Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 1. szám - Legenda Rab Zsuzsáról
hálát adhat az istennek. Hálát, hogy létezik ilyen nagyszerű nyelvész, aki messze átlagon felül ért az irodalomhoz is. Albert Zs.: Amikor idejöttek Magyarországra azok, akiknek a műveit fordította, kalauzolta őket a városban, behozta a rádióba, itt volt Puskás kollégám, aki nagyon sokat dolgozott vele, én is megismertem ezek közül néhányat. De ő is szerette látni a tájat, ahol költő barátai éltek. Van egy Száz grúz vers című kötete. Ahogy Grúziáról ír, mutatja, hogy ez az életforma egész világot befogadó emberi lehetőséget jelentett neki. Bereczkiné M. K.: Én csak annyit tudok, hogy az a grúz temperamentum nagyon közel állt hozzá, nem csoda, hogy valami rokonságot érzett. Ágh Nem esett kétségbe a vendéglátásuktól. Vasy G.: De volt, amitől kétségbeesett. Nem a vendéglátástól. Említettem már, hogy együtt voltunk Sztrugában egy hétig. Illetve Macedóniában, és ott elvittek bennünket egy kirándulásra; a hegyek között van egy Krusevo nevű kis városka, ahol 1903-ban török- ellenes felkelés volt. Egy magyar embert meglep ez, hogy néhány évtizeddel ezelőtt a 20. században, de hát ott tizenkettőig török uralom volt, és egy hatalmas hegytetőn egy óriási, de tényleg óriási emlékművet építettek, akkor félkész volt. Amikor éppen fölvittek bennünket erre a kirándulóhelyre, kitört egy hatalmas vihar, óriási villámlások, égszakadás, és a Zsuzsa úgy félt, de úgy félt, hogy majdnem megsemmisült, én nem tudom, miért, mert nyár volt, de nyilván, hogy hideg volt, ballonkabátban mentem, és bebújt a ballonkabátom alá, azt kérte, hogy vigyázzak rá, vigyázzak rá, egyébként meg is írta egy szép kis esszében ezt a történetet, az a címe, hogy: Versek villámfénynél, és ebben bevallja, hogy hát ő a halálára gondolt, és arra gondolt, hogy vajon ki fog róla nekrológot írni. Albert Zs.: Számos versében arról ír, hogy feláldozta a saját költészetét a vonzó fordítási feladatok miatt. Domokos R: A munka során nemcsak költőnőkkel, hanem költőkkel is volt találkozásom. Meglepő véleményeket hallottam olykor, a költő az nő vagy férfi, mivel, kivel. És miután meglehetősnek mondható a férfidominancia és uralom az élet sok területén és az irodalomban, nem csodálkoztam egyik nagy költőnk nyilatkozatán. Azt mondta, akár Zsuzsáról, de más költőnőkről: „Az csak nő költő, aki nem olyan erőteljes, nem olyan kifejező, és nem egészen azt adja vissza egy versből, mintha férfi lenne." Én ezzel nem nagyon tudok egyetérteni, mert pont azt láttam Zsuzsában, hogy van férfias vonása is. Éppen ezért erőteljes tud lenni, és bele tudja érezni magát, ha úgy tetszik, a férfiak világába. De talán idetartozik az is, hogy vannak nagyon nagy költőnők, és épp az orosz irodalomban. Például Anna Ahmatova. Nem hiszem, hogy Rab Zsuzsánál szebben fordította volna le őt akár a legnagyobb magyar férfi költő is. Ehhez viszont nőnek kellett lenni, aki átélte azokat az iszonyatos időket. Nagy G.: Én 1967-ben érettségiztem, és nagyon különös a történet, valaki jó ember megvette nekem Ahmatova könyvét, akkor jelent meg az Idők futása, Zsuzsa fordításában. Ahmadulina is kedves költője volt, 1966-ban halt meg. Ahmatova kötete 67-ben jelent meg Elbert János utószavával. Ahmatova nem akármilyen életét végigmondja ez az utószó. Zsuzsával később sokszor beszéltünk erről a költészetről. Ha orosz-szovjet költészetről, vagy egyáltalán az akkori Szovjetunió területén élő nemzetiségek költészetéről akartam tudni valamit, Zsuzsától tudtam meg. Nemcsak azokból a gyönyörű vékony kis kötetekből, mint például a Hózápor meg a Férjhez mennek az angyalok, amelyekben mindig teljes panorámát rajzolt, bemutatva az akkor éppen legnépszerűbb orosz költőket, hanem mindig hozta a nemzetiségi költőket, akiktől időnként önálló kötetet is fordított. Tőle hallottam először a Genadij Ajgiról, a csuvas költőről, vagy a Gevorg Emin örmény költőről, akivel aztán találkoztam is, éppen Zsuzsa társaságában Magyarországon. Vagy Sesztalovval, a vogul költővel is Zsuzsa révén ismerkedtem meg. Olyan nagy szeretettel 82
