Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 7-8. szám - Pécsi Györgyi: „Félelem nélkül élni”
kalandja és civilizációs tapasztalata után - éli valóságos és közönséges mezei egér-életét. Antropomorfizálódhatnak még elvont fogalmak is - a tavasz öregemberként, a nyár ifjú legényként zsörtölődhet egymással, az ősz fakó lovon veheti számba a földeket lehetnek morális példázatok megszemélyesítői, de a vers- és mesezárás visszakapcsol az életszerűbe. A képzelet éppen csak egy picit lendül meg, vagy meg sem kell lendülnie, mert a természet önmagában csodálatos - csak meg kell látni a csodát. A Hallgat az erdő című feszes dalformában komponált balladai műremek például egy bontakozó erdei drámát jelenít meg: a farkas készülődő támadását és a szarvas menekülését szakszerűen, tárgyi- as pontossággal rögzíti és közvetíti. Ha úgy tetszik, semmi mesei, fiktív vagy delfiniált momentumot nem tartalmaz (még a szarvas megmenekülése is életszerű) - fölmerülhet a kérdés, miért tekintjük gyerekversnek mégis? Vagy a Tánc a deltában című kis etűdöt, mely 2-3, 3-2 tagolású pattogó ritmusával, csupa-zene rímeivel, áprilys derűjével szintén nem több, mint egy esti természeti jelenség zsánerszerű leírása? „Vízi világban / vízi virágok / esti szellőre / lejtik a táncot. // Hajlik a nád és / hajlik a káka, / keringőt jár a / lótusz virága. // Tücskök és békák / vígan zenélnek: / gyűlnek a bálba / kócsagok, gémek. // Vadmalac, vadkan / megszelídülve: röffenni sem mer / parton a csürhe. // Fönn a hold egyre / szebben világol, / lenn a képmása / maga is táncol." Ezeket a pazar rímelésű, míves nyelven megformált, feszes ritmusú dalokat, zsá- nereket, illetve a más, klasszikus gyermekvers műfajú mesteri etűdöket (mondókákat, hívogatókat) úgy vélem, elsősorban azért tekinthetjük valóban gyermekverseknek (gyermekekhez szóló verseknek), mert üzenetek, világképük nem strukturált, azaz egyjelenté- sűek, s mert a világban meglévő disszonanciákat is megjelenítve, megoldva, mindenkor a világrendet közvetítik és a létbizalmat erősítik. Kányádi Sándor gyermekverseiben és meséiben a - jó gyermekirodaimat mindenkor jellemző - egyetemes létbizalom elsősorban a világban való otthonosság élményében formálódik meg. Otthonosság a nyelvben, a hagyományban, a természetben, az emberi környezetben -, pontosabban: otthonosság a mi anyanyelvűnkben, a minket konkrétan körülvevő emberi és természeti környezetben. Arra az élményre vezetnek rá játékosan, humorral, derűvel, szép szóval, hogy saját szülőföldünk olyan mikrokozmosz a világegészben, amelyben élni jó, és amelyben felnőni érdemes. 143
