Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 1. szám - Legenda Rab Zsuzsáról
Bereczki G.: De utána mindig nagyon jó viszonyban voltak, Kormos István, ahol csak lehetett, elhelyezett Rab Zsuzsa-fordításokat, felhívta, beszéltek, és mikor meghalt, Zsuzsa nagyon szép verset írt róla. Magázták egymást. Nagy G.: Üzenet K. I. után Magától azt is megtanultam hogyan kell összeesni szépen... és a verset így fejezi be: Majd egyszer mondja el, ki voltam. Nemcsak egy vers, több vers is van, a válás után. Szinte válasz Kormos Orpheus panasza című versére. Ez nagyon intenzív kapcsolat volt, már a levelezésben is. Majd talán Géza szól erről, mert azokat a leveleket, amelyeket Zsuzsa kapott Pistától, halála után egy végrendeletszerű levélvallomásban megkaptam. Ezeket a leveleket Géza használja is, közzé tett most a Kormos évfordulón többet belőlük. Az ő kapcsolatuk tehát, ahogy Gábor mondja, annak ellenére, hogy elváltak, nem szakadt meg, hanem nagyon intenzív és baráti volt. Zsuzsa Kormos halála után nagyon szép verseket írt hozzá. Ha még vissza szabad térni arra, hogy az édesapja görög-latin szakos tanár volt. Zsuzsa latinul is kiválóan tudott. A formák szeretete, a megtartó formák igen fontosak voltak számára. Egyrészt, akikhez nyúl a költészetben - az orosz népköltészet, az orosz költészet, aztán később azok, akiket fordított: Ahmatovát, Cvetajevát, vagy Ahmadulinát, -, azok mind formában gondolkozó jeles költők. Nem beszélve Jeszenyinről! Rab Zsuzsa hangján ismertük meg igazából Jeszenyint, bár mások is nagyszerűen fordították. Tehát az ötvenes években elkezdte már a népmeséket fordítani. Kormossal fordították 1962-ben az Ékes fehér hattyút. Kormos Párizsban volt 1963-65 között, akkor jelent meg a Sárkányölő, arról a kötetről Kormos a párizsi Magyar Műhelyben ír kritikát, tehát annyira fontosnak tartja, hogy Zsuzsáról és erről a költészetről beszéljen. Azt írja valamelyik kötete elején, hogy „Jártam a Földön keresztül-kasul, mások hangján szóltam, száz alakban." O valóban fölvállalta, tehát a jó költészet bűvöletében élt, és nemcsak nagy invencióval alkotott, hanem félelmetes szorgalmú műfordító is volt, aki tényleg rengeteget dolgozott. Gondoljuk el, valahol olvastam, hogy 180 prózai mű, és több mint 30 kötet verses antológia van mögötte. Ezek könyvespolcokat töltenek meg, s nemcsak oroszból fordított, hanem más nyelvekből is, legtöbbször orosz közvetítéssel. Albert Zs.: Egyébként, arról amit fordított aztán esszéket meg tanulmányokat is írt, megírja például, hogyan kereste a magyar költészetben a bylinák hangját: Tinódi nem az, a reformáció nem az, s akkor ráhagyta magát arra a lélegzetvételre, amit oroszul megtalált. Aztán mikor újra elolvasta a fordításokat, észrevette, hogy névelőket sehol nem írt. Ahogy Balassinál, itt sincsenek névelők. Szóval tudós munkáról és költészetről egyaránt szó volt. Vasy G.: Ha szabad, akkor két rövid verset felolvasnék. Gazsi az előbb emlegette a Kormos-kapcsolatnak a válási szakaszát 63-ban, s a két vers közül, amire utalt, az egyik az Orpheus panasza, Kormos István búcsúverse, amit persze a megírás után, inkább azt mondanám, a vers biztos befejezése után jóval később, Párizsból küldött el Rab Zsuzsának. A másik verset viszont Rab Zsuzsa küldte el Kormos Pistának. Szóval látszik, hogy nagyon intenzíven és tulajdonképpen nagyon tragikusan érintette mindkettőjüket az, hogy az ő kapcsolatuk nem tudott végérvényes maradni, hogy nem az ásó-kapa választotta el őket, hanem egy válóperes tárgyalás, amire egyébként Kormos István két párizsi tartózkodása között került sor 1964 tavaszán. Utána békésen leültek egy étterembe és megebédeltek. Tényleg nagyon barátságos volt ez a válás. Tehát Kormos István Orpheus panasza című verse így hangzik: 78
