Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 3. szám - Kovács András Ferenc: Versek
Kovács András Ferenc Kavafisz-átiratok Thamürasz sírja Antiokheiában Az elvakult, süket, neműit lélekkel harsogó világban se lát, se hall, se szól - s nem ért, nem érez immár a hajdan égi lény... Szellemtelen, fonák, kifordult emberek közt éltem, vágyakoztam, s szeretni tudtam én, a korinthoszi Akhratosz fia, én Thamürasz, a költő és zeneszerző itt voltam, írtam hasztalan, s zengtem hiába én is, miképp sok más művész a szépségre közömbös, vak Antiokheiában. Városhoz és világhoz csak sikerült hasonulnom a kételyeimmel vak lettem, földsüket, s most némulok visszhangtalan sötétben. (1913. január 22.) Mithridatész idejében Ifjú a büszke Szinópéban, s még Amiszoszban sem termett nála különb, s nem akadt szebb sem a pontoszi partvidéken az örmény, perzsa, görög fiúk közt, akiket Pothosz égi vágyra szánt - egy sem volt Helenoszhoz, Adrasztosz bölcs fiához, fogható sem borozáskor, sem kiművelt beszédben. Tán egyszer fecsegett csak: szűkebb baráti körben vacsorázván megeresztett egy félelmetes élcet, egy dögletes poént Eupatórról s egyszersmind Dionüszoszról, a részeg dölyf hatalmi s egyszersmind Isteni mámoráról. Másnapra már besúgták - harmadnap megfojtatta dühében Mithridatész. (1916. március) 66
