Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 9. szám - Fehér Zoltán: „Ki kell, hogy sorsomat kiáltsam”
hallgatják a könyv izgalmas történetét. Érdekes lelki folyamat rejtőzködhet emögött. A falu népe lemond kultúra teremtő állapotáról, s kezd ebben is fogyasztóvá válni. Ehhez már előadóra, sztárra van szüksége. A közösség még együtt van, de passzivitásra kárhoztatva. Talán itt kereshetjük korunk televíziós elszigetelő bezárkózásának kezdeteit. A szegény-gazdag ellentét A szegény-gazdag ellentét létezett, soha nem vezetett azonban osztályharcos indulatokhoz, ám a napszámosok és a béresek néha-néha borsot törtek munkaadóik orra alá. A legerősebb indulatot talán ez a közmondás őrzi: Lé tartja a bérest, gazdát az átok. A kalocsai pusztákon szolgáló Decsák József nyilván ott tanulta a két réteg ellentétes érdekeit kifejező rigmust: Hogy panaszkodik a gazda? Az eső esik, a bérös öszik, az idő halad, a munka marad! Jaj, Istenöm, mi lösz belőlünk? A béres meg így fohászkodik: Hetes eső, hármas ünnep, Fehér kinyér puha szalonnával, ez köll a bőrösnek! Persze hogy énekelték itt is a béres vágyálmokat kifejező napsorolót, méghozzá jellegzetes második fokon végződő kólódallamon: Bár mindig így vóna, / Hogy vasárnap vóna, / Szegény bérös legénynek, / Jó dóga vóna. / Vasárnap bort inni, / Hétfőn nem dógozni, / Kedden lefeküdni, / Szerdán fölkelni, / Csütörtökön mosódni, / Pénteken öltözni, / Szombaton délután, / Létánia után, / Akkor fogom kérdözni, / Mit fogunk dógozni. A ravaszkodások a vélt vagy jogos sérelmek megtorlásai voltak. A törvényesen meg nem kapott jogos bér törvénytelen úton történő visszaszerzése. Kiss András például Kiskőrösről került béresnek bátyai gazdákhoz, aztán ittragadt, bátyai lányt vett feleségül, családot alapított, földet is szerzett, igazi bátyai lett. Ő mesélte, hogy béreskorában egyik társa, aki egyébként a gazda szegény rokona volt, igen szeretett volna aludttejet enni, de azt a fukar gazdasszony mindig a kamrába zárta el. Biztatására a kisbéres ellopta a kamra kulcsát, s mikor egyedül maradtak a házban, kinyitották a kamrát, jól belaktak aludttejjel. Ezután néhány köcsögöt fölborítottak, s bezárták oda a macskát. Mikor a gazdasszony észrevette a kárt, iszonyú haragra gerjedt, s elkezdte a macskát söprűvel kergetni, amiben a két béres még segített is neki. Ugyancsak Decsák Józseftől hallottam a közismert tréfás félreértésen alapuló béresviccet. A béres a kamrában hatalmasat kanyarít le a szalonnából. A gazda látja, hát rászól: János, inkább kétszer. Mire a béres: Akarok, gazduram, akarok. Ki a legszegényebb? Özvegy Vida Miklósné árva lányként egyik családtól a másikig vándorolt. Általában nem emberbaráti szeretetből fogadták be, hanem azért, mert hasznát vehették a szorgalmas nagylánynak. Sok megpróbáltatásából álljon itt két, életrajzából való részlet. Na, mentem a harmadik helyre. Ezek gazdagok voltak. Pista bácsinak hívták a gazdát. Nyilván paprikakereskedő és -feldolgozó volt, Szentistvánon pedig malma volt. Öt családjuk volt: két lány és három fiú. Ezek a fiúk olyan rosszak voltak, mindig veszekedtek, loptak, hazudtak, sőt még lövöldöztek is. Az apjuk ugyanis vadász volt, és így volt fegyver a háznál. Nekem nagyon sok dolgom volt. Mindenki nekem parancsolt, mindegyik kihasznált, és ezt nekem nem volt szabad elárulnom. Egyszer azonban, amikor már nem bírtam tovább, megszöktem. Elmentem a Sándor bácsihoz, és ott elpanaszoltam mindent. Akkor azt mondta a Sándor bácsi:- Jól van kislányom, itt maradsz addig, amíg csak valakinek hiányozni nem fogsz, így is volt. Másnap eljött a Pista bácsi értem. Azt mondta: 88
