Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 1. szám - Legenda Rab Zsuzsáról
tudott beszélni róluk: „Ügyeljetek azokra a költőkre, tehát a grúzokra, az észtekre, a lettekre, és aztán még a kisebb népekre." Bevallom, engem Jevtusenko vagy Voznyeszenszkij nem annyira érdekelt. És még egy nemzetiségi írót hadd mondjak, akkor személyesen is találkoztunk, behozta az írószövetségbe Ajtmatovot. Nekem a legkedvesebb Zsuzsának ez a könyve, 1982-ben megjelent, 83-ban már lefordította, címe: Egy évszázadnál hosszabb ez a nap. Albert Zs.: Igen, csodálatos könyv. Nagy G.: Rengeteget szoktam idézni, és Zsuzsával talán legtöbb beszélgetésünk azokról az oldalakról szólt, amelyekre bizonyára mindannyian emlékezünk, hogyan válik egy ember mankurttá. Annak a folyamatnak a leírása. Nem akarom most fölidézni, Albert Zs.: Ez nagy szimbólum. Nagy G.: Ez óriási könyv, és Ajtmatov igazában a könyvben, azt gondolom, hogy mindent el tudott mondani erről a 20. század végi roppant birodalomról. És arról, hogy mi lesz a sorsa azoknak a kis népeknek. A mankurttá válás Zsuzsával örök témánk volt, amikor majd nem tudod elmondani, hogy ki az apád és ki az anyád, és honnan származol. Akár fizikailag, akár lélekben hogy Toppantják meg az embert. Akkor szokta mondani, hogy - látod, én ezért fordítom a kis népek íróit, költőit. Albert Zs.: Egyébként van egy népköltési gyűjtemény, amit Bereczki Gábor vezetett be, Bereczki G.: Sziklaszálon szép galamb, ez a címe. Albert Zs.: Nem nemzetiségek, hanem témák szerint rendezi a verseket. így, egymás mellett, például a szerelmes versek stíluskülönbségei sokkal feltűnőbbek. Valahol írta, hogy azt gondolják, népköltészetet nagyon könnyű fordítani, az ember megtalálja azt a hangot, és kész. O nem így akarta csinálni. Vasy G.: Amit Nagy Gazsi mondott, ahhoz van egy megjegyzésem, nem mintha mentegetni akarnám Jevtusenkoékat, de hát ugye én idősebb vagyok nála, tehát előbb kezdtem el kortárs lírát is olvasni. Az ötvenes évek közepén-végén, hatvanas évek elején, sajnos, a kortárs orosz és szovjet költészetből iszonyatosan selejtes dolgokat lehetett olvasni, és ehhez képest, amikor jött a szovjet új hullám, Jevtusenko, Vinokurov, Voznyeszenszkij, s a többiek, amit nagymértékben Zsuzsa fordított, akkor az azt jelentette számomra, de azt hiszem, nemcsak az én számomra, hogy oroszul is lehet jó verset írni 1960 táján. És ugye hát mennyire szabad hang volt az, mennyire más hang volt, és nem Pervomajszkij, meg nem tudom én kicsodák, akiknek ma szerencsére vagy sajnos, a nevét is elfelejtettem. Nagy G.: Kétségtelen így van, én nem úgy mondtam, csak kevesebben voltak már, ezekben a kötetekben, a Hózáporban meg a Férjhez mennek az angyalokban, meg ez a Ma mondd-ban, volt egy ilyen kötet is, már ott vannak nagyon hangsúlyosan a nemzetiségek is, ő figyelt arra, hogy még az orosz nyelv mellett hány féle nyelven írnak, és mindet nagyon szépen fordította. Vasy G.: Ez azért is nagyon fontos volt, mert hát, mint tudjuk, a Szovjetunióban azért volt egy törekvés, a „szovjet szellemiségre", és nem a grúz, meg az örmény, meg más, hanem a nagy szovjet szellemiségre. Albert Zs.: Mindenütt megtartották ennek ellenére. Vasy G.: Hát a grúzok például nagyon erősen megtartották. Ágh Az Egy évszázadnál hosszabb ez a nap erről szól. A hagyományok megtartásáról, amikor ott a rakétakilövő hely, ahová temetni akarnak. Albert Zs.: Fantasztikus, ugyanolyan padmalyos sírt ásnak, mint amilyen nálunk a Felső-Tisza táján szokás: a sírgödör oldalába beásnak egy másikat, és oda teszik az elhunytat. - Amikor odajön a szovjet katonatiszt, ezek állnak a drótkerítésnél, amely a rakétakilövő állomást körülveszi, a katonát anyanyelvükön szólítják meg, mert a neve és 83
