Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 7-8. szám - Kötyköli János (gyomai mese)
Az asszony elindult a szekéren, de Kötyköli sokáig vakarta a füle tövét. Bántotta nagyon az önérzetét, hogy ennyire semmibe veszik, és erősen fogadkozott, hogy most ez egyszer megmutatja, milyen legény. A zsákot meg a fosztani való tollat levitte a partra; de még előbb vastag istránggal, kötelekkel keresztül-kasul lekötözte a tó vizét, hogy el ne lopják egykönnyen. Azzal hozzálátott nagy buzgón, és csakhamar annyi tollat fosztott, hogy tíz dunyhát is meg lehetett volna tömni vele; közben fél szeme folyvást a vízen volt, és ilyesformán énekelt: tollat foszt és fütyörész víz-őrizni van itt ész! Kifog 8 a tolvajon: Van-e huncutabb vajon s cselesebb Kötykölinél? mire nem jó a kötél? A nagy tollfosztásba úgy belefáradt Kötyköli, hogy nemsokára elnyomta az álom és hangosan horkolva fújta a kását; de olyan derekasan fújta, hogy minden kásafujtatásnál egy marékra való fosztott tollat belefújt a tóba. Szellő is kerekedett, az is segített, és csakhamar mind a toll - fosztott, fosztatlan - ott úszott a tó színén. Történetesen arra vetődött egy mutatványos varázsló, aki szelídített sárkánnyal járta a vásárokat. Azt mondja a hétfejű sárkány:- Úgy ihatnám a tóból, édes gazdám, álljunk már meg egy szempillantásra.- Nem bánom, igyál Surumburum sárkány (így hívták a hétfejűt), csak arra vigyázz, lelkem, hogy el ne oltasd a tüzedet a torkocskádban; mert akkor nem bámul majd a jó nép.- Vigyázok, már hogyne vigyáznék, édes gazdám, csak hadd küldök le minden tor- kocskámon egy kortyocskát - felelte Surumburum. Azzal a hét fejével a magasból máris ráereszkedett a tóra, és itta, itta.- Elég lesz már, lelkem Surumburum - intette a gazdája -, mi lesz a tüzeddel?- Hiszen még alig ittam, alig egy gyűszűnyit - dorombolt szelíden a sárkány; és tovább vedelt. Addig itta a hét fejével, amíg mind ki nem itta a tó vizét. Az ám; csakhogy a vízen úszó toll kaparni kezdte a torkát, s kegyetlenül megköhögtette. Egyszerre köhögött mind a hét feje, de már csak füstöt okádott, s ettől a füsttől aztán meg is fulladt. A döglött sárkány elnyúlt a parton; a gazdája mérgében még rúgott is rajta egyet-kettőt, s csak akkor kezdte megsiratni, amikor hitvány gebéjén már ott poroszkált a hegyek között. Felébredt Kötyköli is, és tágra meresztette a szemét. Ahogy a sárkányt meglátta, talpra szökött, és usgyi, úgy elfutott az úton, hogy hátra se nézett - azaz hogy csak futott volna, mert látja ám szembejövet az asszonyt - javában szekerezik hazafelé, s messziről kiáltozza:- Kötyköli János! Hol vagy, te Kötyköli János? És pattogtatja ostorát. Hová bújjon hamarjában? Szalad a szérűre, hátraugrik a méhesbe, és bebújik az első kaptárba.- Zzzz! Zzzz! Zzzz! - dongták körül a méhek a betolakodót. Éppen százezren voltak. Beleeresztették Kötykölibe mind a százezer fullánkjukat, és ezt már Kötyköli sem állhatta.- Ujjujjuj! Jájjáj! Édes feleségem, itt vagyok, csak ne bánts!- Hová tetted a tavamat? A tóból a vizemet? így fosztod a toliamat? Hogy a kakas csípjen meg! 15
