Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 1. szám - Legenda Rab Zsuzsáról

Ágh I.: Nagyon eleven lány volt. A bátyám mesélte, aki a református kollégiumba járt, és Rab István volt a kollégium akkori igazgatója, hogy Zsuzsa bement a fiúosztályba, fejre állt a katedrán, mintha az igazgató lányának mindent szabadna. Szép kis tűzről pattant lánynak mondták.

Albert Zs.: Egyébként azt is megírja Zsuzsa egyik emlékezésében, hogy megkérték, szerezze meg az érettségi tételeket. Ki is nyitotta szépen a szekrényt, meg is találta a lezárt borítékot, vissza is ragasztotta, de nem volt elég ügyes. Életében akkor kapta az egyetlen nagy pofont az édesapjától, aki természetesen azonnal észrevette, tehát be kellett mennie a főhatósághoz új érettségi tételeket kérni.

Ágh I.: És verseket írt! Megjelent egy könyve tizenhét éves korában, Pápa költőnőjének lenni, azért nagy szó lehetett.

Albert Zs.: Nagyon gazdag szókincse van, Csingiz Ajtmatov könyvét nem olyan régen olvastam, el voltam ragadtatva a fordítástól. Az is jellemző, hogy 1981-ben jelent meg oroszul, és 82-ben már magyarul. Zsuzsa jó emberi, testvéri kapcsolata révén talán még megjelenése előtt juthatott a kézirathoz. Úgy tudom, Vasy Géza foglalkozik most Rab Zsuzsa életművével.

Vasy Géza: Meglehetősen későn ismertem meg Rab Zsuzsát, idős nővérkém lehetett volna. Ha pápai diák vagyok, akkor már nem ismerhettem volna őt ott Pápán, legfeljebb az édesapja révén. Az ötvenes évek végén gimnazista koromban találkoztam vele, mint műfordítóval. És hogy mindjárt a nyelvi varázslatosságát, tudását igazoljam, hadd olvassak fel mindössze négy sort egy fordításából, erre én azóta, tehát legalább negyven egynéhány éve emlékszem, a Bokraink közt című nagyon szép Jeszenyin vers, amelyik így kezdődik:

Bokraink közt már az ősz barangol kóró lett a fényes laboda zizegő szép zabkéve hajadról nem álmodom többé már soha.

Aki így tud magyarul, és így tud jeszenyinül, és természetesen így tud Rab Zsuzsául, az költő. Azért hangsúlyoznám én ezt a fogalmat, hogy költő, mert őt nagyon sokáig csak műfordítóként tartották számon, csak a hatvanas évek végén jelent meg a legelső verseskönyve, eltekintve ettől a diákköri füzetkétől.

Nagy Gáspár: Huszonöt év kihagyás volt.

Vasy G.: Tulajdonképpen verseket se írt nagyon sokáig, legalábbis ebben az Aranyvasárnap című, igazából első kötetében datálta a verseket, és hát óriási kihagyások vannak 1954-től 63 tájáig, tehát úgy tíz éven keresztül például semmi. Én személyesen 1973-ban találkoztam vele, egy külföldi úton voltunk együtt, máig emlékezetes számomra. Kicsit sértett volt, mert Jugoszláviában voltunk, és nem úgy fogadták őt, ahogy ezt ő okkal elvárhatta volna. Ment egy delegáció a sztrugai költő-fesztiválra, és ő is velünk jött, és utána ott maradt volna egy több hónapos ösztöndíjjal, hogy jól megtanuljon szerbül. A szerb illetékesek elrontották a dolgot, és akkor végül azt közölték vele nagy kegyesen, hogy nem várták, de hát isten neki, három hétig itt maradhat. Ezen ő okkal megsértődött, és azt mondta, négyszemközt nekem, hogy: „Lehet, hogy nem vagyok igazából költő, de azért fordítani azt tudok!".

Igaza volt ebben a második mondatban, de hát igaza volt az elsőben is. Tulajdonképpen ezután, tehát a hatvanas évek végétől kezdett kiderülni, hogy ő nemcsak másokat tud megszólaltatni, hanem önmagát is.

76