Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 7-8. szám - Mikola Gyöngyi: A Kék és a Rózsaszín
Tükröződő tekintetetek Ha úgynevezett gyermekverseit saját praxisa felől szemléljük, azt látjuk, hogy több tükörfelület egymásra vetítéséből keletkeznek: adott egy gyermeki sík, ahogy egykori önmaga vagy fia, lánya szemléli, éli a világot, és benne önmagát, egy második, ahogy a felnőtt értelmezi a gyermek megnyilvánulásait, végül egy harmadik sík: a felnőtt saját világa, saját pillanatnyi nézőpontja. A tükörfelületek játékában nemcsak a gyermek és a felnőtt azonos idejű világa reflektál kölcsönösen egymásra, hanem megjelenik a múlt dimenziója is: a felnőtt gyermekkora. Nézőpont-összeolvadásnak nevezhetjük ezt az alkotói módszert, amely természetesen nemcsak Tolnai úgynevezett gyerekverseire, ifjúsági regényére jellemző, hanem többi művére is. O maga sem tesz mást műveiben, mint amire tanítványait biztatta: saját szövegét úgy írja át, mintha másvalaki szövege lenne, és persze fordítva is: másvalaki szövegét, kvázi- vagy valós elbeszélését saját világaként értelmezi és fogalmazza újra, mint ahogy ez pl. árvacsáth című kötetében is történik. A szavak jelentésének és használatának variábilitása a nézőpontok variábilitásával párosulva megsokszorozza a szövegek poétikai lehetőségeit. Az alapot, alapozást az ún. gyerekkönyvek, és a többi mű esetében is a saját gyerekkor emlékei, emlékrétegei jelentik. Tolnai erről így beszél a Költő disznózsírból című interjúkönyvében a számára kitüntetett fontosságú 13-as szám, annak első gyerekkori fölbukka- nása kapcsán: „Ez még egy prelogikus állapot, sáv. Valamiképpen innen merülnek fel a dolgok, formátlan, szabad, többször felrobbantott, áttört műfajaim nyersanyagai, jóllehet aztán szinte maguktól találják meg vonzásaikat, szervülnek költői kategóriáimba, forognak végtelen motívumköreimben-örvényeiben. Ezek a refrének, ismétlődések, vessző- paripák, amelyek persze nemcsak versben, hanem minden szövegemben fölbukkannak, szinte maguktól, végzik a dolgukat, a maguk fotoszintézisét, érnek, rothadnak." A gyermek és a gyermeki olyannyira része ezeknek a refréneknek és vesszőparipáknak a Tolnai-művekben, hogy képtelenség külön műfajként kezelni őket, másfajta poétikaként értelmezni. A gyermekhangra íródó költemények minden játékosságuk mellett is képesek hordozni a legnagyobb tragédiákat, a kiszolgáltatottság, fenyegetettség léttapasztalatát, és - az összeolvadó nézőpontoknak köszönhetően - föloldani mindezt felnőtt és gyermek kölcsönös egymásra utaltságában, végső azonosságában. Sőt, a gyermekhang mímelt és/vagy valós naivitása révén ellenpontozott felnőtt-világ még inkább lelepleződik, megmutatkozik abszurditása, veszélyessége. Az Elefántpuszi című kötet talán legmeghatóbb darabja a csíkos ruhában mind a ketten című vers, melyben a gyerekkel szemben elkövetett bűn (az apa meglopja a fiát), valami nagyvonalú és játékos szolidaritásban nyer megbocsátást: beosont a tata a redőny azonnal csíkos ruhába öltöztette beosont nagy rózsaszín nyelvű csavarhúzójával úgy tettem mintha aludnék leemelte polcomról a bronzteknőst a szabadkai hitelbank kiskasszáját amit még negyedik születésnapomra kaptam és láttam amint a szőnyegen törökülésben fölfeszíti kirázza belőle a pénzt rakosgatja verejtékező homlokkal szegény nagyság szerint 162
