Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 3. szám - Kárpáti János: Bartók Béla kereszttűzben

nyilatkozat sem tőlem származik: mint a címből is látható, vagy másolata vagy kivonata Keszi cikkének (a Szép Szó folyóiratból), amit én gépiratban már elküldtem Önnek."31

Coriolan Petranu azonban nem hagyta annyiban, és a Revue de Transylvanie 1937. évfolyamában két ízben is reflektált Bartók válaszára. A második francia nyelvű cikkben húsz külföldi és három román cikket és szakvéleményt idéz, valamennyit saját álláspontjának igazolására. A külföldi vélekedők között egyedül Charles van den Borren, a liége-i egyetem professzora tekinthető a kor jeles tudósának, de zenetörténész lévén semmiféle etnomuzikológiai kompetenciával nem rendelkezett.

A hosszú közlemény szerkesztője (vagy maga Petranu) azután így összegez:

„Másfél év leforgása alatt nem akadt egyetlen román muzsikus, egyetlen román zene- történész vagy esztétikus sem, aki alkalmat talált volna arra, hogy Bartók védelmére keljen. Az eszméivel rokonszenvező egyetlen román is beérte azzal, hogy egyes cikkeit lefordította."32

Majd idézi G. Breazul cikkét:

„...Az utóbbi időben, a középszerű román muzsikusocskák által körülrajongott magyar Bartók Béla szünet nélkül sürgölődik; megjátssza a mindentudó tudóst, megtámadja Brediceanut, Petranut, mindannyiunkat; román népzenénket annak az »ázsiai eredetű anhemitonikus-pentatonikus archaikus hangsornak« függvényévé, tartozékává akarja tenni, amit a magyarok hoztak volna magukkal Ázsiából; mi pedig, az állításuk szerint »később érkezettek« tőlük vettük volna kölcsön azt. Nos, ha a magyar tézis ellenében nem állna rendelkezésünkre más bizonyíték, csak az, amit a román gyermek zenélése nyújt, ez önmagában is elegendő lenne arra, hogy kimutassa a magyar néprajz- kutató, vagy inkább a magyar revizionizmus által felállított tétel gyengeségét és abszurd voltát. Feltételezve ennek a pentaton skálának a megállapítását, nem tekinthetjük azt az ősnemzés gyümölcsének, amely hirtelen jelent meg a magyar szellemben; ennek a jelenléte korábbi fejlődési szakaszokat tételez fel, amelynek vagy végeredménye vagy egyik állomása. Bartók Béla nem határozza meg ezeket a szakaszokat sem a magyar zenében, sem a magyar gyermek zenéjében. De a román gyermek, énekével és a számára alkotott énekkel, ezzel a csodálatraméltó zenei törzsfejlődéstani anyaggal, lehetővé teszi számunkra a magyar tétel visszautasítását."

És végül a szerkesztő (Petranu?) így zárja le a közleményt:

„A román és külföldi vélemények közzététele után feleslegessé válik a hosszú kommentár. A román zene problémája és a Bartók Béla és közöttünk folytatott vita felkeltette a román és külföldi zenei közvélemény érdeklődését; ezt bizonyítja számos folyóirat, hírlap cikke, valamint a hozzáértők nyilatkozatai, akik a világ minden tájáról írtak erről a kérdésről. A külföldi közvéleménynek tudomására jutott, hogy Bartók milyen igazságtalanságot akart elkövetni a román zenével szemben; megismerkedett a román tézissel és a külföldi szakemberek véleményével. Most már módjában áll, hogy Bartóknak a román zenére vonatkozó elméletéről annak valóságos értéke szerint ítélkezzék. Bartók és magyar kollégái meggyőződhetnek arról, hogy már nem lehet ötletszerűen bármit írni a román zenéről. Minden jogtalanság visszafordul az elkövetője ellen. Végül, a politika belekeverése a tudományos kérdésekbe, mindenki számára visszataszító, Möller és Mousset csakúgy, mint a Bund-ban megjelent beszámoló szerkesztője, sajnálkozik azon, hogy Délkelet-Európában így állnak a dolgok. Az általunk idézett vélemények többsége pár31 1936. nov. 1-jén kelt német nyelvű levél, lásd 28. sz. jegyzetet. A hivatkozott cikk a Brassói Lapok 1936. aug. 13-i számában jelent meg, minden bizonnyal átvéve Keszi Imrének az azonos című közleményét, mely a Szép Szó 1936. július-augusztusi (I/II.) számában látott napvilágot.

32 Utalás Constantin Bráiloiura.

41