Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 7-8. szám - Kötyköli János (gyomai mese)
Kötyköli pedig előmászott a kemencéből; de olyan igaz, amilyen koromfekete volt, a nagy ijedtségtől oly hófehérre változott, mintha lisztben hempergették volna. A felesége nekiállt, és úgy eldöngette Kötykölit, hogy maga is megsajnálta: megmosdatta, kibékült vele és odaadta a vásárfiát. A következő héten azt mondja az asszony Kötykölinek:- Ide hallgass, te Kötyköli János! Én most elmegyek a vásárra, te fejd meg a tehenet és tedd a tűzre, amennyi teje van, de vigyázz, hogy ki ne fusson. Mindenen ott legyen ám a szemed, mert amilyen tutyimutyi vagy, még a fedelet is ellophatják a fejed felől. Hát úgy vigyázz, ha kedves az irhád.- Sose félj, kedves feleségem - fogadkozott Kötyköli János -, nem lesz abban hiba. Alig szekerezett el az asszony, Kötyköli mindjárt dologhoz látott. A tehenet megfejte, a négy lábát összekötözte, és akármilyen keservesen bőgött, feltette a tűzre; a sajtárt meg a szoba közepére, s kívülről jól rázárta az ajtót a tejre, hogy ki ne fusson. Még egy liszteszsákot is odahengergetett odakint az ajtó elé, maga meg lehevert a fűre, és le nem vette a szemét a ház fedeléről, hogy el ne lopják. S azt dúdolgatta: innen ugyan uk-muk-fuk se tej koma ki nem fiit se sajtár se házfedél olyan nincs hogy lába kél! Süti már a tehenet: mondva volt Kötykölinek Hanem a nagy figyelésben elnyomta az álom. A tehenet odabent éktelenül sütötte a tűz; keservesen elbődült, elszakította kötelékeit, felrúgta a sajtárt. A tej ráfutott a tűzre, és a nagy sistergéstől a szegény jószág úgy megijedt, hogy kétakkorát ugrott, mint a kémény, szarvára kapta a fél háztetőt és világgá szaladt vele. Felébred Kötyköli, látja, hogy ellopták a fedelet, rosszat sejt - bekukucskál az ajtó- hasadékon. Majd holtra vált attól, amit odabenn látott; hát még, amikor meghallotta az asszony szekere zörgését. Uccu hátraszaladt és belebújt a legnagyobb szalmakazal legközepébe.- Kötyköli János! Hol vagy, te Kötyköli János? Merre bitangolsz, kutyafülű? Hová tetted friss tejemet, egy szem tehenemet, házam felől fedelemet? Gyere elő, hadd hasítok szíjat a hátadból. Kötyköli úgy reszketett, hogy vele reszketett az egész szalmakazal, s körös-körül csak úgy hullott a szalma. Arra kerül az asszony a vasvillával, s látja ám az előkandikáló árva- lányhajat férjeura kalapja mellől.- Nem jössz elő mindjárt, te Kötyköli? Azt akarod tán, hogy vasvillával csiklándozzalak?! - kiáltotta az asszony, és megtúrta a kazlat a villával.- Jáj! Váj! - bújt elő Kötyköli. - Itt vagyok, édes feleségem, csak ne bánts.- Még hogy ne bántsalak, lánchordta Kötykölije? - förmedt rá az asszony, és a vasvillával úgy eltángálta a remegő Kötykölit, hogy maga is megsajnálta. Akkor kibékült vele, megmosdatta, s odaadta a vásárfiát; hanem a szalmakazal, amibe Kötyköli bújt, még harmadnap is reszketett. A következő héten azt mondja az asszony Kötykölinek:- Ide hallgass, te Kötyköli János! Én most elmegyek a vásárra: te láss hozzá a tollfosz- táshoz, hogy két dunyháravaló legyen, mire visszajövök. Ne vigyázz semmire, mert azzal csak galibát csinálsz: jobb is, ha semmit nem mondok az ilyen sülefüle kétballábasnak; hiszen ha a tó partján ülnél, s őriznéd a vizet, még azt is ellopnák mellőled.- Sose félj, kedves feleségem - bizonykodott Kötyköli -, nem lesz abban hiba. 14
