalgikus hangulatot teremtve - jól strukturált emlékképek sorozatával találkozunk: az első sorszám alatt huszonnégy emlék sorakozik, s ezek száma a huszonnégyes számig fokozatosan csökken, s így az utolsó szám alatt csupán egyetlen emlék áll. „Emlékszem..." kezdi a fel-felvillanó képek leírását az elbeszélő, s ezek a képek gyakran szövegek, szövegfoszlányok képei: a hatalom deszemantizálódott nyelvének használatával mutatja be, hogy az egyén emlékezete nem függetleníthető a csoporttól, a nyelvtől, melyet a csoport használ. Üzenetek, feliratok, sőt kifejezések beidézé- sével a társadalmat is megidézi: a felülről irányított nyelv által a közösség, az egyén, s az emlékek is meghatározódnak; s megmutatja azt is, hogy a hatalom mindig képes saját nyelvét önmaga igazolására, a tények és a kegyetlenségek elkendőzésére használni. így nem sokkal a '89-es rendszerellenes prágai tüntetés után mindenki csak „kétes elemek, huligánok és punkok"-ként emlegette azokat, akik a hatalom szerint az eseményen jelen voltak. (Ugyanígy megszokjuk a hazaáruló, rendszerellenes stb. kifejezéseket, mindennapjaink részévé válnak. Bármilyen kifejezés megszokottá válik, ha használatba kerül - mutat rá már zsargon-szótárával is Ouredník.) A totalitárius rendszerekben a művészet plakáttá, jelszavakká válik. Ha egy ilyen rendszert akar a művész bemutatni, vagy eltávolodik attól, vagy belül marad, s annak nyelvén szólal meg. Ouredník ez utóbbit választotta. Mondhatjuk akár, hogy posztmodem. Hiszen a posztmodem irodalomban is gyakran előfordul, hogy az elbeszélő egy tartalommentes nyelvet használ: a fogyasztói társadalom nyelvét. A tömegkultúra nyelvét, melyben egy szónak-kifejezésnek-plakátszövegnek minél kisebb a tartalma, annál reálisabb. Az Europeanában az elbeszélő látszólag külső nézőpontot vesz fel, eltűnik, valójában csupán bujkál, hiszen néha fel-felbukkan egy-egy vélekedés leírásakor. Hangja szintén szenvtelen, ám közönyössége olyan messzire megy, hogy nem is tudunk hinni ebben a közönyben, monotonitása, „és"-sel és „de"- vel összekapcsolt témái akár egy szabad asszociációs zuhatag. Akár egy őrült előadása - egy őrülté, aki abba őrült bele, hogy lehetetlen elmondani azt, ami történt a XX. században, a XIX. század emberei által oly nagyon várt utópia véres megvalósulásában. Egymás mellé dobál tényeket, adatokat, történeteket - a XX. század történetének, történelmének apró szeletkéit. 120
