Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 3. szám - Körber Tivadar: Találkozásaim Bartók Bélával
hadnagyi rangban szolgált egy lovassági alakulat orvosaként.) Az öreg Hundsmayer gazda tekintélyes ember volt a faluban és környékén, s mint nem sokkal később megtudtuk, egy Hitler-ellenes népi szervezkedés helyi vezetője is. Titkos létezésük valójában semmivel sem járult hozzá a náci rendszer bukásához, de bizonyította számunkra, mennyire hazug volt a propaganda állítása, miszerint „a német nép egy emberként áll a Führer mögött". Ellenzékisége még olyan apróságokban is megnyilvánult, hogy nem állította át az óráját a nyári időszámítás bevezetésekor, mondván: „Nicht Sommerzeit - Hitlerzeül" A bácsi esténként a konyha melletti Stube szekrényébe zárt rádióján hallgatta a külföldi (értsd: valamelyik svájci) adó híreit, hogy megbízható, propagandamentes értesüléseket szerezzen a frontok helyzetéről, a nagyvilág eseményeiről. Korán fekvő és korán kelő ember volt; miután aludni tért, mi vettük birtokba a rádiót, kerestük az éterben a magyar szót. Amerika Hangját többnyire sikerült fogni, valószínűleg akkor már működtek közvetítő állomások európai országok területén. Egy szeptember végi estén így értesültünk Bartók Béla haláláról. Addig azt sem tudtam, hogy már több éve Amerikában él, súlyos betegen, idegenül, meg nem értve, aggódva hazája és az emberiség sorsán. Mit jelentett nekem akkor ez a hír? Akkor sem, ma sem tudnám megfogalmazni. Talán valami halvány sejtelmet, alaktalan döbbenetét, hogy elvesztettünk valakit, akihez tudva-tudatlanul közünk volt, hogy halála mindany- nyiunk vesztesége, az én veszteségem is. Megérezhettek ebből valamit azok is, akiknek nem sokat mondott Bartók zenéje, az a műve sem, amelyik e bejelentés után felhangzott. Mintha az egész Magyarország sorsa sűrűsödött volna össze egyik legnagyobb fiának elvesztésében. A háború utáni évek az ország romokból való újjáépítése mellett a szellemi-kulturális újat kezdés ideje is volt. Csak szűkebb pátriámra gondolva, akkoriban több neves ember fordult meg vagy telepedett le hosszabb-rövidebb időre Békésen. Ide vonult vissza családostul Németh László, innen hívta meg tanárnak Hódmezővásárhelyre volt osztályfőnököm. Az egyik Németh lány rövid ideig annak a gimnáziumi osztálynak volt a tanulója, amelybe hazatérésünk után én is jártam. Török Erzsébet énekesnő, Farkas Ferenc zeneszerző itt töltötte a '47-es év néhány hetét, hangversenyeken, műsoros előadásokon léptek fel, többek között az akkor frissen szervezett békéstarhosi énekes iskola rendezvényein. A békési születésű könyvkiadó, Püski Sándor is hazatért egy időre, lapot szerkesztett itt. A fővárosi művészek ideiglenes leköltözésében persze megélhetési szempontok is szerepet játszottak: vidéken könnyebben lehetett élelemhez jutni, mint az akkor ocsúdó Budapesten. Sinka István Vésztőről, Féja Géza Békéscsabáról jött át meglátogatni barátait. A néptánckutató Molnár István egyetemi hallgatókból álló „balladacsoportja" a népi hagyományok értékeivel ismertette meg az egyik iskola tornatermét zsúfolásig megtöltő érdeklődőket. Hogyne lett volna mindez hatással szellemileg eszmélkedő kamaszmagamra! Zenei érdeklődésemet egy közeli családtag, keresztanyám férje terelte jó irányba. Ő - ellentétben sok átlagértelmiségivel - úgynevezett haladó szellemű ember volt, mondhatnám baloldalinak is, a szónak polgári demokrata értelmében. Lelkesedett a néphagyományra épülő modem magyar zenéért, gyakran hallgatta nálunk az akkoriban rendszeresen sugárzott hétfő esti „Magyar muzsika" adásait (nekik akkortájt nem volt rádiójuk). Őt nagyon tiszteltem, valahogy úgy éreztem, érdemes odafigyelnem arra, ami annyira érdekli és lelkesíti. így találkoztam ismét Bartók zenéjével, és persze Kodályéval is, majd másokéval, időben visszafelé, a múlt nagy mestereiig. Bár fogalmam sem volt róla, a József Attila-i utat jártam: Bartókból szerettem és „értettem" meg (kissé fellengzősen szólva) Bachot és a többi nagyokat. A rádión keresztül sok Bartók-művel ismerkedtem meg akkoriban, a rádió szűkös hanglemezkészletéből gyakran tűzte műsorára darabjait a zeneszerző előadásában: a zongorára írt Szvitet, a Tizenöt magyar parasztdalból a Régi 49
