Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 9. szám - Fehér Zoltán: „Ki kell, hogy sorsomat kiáltsam”
mentünk le Bátyára paprikáért. Most mindez Kunszentmiklóson megismétlődött. Még a járási rendőrkapitánynak is vittem paprikát Bátyáról. Sőt még a Pénzügyminisztériumban is akadt állandó vevőm, dr. T. A. Ennek az ismeretségnek nagy hasznát vettem a későbbiekben. Többek között ilyen ismeretségek révén kapta vissza az államosított lakását Bencze János téeszelnök apósa, Hegedűs József. De az illetékfizetési ügyekben is több bátyai ismerősömnek, rokonomnak segítettem összeköttetéseim révén. Perity János néhány holdas szállási szegényparaszt származású ember. Jó eszű gyerek, de nem tanulhat középiskolában. Már tizenhárom éves korában az akadémiai uradalomba jár dolgozni, gőzgéphez kerül fűtőnek, később traktort vezet, cséplő- és erdei munkás. Sok mindennel próbálkozik, hogy boldoguljon. Két hold juttatott földjén gazdálkodik. Volt paprikamolnár, gépkocsivezető, harmadába, negyedébe vállal földet. Egy darabig ő a bátyai mozis. Amikor községházi kézbesítő, nem vállalja a transzferálási megbízatást. Magnetofonra mondott emlékezéséből lássunk egy jellemző részletet. 1956 után otthon vótam. Vót főd, gazdálkodtam. Nekem lovam soha nem vót, apámnak vót. 1960. október ötödikén megpályáztam az ÁFÉSZ-nál a vendéglőt, a Szarvas-féle ház vót a vendéglő. Mög is kaptam. Akkor gyüttek ezök az agitátorok. Ott ebédöltek. Nekünk köllött főzni meg mindön. Agitáltak engömet is, de hát nem sikerült. Apám is akkor má kezdett egyenesbe jönni, tanácstag is vót. Új kocsija vót, és jött a téesz, be köllött vinni. Nem tudta elrejteni, mint mások, ahogy csinálták. En nem is léptem vóna semmi pénzér bele. En soha nem léptem be se a téeszbe, se a pártba. Agitáltak, agitáltak, annyira agitáltak pedig. Viszont jártam pártiskolát. Mikor a H. Béla itt vót párttitkár, jó haver vót, nem vót nyilván neki kit elkűdeni, hát engem agitált meg, hogy valami marxista iskolába vagy mi a kutya f.ába, itt Kalocsára köllött járni tán hetenként kétszer. Na, hát azt elvégöztem, de se párttag, semmi nem vótam. Nem is annyira akarta, hogy lépjek be a pártba. Vót egy fajszi, az nagyon erőltette, de mondtam neki: Nézze, akármi lesz, én nem lépők be. A H. Bélával lehetett vitatkozni, én mindönt megmondtam neki. Utána piáztunk vagy kártyáztunk... A másik (párttitkár) az olyan vót, hogy ha az ember egy rossz szót mondott, az betartott mingyá. Ő olyan túlzottan baloldali vót. Mikor az ÁFESZ-nál vótam, nekünk is járni köllött mindenféle gyűlésekre... Egyszer oszt csak én vótam ott meg a Kleerr Fülöp bácsi, még az előadó se jött. Akkor oszt mondom neki:- Fülöp bácsi, neköm ez vót az utolsó, hogy elgyüttem. Hát nem is mentem többet ilyen értekezletre. Hatvanba kezdtem a kocsmát, aztán harminc évig kocsmáros vótam. * A bátyai paraszti életrajzok dossziéja napról napra növekszik. Lesz-e belőle valaha könyv, nem tudom. Ez az írásom csak azokat a gondolatokat veti föl, amelyek hatásukra bennem felötlöttek. Itt most terjedelmi okokból sok mindenre nem térhettem ki. Csak ízelítőt adtam a háborús élményekből, nem szóltam a hadifogság-történetekről, a felszabadulás vagy ötvenhat emlékeiről. Azt sem tudom, hogy érdekel-e még valakit a memoárok, a közelmúltat leleplező írások dömpingjének idején egy idejét múlta életforma dokumentumainak gyűjteménye. Pedig tanulságos a paraszti gondolkodás szerint értelmezett 20. századi magyar falusi történelem. (A könyv végül 2005 végén megjelent.) 91
