Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 9. szám - Lengyel András: A szóértés reménye nélkül
Lengyel András A szóértés reménye nélkül Egy József Attila-konferencia tanulságai A kötet, amely a Kortárs folyóirat és a Mindentudás Egyeteme közös kiadásában jelent meg („Mint gondolatjel, vízszintes a tested..." Tanulmányok József Attiláról, Bp. 2006) egy vitahelyzet szülötte. „A Kortárs folyóirat és a Mindentudás Egyeteme a József Attila-év kiemelkedő szakmai eseményeként konferenciát és kerekasztal-beszélgetést szervezett »Mint gondolatjel, vízszintes a tested« - József Attila-kontextusok címmel 2005. május 6-án a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Tanulmányait nyolc felkért előadó - Bókay Antal, Fried István, Kulcsár Szabó Ernő, Kulcsár-Szabó Zoltán, N. Horváth Béla, Szegedy-Maszák Mihály, Tverdota György és Veres András - a konferenciát megelőzően a Kortárs folyóirat 2005/4. számában tette közzé, majd a helyszínen vitatta meg álláspontját. Jelen tanulmánykötet a konferencián elhangzott előadások írásos, legtöbb esetben kibővített, esetenként továbbgondolt változatát adja közre." (7.) Hogy igaza van-e a szerkesztőnek, Prágai Tamásnak, s csakugyan „a József Attila-év kiemelkedő szakmai eseménye" volt-e ez az akció, avagy csupán a szakma „torzsalkodásaira" ügyesen rászervező médiaesemény, mérlegelés kérdése. Magam úgy vélem, az eltérő, sőt - alapkérdésekben is - diametrálisan szembenálló álláspontok nyilvános ütköztetése helyes elképzelés. Ma már ugyanis nyilvánvaló, hogy legalább két (önmagán belül is tovább tagolódó) szekértábor küzdelme zajlik a költő életműve körül. Az egyiket Kulcsár Szabó Ernő akadémikus neve fémjelzi (s főleg tanítványai tartoznak követői közé), a másikat Tverdota Györgyé. Az egyiket a „korszerűnek" érzett elméleti orientáció képviselete ruházza föl szakmai presztízzsel, a másikat a József Attila-kutatásban eltöltött évtizedek eredményei és tapasztalatai. S bár elvileg a két tábor között lehetséges lenne valamiféle együttműködés, lehetséges lenne az eltérő pozíciók olyasféle szembesítése, amely a József Attila-kutatás (s egyben: a magyar irodalomértés) megújulását eredményezné, ez a lehetőség esetünkben - sok oknál fogva - eleve irreális. A Kulcsár Szabó-iskola ambíciója ugyanis a nietzschei maximalizmus jegyében formálódott ki, s minden érték átértékelésére tör, uralomra juttatni próbálva egy radikálisan új (s „németesen" ködös) absztrakt beszédmódot. Ez pedig, nem nehéz belátni, kettős következménnyel jár: az új irány pretoriánusokat szerez magának a „korszerű" orientáció farvizein gyors szakmai emelkedést remélők köréből, ugyanakkor mindenkit szembeállít magával, akinek már érdemi eredményei vannak a költő körül, s nem hajlamos kaméleonként „megújulni". Az az erőszakos, sőt kifejezetten agresszív „nyomulás", amely személy szerint a mindig vitaalkalmakat kreáló, s önmagát a győztes vitázó pozíciójában megjelenítő Kulcsár Szabó Ernőt (s nem utolsósorban egész iskoláját) jellemzi, óhatatlanul ellenállást vált ki. A kérdés csak az: csupán a „stílus", az érvényesülés technikája és módja problematikus-e, vagy a mögötte meghúzódó, a gondolkodás mélyéből felszínre törekvő elméleti beállítódás is tarthatatlan? 92
