Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 1. szám - Legenda Rab Zsuzsáról
Amikor muzsikába kezdtem röptében a holló megállt csengés nyakát bolondul rázva térdre esett a kiscsikó a vizek hozzám kezesedtek nap hold örvendve hozzám futták ikrás gyöngyöt sírt gyönyörében az elhagyatott fügefa valahol dühös istenek hallgattak keresztbefont karral lábuknál Euridike lökdösték röhögve utánam fülem sírással volt teli szívem vasszeggel volt teli szemem sós könnyel volt teli öklöm rángását letagadtam nem fordultam meg! nem igaz! szétrúgott muzsikámra mondom! És erre mintegy választ, de ezt a verset nem ismerve és ezért különösen érdekes, hogy tulajdonképpen sok szempontból hasonló verset ír, még formájában, stílusában is Rab Zsuzsa, ez a: Távolodó arc Szilánkra zúzott búcsúkiáltás sebzi a torkom készül a kedves arc már szememben fényképpé hűlni tenyerem őrzi, az sem sokáig kemény oválját tenyerem völgye emlékezik még az sem sokáig most már ez így lesz, távolodó arc ostyafehére most már ez így lesz, törékeny ostya, az is elolvad az is elolvad s marad a szívem kőzuliogása és éjek jönnek, fémesen zengő ebzokogással leejtett toliam vad dörrenése üres szobában aztán kifordul majd tenyeremből, mint kő, az emlék távolodó arc ostyafehére, az is elolvadt most már ez így lesz, most már ez így lesz, most már ez így lesz. Nem hiszem, hogy minőségi különbséget lehetne, vagy kellene tenni a két vers között, erre is gondoltam az előbb, amikor azt mondtam, hogy tulajdonképpen ez a magánéleti tragédia hívta elő visszavonhatatlanul és halálig tartóan Rab Zsuzsából a költőt ismét. Ágh I.: Nagyon kevés költői, lírai témát hagytak meg azok a költők, akiket fordított. Csak a legszemélyesebb magánéleti baj, vágyakozás, a legközvetlenebb szerelmi érzés által kényszerült igazán verset írni. Ezek a költemények sokkal összefogottabbak, mint amiknek nincs ilyen célja. Erős ága költészetének még a hazavágyás, Pápa. Valahogy sosem érezte jól magát a „Vastagodnak a falak, vékonyodnak az évek"-féle világban. Ettől a feszültségtől nagyon szép az ő hazavágyó, nosztalgikus költészetének fejlődése. Sokszor egyszerű élménylíra, de vannak versek, például Az a város, a Lót felesége, amelyek teljesen elvonatkoztatottak már, szinte tárgytalanok - mint ahogy a kövér pékből már csak a kenyér illata maradt -, szóval teljes túlvilági állapotba viszi el a verset. És ha Zsuzsa szabad költő lehetett volna, nem a más költészetek rabszolgája, akkor egy nagyszerű, talán a huszadik század nagy költőjéről is beszélhetnénk, mert mindene megvolt hozzá. És a lecsapolt érzelmek, a fordításokba csapolt érzelmek miatt sem tudta magát úgy megvalósítani, ahogy szerette volna. Albert Zs.: Verseiben kezdettől fogva jelen van a kiszakadás vágya. Pápát, az édesapját nagyon szerette, de gyerekkorától kezdve rettegett attól, hogy azt az életformát folytassa, amit maga körül látott, mert költő akart lenni, szabad ember. Le is írja, hogy gyerekkorában azt mondta: valami Alajoshoz fogtok engem férjhez adni. A vidéki középosztály életformájából ő ki akart tömi. A cigarettázás is azt jelentette. Egyébként valóban a legszebbek a kései szerelmes versei. 79
