Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 9. szám - Zelei Bori: Családirodalom? (Kiss Ottó három kötetéről)
/ Úgy győzhettük mindön ellenségüket, / És vallhattok vélök tisztösségöket, i Földetökhen békével éltötöket." A költő-hadvezér Zrínyi Miklós szintén a Dél-Dunántúl szülötte, olyan vidéké, ahol bizonyos enyhén ö-ző beszéd volt jellemző. Verseiben itt-ott felbukkan egy-egy nekünk ismerősen csengő szóalak: a törökök „gyöpön" hevernek és így beszélnek: „Hon van most az ti dicseködő szünetek”, s a diadalmas Zrínyi előtt „Henterög sok török az maga sebében." Leveleiben ezt a két ismert várost csak így emlegeti: Körmönd, Kűszög. írásaiban ilyen nálunk is ismerős nyelvjárási szóalakokat találhatunk: „tatának, erőtetés, gyöplű, lüvés, keresködő, jühetök" stb. Szinte ellenpélda lehet a XIX. század elején Kecskemét legnagyobb irodalmi alkotója, Katona József, ugyanis minden ránk maradt írásában következetesen kerülte anyanyelvjárásának jellegzetességeit. Verseiben mindig a lett szóalakot használja, a Bánk bánban még csak egyetlen föl igekötős ige sincs, és ezek a szavak: „esmér, férkezni, megesmer, szegez" és a már említett „felébe" ('fölébe' értelemben) bizonyára nem így hangzottak az akkori kecskeméti beszélt nyelvben. Ez az elzárkózás érvényes még azokra az ügyészi irományaira is, amelyekben lejegyezte az egyszerű emberek vallomásait, pedig ők aligha e-ző nyelven beszéltek. Valószínűleg azt demonstrálta ezzel, hogy - mint tanult jogász és irodalmi ambíciójú ember - az egységes magyar köznyelv híve és hirdetője, s nemcsak gondolatvilága, hanem kifejezésmódja is mentes mindenféle vidékiességtől, provincializmustól. Egyébként igen érdekes, hogy Katona ezzel mintha folytatná azt a szokást, hogy Kecskemét város jegyzői hivatalos irataikban a régi időkben sem éreztették az itteni nyelvjárási sajátosságokat. Ezt jól láthatjuk Iványosi Szabó Tibornak, a megyei levéltár igazgatójának abból a kiadványából, amely az 1591-1811 közötti évekből betűhíven közöl jegyzőkönyveket. Bizonyítékul csupán egy jellemző példát említek ebből: az 1661. november 23-án készült egész nyomtatott oldalnyi szövegben a következő szavak adtak volna alkalmat az ö-ző nyelvjárás rögzítésére: „mindenekben, kimenetele, lett, emberséges, emberek, minden, mindeneket, tisztességére, lenne, fennmaradván, ment, tett, megemlített, felettébb, menne, engedelmességét." Ezekkel szemben mely szavakban érződik a nyelvjárás? Egyetlen „tött" szóban! Úgy látszik, a hivatalos iratok nyelve már régóta nem tűri a nyelvjárási kifejezéseket, az iskolázott írástudók féltékenyen elkülönítik nyelvüket a beszélt köznyelvtől, sokkal inkább, mint az irodalom képviselői! 8. Petőfi Ő egyáltalán nem félt sem a vidékiesség vádjától, sem bármiféle bírálattól. A Kiskunságban gyerekeskedő és a betűvetést éppen Kecskeméten tanuló költő alkotta meg a regionális nyelvünket máig legnagyszerűbben demonstráló verset: Hírős város az aafődön Kecskemét... (Tisza-Duna közti tájbeszéd szerint) Hírős város az aafődön Kecskemét, Ott születtem, annak őszöm könyerét. A búzáját magyar embör vetötte, Kakastéjjee szép mönyecske sütötte. Nincs énnéköm mestörségöm, nem is kő, Van azé jó keresetöm, jobb se kő, Vót is, van is, lösz is, hiszöm istenöm, Míg utast lát a pusztába két szömöm. 90
