Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 3. szám - Kárpáti János: Bartók Béla kereszttűzben

lása, az erdők susogása által keltett szuggesztió szerint, és amilyen mértékben ez a mélosz a parasztok tilinkójából az énekszóba, mint ihlető indíték átment ... olyan mértékben lett eredeti a román népzene.«

(El kell ismernünk, hogy száz év előtt ezek a sorok bármely regény díszére váltak volna: tudományos értéket azonban a legjobb akarattal sem fedezhetünk fel bennük.)

A román és magyar népzene egymásra való kölcsönhatásáról:

»A román népzenét csak nagyon is csekély mértékben befolyásolta a magyar zene; az ember inkább az ellenkezőt állapítja meg. A magyar zenében, különösen a székelyben, és a régi, kurucnak nevezett zenében, az erdélyi román zenének sok eleme fordul elő.« Végül elérkeztünk a rég várt bizonyítékokhoz, amelyek azonban, sajnos, csak jegyzetekben, ott is gyér számban vannak elhelyezve és nem sokat érnek. Az 1. jegyzet ugyanis Alexici egyik cikkére utal, amely azonban szintén csak különböző állításokat tartalmaz, anélkül, hogy egyáltalán megkísérelne valamilyen bizonyítást...

A cikk további részei a gyűjtés módjára, a népzene megőrzésére, a közlés különböző módjaira vonatkoznak, a nem mindig helytálló bibliográfiai utalásokkal együtt, tehát ezúttal bennünket nem érdekelnek.

Innen láthatja az olvasó, hogy Brediceanunak ebben a cikkében bizonyításnak vagy tudományos megállapításnak leghalványabb nyoma sem található. Ehelyett közhelyeket találunk benne, amelyek a földkerekség bármely népének zenéjére alkalmazhatók. Tehát Brediceanu nem döntötte meg benne állításaimat.

3. Petranu azt állítja (122. lap, alulról 15-17. sor): »Ki tarthatná őt (Bartókot) jogosultnak arra, hogy ítéletet mondjon egy nép zenéjéről, holott csak két megye népzenéjét ismeri, amikor Romániának 71 megyéje van.«

Ez sem felel meg a valóságnak, mert:

Még Petranu maga is három megyét említ (120-121.1.) A Hunyad megyéről szóló tanulmányban, amelyet biztosan olvasott, mert hivatkozik rá, a Bánság (tehát két további megye: Temes és Torontál) zenéjéről is szó van; továbbá Die Melodien der rumänischen Colinde című munkámban, amelyet saját költségemen adtam ki (és amelyet Petranunak ismernie kellene) gazdag - habár csak kolindákra szorítkozó - anyag van Szolnok- Doboka, Kolozs, Maros-Torda, Alsó-Fehér, Arad, Szatmár, Torda-Aranyos és az elébb nevezett megyékből. Ezekből a kiadványokból következik, hogy legalább tizenkét megyének zenéjét ismerem, tehát több mint a felét Erdély 21 román-lakta megyéjének. Kettőt mondani 12 helyett: ez mégis átlépi a megengedhető határt. Honnan gondolja Petranu, hogy csak két megyét ismerek »jól«. Talán azért, mert külön monográfiákban eddig csak a máramarosi és bihari anyagot közöltem?

Én sem írásban, sem nyomtatásban nem titkoltam, hogy összesen kb. 3500 román dallamot gyűjtöttem; erről Petranunak, ha már bírói székbe ül, feltétlenül tudnia kellett volna. - A bihari kötetben 371, a máramarosiban 365 dallam van; - ehhez járul még vagy 300 bihari dallam kéziratban; összesen 1036 ebből a két megyéből. Tehát 3500-1036 = 2464 dallam (legnagyobb része kéziratban, egy kis rész nyomtatásban a Colinde kötetben) a többi megyére jut (megyénként átlag 246): Petranunak tehát el kell ismernie, hogy a többi tíz megye zenéjét éppen olyan »jól ismerem«, mint az első kettőét.

4. Petranu (121. old., 29. sor) továbbá azt írja rólam:

»Bartók azt hiszi, hogy a tempo giusto-ritmus kifejezetten magyar sajátság.«

Ez természetesen félreértés: ilyen badarságot csak félbolond állíthatna, hiszen az egész világ népzenéjének legalább a fele tempo giusto táncritmusú! Valójában kijelentésem így hangzik: »az ún. változó (vagy pontozottnak is nevezett) tempo giusto ritmus ... jellemző a magyar parasztzenére.« (Das Ungarische Volkslied 96. lap, utószó.) Világos, hogy Petranu ezt a mondatot nem értette meg.

37