Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 7-8. szám - Elek Tibor: „A szép dolgokat falba kell vésni, hogy meg maradjanak”
ját. Sőt, előző este a céllövöldénél, a körhintánál egymásba karolva, térről és időről megfeledkezve, átszellemülten és boldogan keringve, „az örökké vigyorgó pasasok", „a kifestett szájú rossz nők" közül (akik arcán is felismerte korábban az elbeszélő a kéményseprő „félelmét") másságukkal kitűnve már-már át is élik, meg is élik vágyaik teljesülését: „Az volt az érzésem, hogy máris elindultunk valahová, és hogy most már örökké menni fogunk, és hogy sohasem fáradunk ki." Az apa megbízásából hirtelen előttük termő („mint általában az óriások szoktak a mesefilmekben") széles pofájú hajóslegény kegyetlenül véget vet azonban az álmodozásnak: Reát elragadja az elbeszélőtől, akit ellenkezése miatt jól szájon is vág. A valóság végérvényesen kijózanítóvá azáltal válik, hogy miközben az elbeszélő a szökés esti időpontját várva sebeit nyalogatja, és a Reá által óhajtott, végül H. Sz. Dollár által beszerzett kiskutyával játszik, a hajó, rajta Reával, s vele együtt a szökés lehetőségével, értelmével elúszik. Döntése, hogy másnap visszamegy a műhelybe, ezek után már szükségszerű, de megváltozását, „megtérését", felnőtté válását (?) jelképesen megelőlegezi már az is, amikor saját élményeit és érzéseit (hogy szeretne elbújni az emberek elől, és magára zárni az ajtót) a kéményseprőével rokonítja: „Lehet, hogy ő is egyszer nagyon jól érezte magát, és akkor jött egy barom hajóslegény, és istentelenül szájon vágta. Azóta rohadtul érzi magát, és azért zár be minden ajtót." Vagy ahogyan elfogadja a kiskutya kegyetlen elüldözését (üres konzervdobozt kötnek a farkára), mert „Ilyenkor az a legjobb megoldás", s hogy ezután, miközben korábban csak az ötödik lépcsőfokra volt képes, társait követve ő is felugrik a hetedik lépcsőfokra. Kegyetlenül illúziótlan, gyerekek számára talán kiábrándító befejezés ez, de ezzel együtt válik igazán hitelessé, s a kisgyerekkorból a felnőttiét felé tartó fiatalok számára szépsége és minden nevelő célzatú didakticizmust nélkülöző tanulságossága mellett talán elfogadhatóvá is a mű. Alig két év múlva Gion már újabb ifjúsági kisregénnyel jelentkezett, a Postarablókkal, amiben egy jóval vidámabb, és az igazi gyerekolvasók számára feltehetően érdekesebb, izgalmasabb történetet dolgozott fel, egyrészt egyszerűbb írói eljárásokkal, átláthatóbb jelentésszerkezettel, másrészt játékosabban, helyenként a humor, az irónia eszközeivel is élve. A húsvét hétfőjének éjszakáján lezajló cselekményt a szerző a két főszereplő zsi- vány kölyök egyikével, Jász Gáborral mesélteti el ismét, ennek következtében hamar az események kellős közepén érezhetjük magunkat. A postarablás kiagyalója és a dolgok fő irányítója ugyan nem ő, hanem a nála tapasztaltabb, bölcsebb és bátrabb Margith Jani, amint azt már az első mondatokból megtudhatjuk, azzal együtt, hogy a kasszát nem tudták kirámolni, de azon az éjszakán ők irányították a dolgokat az egész városban. A figyelemfelkeltő cím után ezek az első mondatok egyszerre kedvetleníthetnek el és kelthetnek újabb érdeklődést az olvasóban, s ugyanez, a címmel összefüggésbe hozható feszültségkeltő és -oldó játék az egész regényen végighúzódik: kezdetben a mesélő azt hiszi, hogy Margith Jani részéről a postarablás ötlete egyike a szokásosaknak, amiről aztán hónapokig lehet beszélni, anélkül, hogy megvalósítanák, s csak később jön rá, hogy ez most „véresen" komoly; bejutnak ugyan a kisváros postájára, de nem sikerül kinyitniuk a páncélszekrényt, tehát a rablás elmarad az ő részükről; az éjszaka során megjelenik ugyanezzel a szándékkal a postán a profi bűnöző Zavarkó Pepi is, akinek viszont sikerül, de még a távozása előtt régi ellenfele, a gyerekek által aktivitásra késztetett, alkoholista Seriff közreműködésével lefülelik a rendőrök - így végül van is postarablás meg nincs is. Egy másik, még izgalmasabb krimiszálat is belesző a történetbe a szerző, ugyanis az alvilági Zavarkó Pepi azért is tér vissza a városba, mert felbérelték három ház felgyújtására, ami után a biztosító fizetne. A felbujtó pedig éppen az a sötét képű Lacza, akit a fiúk egyik szerencsétlen, de általuk kedvelt osztálytársuk, Molnár Tihamér mostohaapjaként amúgy sem szívlelnek, s aki a gyújtogatás eredményeként akar megszabadulni az útjában lévő, Tihamérék házában majdan bent égő nagyapától is. A regény hősei ezt, 149
