Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 7-8. szám - Böszörményi Gyula: Zsófi
- Remek gyakorlat ez a jövendőbeli rontásűzők számára, savanyúcukorkám - mosolygott édesdeden Lucaszéki Regehű. - Tudós Tűzugró Vazulnak egyébként sincs könnyű dolga odafönn, az igazgatói jurtában. Büvellő a sokszögletű kijárat felé indult, kezében míves bűbájostorának rovásjeleit simogatva. Még mindig nyomasztották nyári emlékei. Különösen az, ami Monyákos Tubával és Böffeg sámánnal történt. Komor gondolatai bizonyára még a hátán is látszottak, mivel Lucaszéki Regehű kedvesen utánaszólt:- Elég már a kámpicsorgásból, te lány! Néhány hét, s itt a téli szünet, hisz odakinn december eleji havat kavar a Pádis-fennsík szele. A családod majd mosolyt varázsol az arcodra. Nem is beszélve... - a tanerő hangja huncuttá vált - ...arról a tünde legényről! Most Büvellőn volt a pirulás sora. Megtorpant, majd elmosolyodva továbbindult. Hálás volt Lucaszéki Regehűnek, hogy emlékeztette őt Tündefi Imekre, akivel szeptember óta csupán néhány levelet tudtak váltani. A búzaszőke fiú Csartadoroson, a Világfa tündérvárosában teljesített szolgálatot, mint a suttyanó-kapuk karbantartója. A szünetben azonban meglátogatja majd őt a Csipetke utcában, s ez a gondolat valóban felmelengette Botlik Zsófi szívét. Az alagsori folyosók kihaltak, félhomályosak és fogvacogtatóan hidegek voltak. Büvellő ugyan szőrmekabátot viselt, amit most még szorosabbra húzott magán, a vaskos nemezfalakból hömpölygő, jeges lehelet mégis a csontjáig hatolt. Szegény elsősök a molyrágta matracaikon, egyetlen lópokrócba csavarva biztos pocsékul érzik magukat. Zsófi tisztán emlékezett rá, milyen volt elsős tanoncnak lenni. Rettenetesen magányosnak, gyengének és elveszettnek látta régi önmagát, hisz akkoriban sehogy sem találta a helyét a Révülők Világában. Először a vajákosokhoz járt, de a kenceficék és gyógyító ráolvasások untatták. Önként jelentkezett át az Amyjurtába, amiért szinte mindenki bolondnak tartotta, hisz ebbe a suliba általában büntetésből kerültek az ifjú révülők. Rontásűző tanoncnak lenni nem volt főnyeremény. Erdélyben, a Pádis-fennsík hóborította, mégis fekete fenyvesekkel körbevett hegyormai között az ember gyereke hirtelen olthatatlan vágyakozást képes érezni Budapest meleg, kényelmes és végtelenül unalmas osztálytermei iránt. Botlik Zsófi óvatosan lépkedve a kihalt folyosókon, most felidézte magában éber életét. Azután megint eszébe jutott Tündefi írnek ragyogó mosolya, s már cseppet sem bánta, hogy a révülők közé tartozik. A beszélő állatkoponyák kiállítóterme előtt járt éppen, mikor meghallotta a velőtrázó sikoltást.- Soha nem tanulják meg - sóhajtotta elkeseredetten, majd felgyorsította a lépteit. Pontosan tudta ki és miért sikoltott. Mire az elsős tanoncok hálótermének folyosójára ért, már legalább tucatnyi gyerek tolongott a hidegben. Lélegzetük fehér párát vetett a levegőbe, a legtöbben mégis mezítláb, vékony hálóköntösben vagy pizsamában toporogtak, úgy csivitelve, mint egy megriasztott verébcsapat.- Mi folyik itt? - kiáltott rájuk Büvellő. A gyerekek hidegtől és izgalomtól kipirult arccal vették őt körbe, s természetesen mindannyian egyszerre akartak beszélni.- Szatyi...!- Az a lány Kozármislenyből!- Én mondtam neki, hogy bírja ki reggelig, de nem hallgatott rám!- Bűbájostort sem vitt magával!- A vécére ugyan minek ment volna varázsfegyverrel? Büvellő felemelte mindkét karját, s így végre csend lett. Épp vissza akarta zavarni az elsősöket a hálótermükbe, mikor a sikoltás megismétlődött. A lány hangjában rettegés, halálfélelem és kétségbeesés keveredett. 77
