Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 3. szám - Kárpáti János: Bartók Béla kereszttűzben

1. Petranu ezt írja (120. lap, 8-15. sor): »Bartóknak, mint pártatlan kutatónak hírneve az Academia Romänä által Bukarestben 1913-ban kiadott Chansons populaires roumaines du département Bihar című művén alapszik. Pártatlansága azonban nem tartott sokáig. 1920 márciusában a Zeitschrift für Musikwissenschaft hasábjain cikke jelent meg, amelyben megállapítja, hogy a Mezőség és talán Nagy- és Kisküllő megyék népzenéje is magyar rokonságot, illetve székely befolyást mutat.«

Petranu tanár nagyon is téved, mert ez a cikk szószerinti fordítása a budapesti Ethnog- raphia folyóirat 1914 áprilisi számában megjelent cikkemnek. Ez a puszta tény megdönti P. állítását, hogy cikkemet az 1918 után keletkezett magyar revizionizmus eszméje sugallta volna. Ezt a vádját még groteszkebbé teszi az a körülmény, hogy 1920 májusában Budapesten magyar túlzók, akik szintén nem tudták, hogy a német közlemény egy 1914- ben megjelent cikkem fordítása, cikkemet a magyarság elleni támadásnak bélyegezték és hazaárulással vádoltak meg. A román és magyar vádak szembevetése is bizonyság arra, hogy említett cikkem teljesen tárgyilagos és pártatlan.

2. Petranu a következőket is állítja (121. lap, alulról 10-12. sor): »Bartók véleményét a kongresszuson (ti. a Prágában 1928-ban megtartott nemzetközi népművészeti kongresszuson), valamint a kongresszus 'Art populaire' című kiadványában (Párizs, 1931) Brediceanu T. cáfolta meg.«

Ez az állítás nem felel meg a valóságnak: Brediceanu a kongresszus ülésein, jelenlétemben egy szót sem szólt a nyilvánosság előtt erről a tárgyról. Ha Brediceanu úr Petranu urat így informálta, akkor cserbenhagyta az emlékezete.

A va lóságban csupán ez történt: Brediceanu a kongresszus folyamán magánbeszélgetésben közölte velem, hogy bizonyos állításaimat idegenkedéssel fogadja, illetve nem osztja őket, de az egész kérdést a kongresszus nyilvánossága előtt nem akarja érinteni, hogy szócsatározást elkerüljön. Ugyanakkor kiderült, hogy Brediceanu Das ungarische Volkslied című könyvemet s így a benne levő bizonyítékokat egyáltalán nem ismeri - tehát állításaimat ab ovo hamisaknak tartja, anélkül, hogy egyáltalán ismerné érveimet, vagy velem vitába szállna. Még egy lehetőség forog fenn: az, hogy Brediceanu megvárta elutazásomat és távollétemben támadott meg, de ezt mindezek mellett sem tudom hinni.

Ami a fent említett állítás második részét illeti, Brediceanu csakugyan közölt cikket az Art populaire-ben, következő címmel: »Historique et état actuel des recherches sur la musique populaire roumaine«. (133-140. lap.) Ebben azonban nem szól állításaim tarthatatlanságáról, sőt egyáltalán még nevemet sem említi, kivéve a forrásmunkák jegyzékében. Vitának tehát nyoma sincs. Ehelyett a következő tudományos megállapításokat nyújtja a román népzenéről: (egységesség és eredetiség tekintetében) »...országunk zenéje, bizonyos táji különbségek ellenére, alapvető elemeiben mindenütt ugyanaz. Akárki román már első hallásra felismeri, megérti és a sajátjának érzi. És az idegen kutató is csakhamar megkülönbözteti, hála különleges vonásainak, melyek a többi nemzetek népzenéjétől elválasztják ... E vidékek zenéje annyival eredetibb és jellegzetesebb, amennyivel ősibb származású ...« (Ennyi az egész! Hol van itt bizonyítás, hogy cáfolásról ne is beszéljünk? !) A román népzenét így jellemzi: »Formában változatos, ritmusban sokféle, dallamosságban gazdag ... A román népnek megvannak a gőg és a büszkeség, a gyűlölet vagy a szatíra és évődés érzelméből eredő szerelmi dalai.«

(Ez a leírás éppúgy talál bármilyen műzenére, Palestrinától Sztravinszkijig, mint akármilyen népzenére az eszkimókétól a hottentottákéig.)

Az eredetéről:

»...És amilyen mértékben a román táncnak és dalnak alapja a primitív mélosz, mely teljes elszigeteltségben keletkezett, a természet hangjai, a madarak éneke, a vizek mormo36