Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 1. szám - Kántor Lajos: Vörösmarty – Bazilika – Károlyi

közt arról tájékoztatja Fáját, hogy a hetvenes évektől alapos, megítélése szerint pozitív irányváltozás, visszakanyarodás kezdődött az erdélyi magyar irodalomban, a saját nemzeti múlt hagyományaira épül a maga népének elkötelezett modem magyar irodalom erdélyi szemléletű épülete; és ebbe az épületbe nem csupán a líra és a nagyregény fér bele, hanem immár a dráma is: Bálint Tibor társadalmi színjátéka és Páskándi Géza újszerű, valamint Székely János antik szerkezetű történelmi drámái méltán sorakoznak fel a mai legjelentősebb magyarországi színpadi alkotók mellé.- Az erdélyi irodalom nem kegyelmet kér, hanem igazságos ítéletet; nem alamizsnát, hanem a jussát.

Ez már igazán szép kóskárolyi végszó, ezzel nincs miért és nincs hogyan vitatkozni. A könyvheti forgatagba elsöprő lendületével berobbant barátnő, a kritikáiban nem kíméletes Berkes Erzsi is csak kiegészíti a gondolatot, az igényt: tessék az egyetemes magyar irodalom jelenségeit, az alkotókat és a műveket valóban együtt szemlélni, Esterházy „nyelvtani irodalmát" a Lászlóffy Aladáréval és a Panekével együtt tudomásul venni, Szilágyi István és Gion Nándor meseszövését, Sütő vallomásos prózáját, Brasnyó István regényszövegeit és Grendel Lajos asszociatív montázsait szemléleti és országhatárok fölött értékelni. És ezt a figyelmeztetést még Béládi Miklósnak is meg kell szívlelnie, hát még Illés Endrének - aki képes volt „szakvéleményezésben" összetéveszteni Szilágyi Domokost a hajdani naturalista-expresszionista prózával indult, majd szocreál baromságokat, riportnak mondott hazugságokat író Szilágyi Andrással. (Utóbbi esetről Erzsi nem tudhatott, ez Sebestyén László „magánügye".)

Egyelőre ennyit heves védekezésben, ha kell, támadásban. író és olvasó most már igazán megérdemli, hogy árnyékba vonuljon, pihenjen egy pohár jéghideg sör mellett, a Bazilika oldalánál. Ahogy így végignéz Sebestyén magukon, a végre nyugodtan sörözőkön és kávézókon meg a napveréssel továbbra is dacoló kilencveneseken - Fejtőt és Faludyt látja a közelben, elszánt dedikálás közben, a türelmesen kígyózó sor előtt -, a balsors kiválasztott népére gondol. Mészöly metaforájára. Metafora? Vagy okfejtő magyarázat? Hűsülő szünet helyett ismét a problémák sűrűjébe csöppenünk. Hiába, ez már ilyen, úgy látszik nem tudunk szabadulni a saját árnyékunktól. Aztán meg kár is volna kihasználatlanul hagyni az alkalmat; azt például, hogy itt van Miklós is köztünk.- Egy érzelmi és egy módszertani kérdést kell rendeznünk magunkban. Felszámolni és maga helyére tenni azt a melengetett hitünket, hogy a balsors kiválasztott népe vagyunk. Sem ez, sem bokréta, csupán balsorsban megkülönböztethető. Ha a föld minden népe beteg (aminthogy az), mi ennek a betegségnek nem a legszerencsésebb sajátos stádiumát képviseljük. Csak így tehetünk érvényes észrevételt magunkról. A másik: nemzettudatunk sajátos összetevőit nem moshatjuk bele a kollektív zsákutcák egészébe. Minden kölcsönös meghatározottság ellenére is - vagy éppen azért - a világunk mégis az, amivé részleteiben és részeiként mi tesszük. Itt vagy ott. Az általánosat, a „világjelenséget" misztifikálni az önvizsgálat során: veszedelmes út. Könnyen biztat az áthárításra, mikor éppen viviszekcióra van szükség. S kinek nem vonzó kísértés az általános zsákutcák magyarázat-csapdájába menekülni, ha a sajátunk tetszetős selyempapírba van csomagolva vagy rotációsba?

Miklóst mindig odaadó figyelem övezi. Hogy a nőkre ilyen hatással van, azt Sebestyén régóta tudja. De itt csak Berkes Erzsi volna gyanúsítható a másik nem felől érkező rajongással, a férfiak okos gyülekezete azonban ugyanúgy lesi a mészölyi szavakat. Különben Sebestyénnek már régtől fogva ő a jelöltje Nobel-díjra.- Régi rögeszmém, hogy ha a történelemben nem állni, lemaradni, eljellegteleníteni, hanem továbblépni akarunk, kell valami mást, újat kezdenünk a hagyományos nemzeti érzésünkkel, amely olyannyira át van itatva jogos vagy nem jogos, virtuális vagy nem vir52