Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 9. szám - Bíró-Balogh Tamás: A Szerző kísértetének szelleme (Márfai Molnár László: Ahol a szerző megtörténik)
szellemében« méri fel a terepet, a hetvenes-nyolcvanas évek világát: a lakótelepek, a zöldövezetek, a kisdobos- és úttörőtáborok, az iskolák és egyetemek világát, majd a szerelmek, a cserbenhagyások és megcsalatások kusza erővonalait." (Litera, Ünnepi könyvhét, 2006, 06. 03.) S miben is ragadhatok meg a Vonalkód egyedi és általános jegyei, stíluselemei? A kötet valamennyi szövege - egy kivételével - én-elbeszélés, melyben a retrospektív narráció dominál; s a narrátor valamennyi szöveg esetében anonim. A novelláskönyvet letéve az az érzése az olvasónak, hogy a Vonalkód élet és halál könyve, melynek keretet a haláltematika ad. Mindjárt a kötet nyitó novellájában egy meghalt barát kapcsán idéződik fel az elbeszélő számára - aki saját magáról vallja, hogy „Harmincöt éves vagyok, valamit tudok a születésről, a halálról még mindig ijesztően keveset" - az egykori emlék: egy idős férfi halál előtti utolsó kívánsága, egy csók tőle, a fiatalságtól, a végleges búcsú az itt-től. De ugyanebbe a történetbe már bevonódik az élet, az elmúlást ellenpontozó születés, anyaság elbeszélésével, amely egy megmosolyogtató, a gyermek által kreált szójátékkal (a hajléktalan emberekről, akiket lakatlakoknak nevez, mert nincsen lakatjuk) kerül a történetbe. A zárónovella ismét egy barát halálát idézi meg, hogy megszülessék a végkövetkeztetés: „hogy mindez csak pillanatok, órák, évek, hogy mindez csak életek kérdése." A keretté kiemelt szövegek közötti írások a véges vagy végtelen hiányállapotot, vagy a létezés szomorúságát ellenpontozó életet ábrázolják annak sokféle választóvonalával. A történetek ideje nincs konkretizálva: az elbeszélésekben fellelhető emblémák, utalások alapján kikövetkeztethető, hogy a nyolcvanas évektől napjainkig terjedő időszak történései ezek, s nagyjából az írónő saját életidejével esnek egybe. Többnyire hazai környezetben játszódnak az események: Terenyétől a Balatonig, hétvégi házaktól az úttörőtáboron, az egyetemi szemináriumi szobákon át a panelrengetegig, de a kötet egyik legizgalmasabb szövege, a nagy szerelmet egyszerre melankolikus, egyszerre eszelős gyászmunkával temető gesztust tematizáló Hideg padló - (Színvonal) helyszíne Japán. A kötet valamennyi darabja konkrét életesemény elbeszélésével kezdődik, legtöbbször a nyitó szituáció (látogatás a halálos ágynál, utazás Japán felé, egyetemi vizsga) az emlékezet és emlékezés áradásának asszociatív természetéből adódóan újabb történetet vonz be az elbeszélésbe: így kerülnek egymás mellé a gyerek-, az ifjú- és felnőttkor életeseményei, s így kapcsolódnak össze a különböző idősíkok egy-egy szimbólum mentén, vagy motivikus érintkezés alapján. Az Ez itt minek a helye? - (Bikinivonal) narrátora a fürdőruhákhoz való időben változó viszonyán keresztül vall gyermekkorról, felnőtté válásáról, majd anyaságáról, ám valódi tétje e novellának épp annyira a dolgok állandóságának ütköztetése az élet változásával, mint amennyire önazonosságunk problémájának felvetése: „Az első fürdőruhám nem fürdőruha. Kisnadrág.... Egy fateknő mellett guggolok, hunyorogva nézek a gépbe. Jó lehetett ott a meleg homokban. Mutatom a fiamnak. Anya, mondja, ez nem te vagy, ez egy kisgyerek. Tényleg, vajon én vagyok-e én?" A Vonalkód több írása tekint vissza a gyerek- és kamaszkor világába: az indigókék egyenköpenyes korszakra, a Nyugatról importált, vonalkóddal ellátott tárgyakkal, azaz egy másféle világgal szembesülő gyerekek életébe (A tolltartó-jlrányvonal]); a panelekben élő kamaszok hétköznapjaiba (Hideg padló, [Langyostej]). Acz. ifjúkor évei kevesebb hangsúllyal esnek ugyan latba, ha mégis, leginkább a kamaszszerelmek első csalódásainak megidézésével, mintegy felvezetésképpen a fajsúlyosabb érzelmi határvonalak megrajzolásáig. A recenzens számára a kötet legizgalmasabb történetei az anonim narrátor(ok) által elbeszélt, a felnőttkor női törésvonalait tematizáló szövegek: a már említett Hideg padló - (Színvonal), az Egy boszorka van - (A vonal foglalt), Szeretek táncolni - (Záróvonal), melyek a társban, életben, sorsban való csalódás történetei, s amelyek ugyanakkor szembesítenek a „jó és a rossz is éppúgy elmúlik (Európa Kiadó)" életérzésével. Szövegről szövegre, novelláról novellára haladván az elbeszélt egyedi történések, a mindennapi életet valóságelemeiből építkező elbeszélések szimbólumokká állnak össze, a létezés, az élet általánosabb érvényű definiálására tesznek kísérletet, vagy legalábbis annak szimbólumaként lépnek fel. S ezzel vissza is érkeztünk a recenzió nyitó gondolatához, miszerint végtelen számú történet vesz bennünket körül, s közben van a sors, de „a sorsnak saját történetei vannak és saját ideje..." (Magvető, 2006) 109
