Forrás, 2007 (39. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 12. szám - Ittzés Mihály: A népzenekutatás Kodály nyomdokain
Ittzés Mihály A népzenekutatás Kodály nyomdokain Hatalmas, egész életműnek beillő munkát vállalt Kodály Zoltán a népzenekutatás területén. Elég korán felismerte, hogy a népzenekutatás olyan tudomány, amelyet egyesek teljes eredményességgel nem végezhetnek: területileg, időigényében, s természetesen tartalmilag olyan sokrétű feladatról van szó, amelyet csak többek, sokak együttműködésével lehet teljesíteni. Amikor megállapítjuk, hogy önmagában is óriási volt, amit elvégzett, rögtön hozzá kell tennünk azok nevét is, akikkel együtt vagy párhuzamosan dolgozott: elsősorban Bartókra és Lajtha Lászlóra kell gondolnunk, de szinte mindenkit, aki a környezetében megfordult és kicsit is alkalmasnak látott (elsősorban tanítványai közül), biztatott a népzene gyűjtésére, kutatására. Ez a szerteágazó, a teljes magyar nyelvterületet felölelő vállalkozás jó száz éve tart, s Kodály maga a valódi népzene 20. század eleji felfedezésétől az évtizedeken át folytatott gyűjtőutakon keresztül a rendszerezésig, az első tudományos összegezésekig; és a jövő szempontjából nem kevésbé fontos további feladatok kijelöléséig, a munkát folytatóknak szánt útmutatásig tartott. A feladathagyatékozásban az akadémiai Népzenekutató Csoport vezetőjeként és a népzenetudomány zeneakadémiai professzoraként, a Bartók halála után számára még megadatott évtizedekben Kodály sokat és hatékonyan végezhetett, mintegy magára vállalva az eltávozott barát és munkatárs feladatait is. Tanítványai, munkatársai, majd azok követői elsősorban talán a Magyar Népzene Tára lassan gyarapodó hatalmas köteteinek szerkesztésében vihették tovább a megkezdett munkát. De találtak, találnak maguknak a népzene tudós kutatói új vagy felfrissítésre méltó témákat, köztük olyanokat is, amelyekkel a mestereknél kényszerűen félbemaradt dolgokat zárták, zárják le. Ilyen volt - még közvetlenül professzora és kutatásvezetője irányításával kezdve - Vikár László számos eredményes gyűjtőútja (Bereczki Gábor nyelvész közreműködésével) a Volga-Káma vidéki finnugor és török népek körében; majd a gyűjtések eredményeinek közzététele példás gondossággal, kottás-szöveges lejegyzésben, sőt egy válogatás erejéig hangdokumentumokban is. Kodály gondolatainak jegyében azt mondhatjuk: ezeknek a távoli népeknek a népzenei-költészeti hagyományát megismerve saját önismeretünket is gazdagíthatjuk. Bartók 1924-ben megjelent első monografikus, népdalstílusokat megállapító ösz- szegzése (A magyar népdal), majd Kodálynak az újabb, műfajok (például gyermekdalok, siratok) zenei sajátságaira, rokon népi és történeti összefüggésekre is rávilágító 1937-es áttekintése (A magyar népzene) után, a még újabb kutatási eredményeket is rendszerezve bemutató nagy munkára Vargyas Lajos vállalkozott. A magyarság népzenéje című terjedelmes kötetének újabb kiadásában már népzenei dokumentumfelvételekkel hozza közelebb az olvasóhoz az állandóan változó-fejlődő hagyomány e gazdag világát (1981, 2002). 101
