Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 9. szám - Bíró-Balogh Tamás: A Szerző kísértetének szelleme (Márfai Molnár László: Ahol a szerző megtörténik)
Rózsafalvi Zsuzsanna „...vannak történetek..." Tóth Krisztina: Vonalkód. Tizenöt történet „Vannak történetek, s közben van sors, s hogy ennek a bizonyos sorsnak olykor semmi köze sincs magukhoz a történetekhez, s hogy a sorsnak saját történetei vannak és saját ideje, s hogy ez az idő megállt..." - olvashatjuk e sorokat Tóth Krisztina Vonalkód című, tizenöt novellát tartalmazó kötetének második darabjában. S mintha a kötet valamennyi írása e gondolatból táplálkozna, ezt variálná: mert bár látszólag a többnyire E/l-ben elbeszélt történetek egy-egy konkrét szereplő életeseményét, egy életbeli határ/törésvonalát ragadják meg a hangsúly nem annyira az individuálison, az egyedin, sokkal inkább a tipikuson van. Mindannyiunk történetei vagy legalábbis lehetnének ezek, a gyerekkor, felnőttkor és öregkor választóvonalai, esetleg a szerelem-csalódás törésvonalai: súlyosak vagy elviselhetetlenül könnyűek, sors vagy csak történet, legyen bár saját vagy lehetséges. Szövegről szövegre haladván a kötetben a hangsúly a sorsra helyeződik, nem a történetre, hanem a történésre, arra, ami velünk (csak úgy) megtörténik. Tóth Krisztina első novelláskötete szerkezetileg nagyon tudatos elrendezés szerint épül fel. Megszokhattuk a szoros szerkesztésmódot a szerzőnő versesköteteiben is, ám e tizenöt novella- melyek nagy részét folyóiratokban, pl. a Beszélőben vagy az Alibiben már olvashattuk - egymáshoz való viszonya még intenzívebb, mint a korábbi könyveinek kompozíciója. A történetek - merthogy így definiálja saját írásait a szerzőnő - ciklussá rendeződnek az elbeszélések alcímeinek mindegyikében megjelenő „vonal" szó által (Lakatlan ember - [Határvonal], Take five - [Törésvonal], Vaktérkép- [Életvonal] stb.). így a kétszeres címadás, az első pillanatban gyakran szokatlannak, általánosabb érvényűnek, gondolatibbnak tűnő alcímválasztások miatt, a szöveg másként olvasására, értésére ösztönöz, felülírván az elsődleges cím sugallta, látszólagosan gyakorlatiasabb jelentést. (A kerítés- [Életvonal]; Szeretek táncolni - [Záróvonal]). Az is nyilvánvaló, hogy a szerzőnő a kötet címadásával is a többértelműségre játszik rá. A Vonalkód cím csak sokadik jelentésben hozható összefüggésbe a kötet egyik elbeszélésének, a Langyostejnek az alcímével. A szóösszetétel más konnotációja jelenik meg a befogadóra koncentrálva: hisz a cím által az elbeszéléseket, a kötetet struktúrává szövő vonalak - az életvonalak, határvonalak, törésvonalak - értelmének dekódolására szólíttatik fel az olvasó. Ugyanakkor egy harmadik jelentésben a vonalkód mindig valami egyedinek, például egy könyvnek az azonosítására szolgáló jelzés, utalván a „termék" környezetére, keletkezésének helyére, magára a termékcsoportra is, melynek tagja, egyszerre megjelölve kontextusát, de kijelölve egyediségét is. S hogy miben jelöli meg e vonalkód szó Tóth Krisztina könyvének egyediségét? S mennyiben utal környezetére, valós vagy művészi, irodalmi értelemben vett kontextusára? E kérdésekre a kötetről szólván Jánossy Lajos - akinek elbeszélései tematikailag és narrációjukat tekintve is rokoníthatóak Tóth Krisztina szövegeivel - adta meg a legfrappánsabb választ: „Hogy mi volt a nyolcvanas évek, mi több (kevesebb), mi a hetvenes évek, arra sokféle nézőpontból érkeztek már válaszok, ám a hatvanas évek végén születettek még csak most kezdenek magukhoz térni, most kezdik megtalálni a perspektívát, ahonnan ezek az évek láthatóak; az évek, amelyek az utolsó olyan - semmiképpen sem felülstilizált értelemben vett - generáció életének történeti foglalatai voltak, amely anyakönyvi felnőtté válását még a Kádár-korszakban élhette meg. Ez irányú helykeresése nem véletlenül húzódott el... Át kellett lépnie egy pontot, meg kellett teremtsen egy távolságot, amelyből önértékelése és -ismerete egyáltalán lehetséges... Tóth Krisztina könyvének több rétege és csapása mögött mintha ennek a határátlépésnek a megalapozó mozzanata húzódna. Az a tájolói munka, amely »a hely 108
