Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 5. szám - Villányi László: halk töredékek (vers)

Villányi László

halk töredékek

I

mintha miatta lenne kicsinyke a keze, s tarkójára feltűzve, fénnyel díszítve a haja, s amikor egy mondatát helyesli, valójában egész lényét, ráadásul a társaság távoztakor ő felejti a fogason selyemsálját, ezt utóbb a férfi már bizonyítékként fogja fel, a lépéseket vissza a lépcsőn, mert a nő nem csupán fölnyúl a sálért, rohan a vonathoz, hanem újra elköszön, megcsókolja arcát, meghitten karjára teszi kezét, s akkor még nem sejtheti, egy eljövendő álmában miatta zokog a szakállas szerzetes vállán

megnéz egy filmet, szerelemre hangolva, zenéjét hallgatja borotválkozás közben, mosolyogva álldogál ott, ahol ő ült, s nézte finom kezét, amint könyvét, szinte életét lapozza, keresgél mondatai között, a fogas megsúgja, emlékszik sála érintésére, s a piacon azért veszi meg a fehér virágot, mert a nő karjára gondolhatja, a sok-sok bimbó lassan borul virágba

a magaslesről néz, hullámzik a fű, akárha egy japán filmben, s mielőtt elmosnák az esők, lejegyzi az ismeretlen szerelmesek deszkára írt üzenetét, szöcskékkel teli hegyoldalban fekszik, érzi, kipirosodik bőre, leég karja, de nem húzódik árnyékba, így valamiféle ürügye van a blúz alatt átkarolni a meztelen derekat, rácsodálkozni a fúrom bőrre, s csak ébredés után lenne bátor, hogy megcsókolja a gyönyörű térdet

egyforma szerelmi felfogás, gyengédség, harmónia, a férfit a nő emlékezteti arra a megértésre, amelyet anyjánál keresett, ki nem mondott érzések megértését, olvassák a közös horoszkópot

a Vénusz és a Mars kedvező fényszögében ajándékba kapja a festményt, beleszeretett azon az estén, amikor főszereplő lehetett egy selyemsál, magához szorítva cipeli villamoson, vonaton, mégis, mintha nem csak a maga ajándékát akasztaná a falra, nézi alkonyaikor, hajnalban, a várva várt jövendőre világít-e a zöld, amikor a Hold a Plútó társaságában a tengerszint fölé emelkedik

48