Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 5. szám - Bence Erika: Prózaforma, aktualitás, kánon
val, s egy, a megjelenítésére alkalmas beszédmód létrehozásával, melynek - folytonosan vizsgált és vitatott - realizmusa nem abban lényeges - miként a regénnyel kapcsolatos kifogásokban szó esik róla -, hogy megfelel-e a tényleges világ képének (pl. a korrupció folyamata tényleg úgy zajlik-e a valóságban mint a regényben, azaz a történés idejével szinkron elbeszélés teljes egészében fedi-e amazt), hanem abban, hogy művészileg, esztétikailag öntörvényű világot jelez-e. Miként kritikusa megállapítja: „A Testvérem, Joáb nyelve egészében azonos azzal a világgal, amit megteremtett, azzal a szürke és felszínesnek tűnő, állandóan önismétlő és önmagába maró világgal, ami így semmiképpen sem a külső világ tükre, hanem egy öntörvényű, autochton valóság."7 „Minden újraolvasás folytatja és kitörli, azaz felejti és felejteti a korábbi magyarázatokat" - mondja Szegedy-Maszák Mihály8 az irodalmi mű (újra)értelmezésének lehetőségéről. Ha fel szeretnénk térképezni azokat a modelleket, amelyek Gion Testvérem, Joáb című regényének értékeit határozták meg a vajdasági magyar irodalomban, a korabeli befogadói elvárási horizontok rekonstruálásának nehéz, csak részlegesen kivitelezhető feladatát kellene teljesítenünk. A Testvérem, Joáb aktualitása mibenlétének intenzíven tárgyalt kérdése, jelen viszonyaink közepette is csak a hatvanas évek végét jellemző - általunk már kiemelt - társadalomtörténeti szituáció függvényében, az egykori befogadó tudatát meghatározó szellemi tendenciákkal együtt értelmezhető. Ugyanis a regényidő (a történés és az elbeszélés ideje) sajátosan egybeesett a mű megjelenésének és befogadásának aktuális idejével. A korabeli olvasónak nem kellett rekonstrukciós eljárásokhoz folyamodnia, mint a mai újraolvasónak, s épp e szinkronitásból kifolyólag értékelte más alapon a mű aktualitásának lényegét. A regénnyel foglalkozó kritikák ugyanis egyetértettek abban, hogy az értékelt szövegvilág a - „krónikás próza" megnyilatkozásaként, „konkrét társadalmi-politikai szituáció kapcsán", a vajdasági magyar irodalomban teret nem alkotó városi kultúrhagyomány helyett - „sajátos vidéki atmoszféráit (tulajdonképpen értéktényezőként, vagy ahelyett felvállalt provinicializmust) jelenít meg előttünk, ahol a szereplők negatív hősök, történetük leromlástörténet: választásaik sorozata etikai identitásuk megkérdőjelezését, lerombolását, erkölcsi értelemben vett bukásukat jelenti. Holott e regény aktualitásának mércéje nem a puszta jelenidejűség volt, hanem a realitásoknak az a kifejezése, olyan teljességigényű érzékeltetése, mely a leleplezés és meghök- kentés erejével mutatja be e konkrét szituációban ténykedő ember kapcsolatát a világgal, mely viszony csak ezekre a(z) - etikai értelemben teljes egészében negatív - választási lehetőségekre szorítkozik. Nem a jelen, hanem az ilyen (tehát az eredendően destruktív) jelen hiteles képe volt sokkolóan újszerű Gion regényében. A hatvanas évek bő regénytermése (köztük a Gion-regény), nemcsak irodalmunk „tényleges konstituálódását"10, hanem interpretációs és értékelésmodelljei megújításának szükségességét is jelezte, miközben indukáló erővel hatott önnön elméleti megalapozása és történeti szintézise létrehozásának folyamatára is. „A kánon alakítása folyamatos újítás eredménye, amelyet hatalommal és tekintéllyel rendelkező tanszékek tudósai végeznek; alapvető, de vitatott lényege a beleszámítás és kirekesztés; hajtóereje olyan kortárs írások sora, amelyek megkérdőjelezhetik valaminek az eredetét és folyamatosságát (...); szükséges hozzá az olyan magyarázók közössége, akik osztoznak abban a hitben, hogy jelentős történelmi átalakulást élnek meg; és mindenekfölött kell legyen egy olyan destruktív entitás (...), amely ellenében az új kánon definiálhatja önmagát"11 - olvashatjuk a kánonképződés folyamatáról Alistair Daviesnél. Feltehetően a Testvérem, Joábhoz fűződő irodalmi polémia is az új kisebbségi (regionális) kánon képződésének egyik állomása volt. 2. A regény 1982-ben történő újbóli megjelenésének az aktuális kánonba való tartozás, az olvasásokban történő folyamatos megújulása tényét kellett reprezentálnia. Újraolvasásának stratégiája - a prózaforma és az aktualitás kapcsolatának kérdéseit 89
