Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 4. szám - Ferenczes István: Esteban Zazpi de Vascos
Ebro, Duero, Tajó, Guadalquivir, mint sóhajok tűntök el, ott látom az Alcantara hídján halálom, a falra egy kéz ki tudja, mit ír... Eg veled narancsliget, cipruság, Granada s Malaga bársony bora, tomboló szívem torreádora, corridavér, eltáncolt ifjúság - balra el, én most örökre megyek, de viszem Cidet, Eernán Gonzálest, Vegát, Calderont s a nagy Cervantest, Don Jüant, Góngorát - a lényeged! Mindenen túl: ók lesznek a hazám! Passzusod éget, akár az orbánc, mert te nem voltál haza, csak ország, ki elbuktál az utolsó csatán... Sevilla, 1779. december Törtlábú dal Szenyóra, nem vagy te Vénusz, Szellőkben hajlongó cédrus, Jól látom én, De jön mámora az éjnek, S megadod magad a kéjnek, Jól tudom én. Néhanap tengernek látszol, Mosolyogsz, hullámot játszol, Jól hallom én, Pedig csak leomló part vagy Ott, hol a kócsagok halnak - Jól tudom én. Számodra nincsen hiszekegy, Szeretsz, nem szeretsz, egyre megy, Jól érzem én, Meghaltál bennem már százszor, Csak a senkinek hiányzol Jól tudom én.
