Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 7-8. szám - Böszörményi Gyula: Zsófi
- Nem, inkább az asztalosmester koboldját! - vitatkozott a kislány, aki a saját ágyában ült, de még nem takarózott be. Apu és Anyu sokat tapasztalt, bölcs pillantást váltott egymással. Tudták, hogy ha nem veszik időben elejét, most végeláthatatlan vita következik arról, melyik történet váljék esti mesévé.- Gondoljátok át alaposan, mi történt ma veletek - szólalt meg nyugodt, mély hangján Apu. - Azután olyan mesét válasszatok, ami valahogyan emlékeztet az élményeitekre, így lesz nyugodt az álmotok. Öcsi komolykodva ráncolta a homlokát, majd bizonytalanul motyogta:- Vásárolni voltunk, és anyu leverte a konzerveket. De ehhez nincs mese.- A póniló! - kiáltott izgatottan Fruzsi. - Láttunk két pónit a parkban!- Tehát lovak - biccentett Apu. - Melyik mese jut erről eszetekbe? A két gyerek egyszerre kiáltott fel.- Fehérlófia!- Akkor tehát ma este Fehérlófia történetére fogtok elszenderedni - helyeselt anyu, és oda sem nézve, tévedhetetlenül vette le a polcról a megfelelő könyvet. A gyerekek „mesehallgató pózba" feküdtek, s Apu Öcsit, Anyu pedig Fruzsit takargatta be. Ezután kinyílt a könyv, melynek lapjai halkan zizegtek. És zizegtek... S még mindig zizegtek, egyre türelmetlenebbül, kapkodóan, sőt végül idegesen.- Ezt nem értem - szólalt meg végül Anyu.- Mi baj, kedves? - Apu csodálkozva nézte a feleségét, aki Fruzsi ágyának szélén ülve lapozgatta a mesekönyvet hol előre, hol hátra.- Nincs meg! - felelt Anyu. - Ezerszer olvastam már ezt a történetet, pont ebből a könyvből, és most nem találom. Itt a Rózsavitéz, utána következik a Ravasz Jankó, és... Gyere ide! Anyu hangja olyan hirtelen szökkent a magasba, hogy még a gyerekek is kezdtek megrémülni. Apu felállt, s áthajolva felesége válla fölött, szemöldökét összehúzva nézett le a könyvre. Ott, ahol Fehérlófia meséjének kellett volna lennie, csupán üres lapok sápadoztak az olvasólámpa fényében. * * * Hiába volt éjszaka ügyeletben, Büvellőnek reggel ismét bőven akadt dolga. Szerencsére hajnal felé Lucaszéki Regehű megengedte neki, hogy néhány órára leheveredjen a tanáriban. Az elsősöket azonban már neki kellett ébresztenie, majd az étkezőbe kísérnie. Magában jókat mosolygott, miközben figyelte, hogy a tapasztalatlan tanoncok némelyike miként fintorog, mikor az üstöknél álló boszorkányok a tányérjukba dobták a trutymó- rontással gusztustalanná bájolt reggelit. Habár az iskolakezdés óta eltelt már néhány hónap, még mindig akadt olyan gyerek, aki nem jött rá a trükkre: a kajának semmi baja nem volt, csupán ellenvarázst kellett volna ráolvasniuk.- Minden rendben ment az éjjel? - lépett Zsófihoz a barátnője, Nyestike. Az örökösen mosolygós, kissé szertelen harmadikos lánnyal úgy egy esztendeje kezdtek barátkozni. Az alacsony, barna hajú Nyestike szívesen terjesztette magáról, hogy az ősei között akad néhány hegyfaragó bányásztörp, s habár ez bizonyára nem volt igaz, Büvellőt cseppet sem zavarta a dolog.- Hóförgeteg-rontásba került az egyik elsős - sóhajtott most fáradtan. - Pedig a sugallópárna világosan elsuttogta nekik, hogy mi várható a lányvécében.- Mi sem voltunk jobbak - nevetgélt Nyestike, majd az arcára váratlanul rémület ült ki. - A zöld szakállú, kőtörő ükapámra mondom, nekem már rég Pokolsári óráján kellene lennem! 79
