Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 7-8. szám - Elek Tibor: „A szép dolgokat falba kell vésni, hogy meg maradjanak”
téglagyári istállóból órákig szép énekszó hallatszik. Az ötlet, hogy Ácsi Lajost kellene rávenni a saját hordó pálinkájának elásására, természetesen Burai J.-től származik, de Fodó tanár úr rábeszélő erejére is szükség van, s végül közösen, felnőttek és gyerekek együtt valósítják meg. Azon a gyönyörű, békés, holdfényes éjszakán a gyerekek is boldogok és büszkék voltak, az elbeszélő elmondása szerint azért, mert az énekszó hallgatása közben egy pompás sortüzet adtak (az Ácsi Lajos padlásán talált puskagolyókkal) a Bódi bivalyért. Örömükbe nyilván a jó cselekedet keltette lelki megnyugvás is szerepet játszott, s nem is csak azért, mert Hofanesz-Fekete Pétert megmentették, de hogy Ácsi Lajosnak és Fodó tanár úrnak is örömet tudtak szerezni azáltal, hogy nemes cselekedetre ösztönözték őket. Csakhogy még az éjszaka, váratlanul és mindenkit megdöbbentve, a folyóparton ráakadnak Ácsi Lajos mosolygó arcú hullájára. A regény kortárs kritikusai között volt, aki szerint „teljesen motiválatlanul, és megmagyarázhatatlan okokból"25 következik be Ácsi Lajos halála. Én egyrészt a regény elején találom a szövegszerű előkészítését és motiválását, amikor arról beszél, hogy a halála előtt ő is ugyanúgy el akarja majd ásni a pálinkáját, mint Schank Frici, másrészt Kanegér beszámolójában, aki látta, hogy mosolyogva és nagyon szépen énekelve feküdt hanyatt a vízbe, s előtte azt mondta: „tisztának érzi magát ma éjszaka, és hogy még tisztább akar lenni". Fodó tanár úrnak lehet igaza, amikor azt mondja: „Megállt a szíve. Lehet, hogy ő akarta, hogy megálljon." Ácsi Lajos jó cselekedete után úgy érezte, nincs miért élnie tovább ebben a világban. Szomorú befejezés ez, amit nem is próbál a szerző feloldani (még csak elviselhetőbbé tenni sem) azzal, hogy a temetés után a gyerekek újabb sortüzet adnak, immár az összes halottukért: Ácsi Lajos mellett a Hofanesz kislányokért, a Szelíd rókáért, Gergiánért, a Bódi bivalyért, s immár a háborús veterán, Dukay János által megtalált golyókkal, aki az iskolaudvaron, a sakkasztal mellett az Ácsi Lajos helyére ülő Berecz plébános helyét foglalja el. Nem sekélyes ez a zárlat, a megjárt mélységekhez képest sem, nem tudok Szajbély Mihály értékelésével26 egyetérteni. Az élet szükségszerűen megy tovább, s az életnek része a halál, a holtaknak nyújtott tiszteletadás pedig szimbolikusan foglalja össze mindazt, amit megtapasztaltak a gyerekek (láttak maguk körül és ösztönösen gyakoroltak maguk is) ebben a háború szelét még magán viselő, megváltásra váró regényvilágban: az életben egymást követik a kisebb- nagyobb emberi vétkek, bűnök, szenvedés és halál, szükség van ezért az együttérzés, a részvét, a megbocsátás, a szeretet vigasztaló erejére. Fia ez olvasói tapasztalatként is megfogalmazódik, akkor valóban elmondhatjuk, hogy „Vigasztaló történet a Sortűz egy fekete bivalyért. Egyszerre járja át a szomorúság és a derű."27 Talán azért is, mert az író ebben a regényében is a legegyszerűbb eszközökkel képes varázslatos atmoszférát, lírai szépségű és drámai feszültségű jeleneteket teremteni, szavaikkal (hallgatásukkal), cselekedeteikkel nemcsak sokoldalúan jellemezni hőseit, de a regényvilág lényegét is kifejezni. Sokat dicsért párbeszédtechnikájának, azt hiszem, az életművön belüli egyik csúcsaként tarthatjuk számon azt, a regény eszmeiségét is tökéletesen megjelenítő, iskolaudvari, játékkal, humorral, drámai feszültséggel és megható pillanatokkal teli szituációt, ami egy sakkjátszma fölött zajlik, melynek egyidejűleg résztvevője Fodó tanár úr, Ácsi Lajos és Berecz plébános mellett a hűtlen hitves, aki épp megpróbálja visszakönyörögni magát, a lánctépő erőművész, aki visszahozta őt, Burai J. és társaik, akik épp most állnak elő a pálinkát temető ötletükkel és az árva csecsemő dajkálásával épp végzett Novák tanárnő. Mivel azonban a regény szertefutó cselekménye, az előző műnél súlytalanabb motivikus-szim- bolikus építkezés (a bivaly nem lehet például olyan gazdag jelentésű szimbólum, mint a 25 Varga István i. m. 26 Szajbély Mihály i. m. 27 Komáromi Gabriella: A gyermekkönyvek titkos kertje. Pannonica Kiadó, 1998. 381. 157
