Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 6. szám - Tandori Dezső: Az „Évek” című regény + után (Woolf és T. D. +) Az új irályból + (vers)

tét az igazibb tét (elmondása megoldhatatlan!)- már mondtam! - kikerülésére találták ki, a mondat, a lejtés, a destrukció, a turduskompozíció merula-kimerül a! útján takaros becsülettel lehet odábbállni, de mondjon bárki bármi+

t, áll, jó, de ezekkel nem vitázva, magam lelke befúlt, bár tevékeny sorára gondolok: HA PÁR LEGFONTOSABB DOLOG SE TISZTÁZHATÓ, MIT ÉN AZ EMBEREKKEL+

és ily szomorúan végzünk megint egy dalt - és a fájó kezem is lázong, ah, a literatúra is csak semmi + pöce nyelő, a megnyilatkozás vágya esztétikusán pusztulna,

a művészet még mindig jobb, mint a kultúra, az meg a civilizációt veri.

Mondom hát, Wittgenstein ezen az egy viccen

hal le az amirőlnemlehetbeszélnivel... hogy arról nem kell:

az angol ember, bár Virginiánál nem leltem egyszer sem ezt a kifejezést,

hagyja (bár frász eszi pl. Denhamet, Maryt) a mindközönséges érdeklődést, mindenki-sziget-ország tehát, hogy valóbb valóm elveti közönnyel a személyes jöttékkel

adódó gyötrelmet végig, lelkem már élő

madárkák iránti szeretetek sem sértik-védik, hátteakkormitvárnál háttér virgács-szál, virági szál, tőlem, csak, hogy még csak ne is „hagyj

békit", az békít, ha némaaplusz+ s kimondom, kulcs szava: slussz.

23