Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 3. szám - Kárpáti János: Bartók Béla kereszttűzben

»Daliás Idők Muzsikájáéba bezzeg nem én írtam erről a tárgyról, sem más, arra hivatott zene-folkloristánk; ékes bizonyítéka annak, hogy bizonyos hivatalos körök már akkor is ellenséges indulattal nézték a magyar népzene tanulmányozóit. Ki hazafiatlan? Az-e, aki a magyar népzene megismerése körül több mint egy évtized óta fáradságot nem ismer, vagy inkább az, aki ezt a munkát közönnyel, sőt ellenségeskedéssel és hamis vádaskodással fogadja? Kérdem végül: aki tudatlanságból, rosszakaratból, vagy félrevezetési szándékkal egy, a magyarság ügyét szolgáló cikkből a hazafiatlanság vádját meri kovácsolni, nem inkább az a »kútmérgező«-e? Tisztelettel - Bartók Béla"19

Nyilvánvaló, hogy Bartók ebben a nagyon határozott válaszában nem Hubay Jenőt magát kárhoztatja, aki a világon semmit sem tudhatott a magyar és a román népzenekutatás ügyeiről, hanem azt a személyt vagy személyeket, aki vagy akik Hubayt tájékoztatták. Egy név mindenképpen felmerül: Haraszti Emilé, aki a Daliás Idők Muzsikája című kiadvány szerkesztője volt. 1918. évi május hó 26-án ugyanis ilyen címmel zenei ünnepet rendeztek Budapesten a „Király és Királyné O Felségeik fővédnökségével", mely ünnep minden bizonnyal „magyar nemzeti" választ kívánt adni a január 12-én Bécsben rendezett Történeti Koncertre. A kötetben többek között ilyen tanulmányok szerepeltek:

„A Rákóczi-kor zenéje" Kern Auréltól, „A mai magyar katonanóta" Kacsoh Pongráctól, „A tárogató" Haraszti Emiltől, „Hubay Jenő háborús szimfóniája" Siklós Alberttól, „Lavotta János" Hubay Jenőtől, „A magyar géniusz" Rákosi Jenőtől és „A Magyar Vitézség Szózata" Pékár Gyulától.

Haraszti azonban nem új ellenség. Sereghy cikkét olvasva ugyanis óhatatlanul emlékezetünkbe idéződik egy kritika Bartók Két kép című zenekari darabjáról, melyet Haraszti Emil zenei író közölt a Budapesti Hírlap 1913. február 27-i számában, s amely még szóhasználatában is mintául szolgálhatott Sereghynek:

„Deux images (Két kép), mondja a címben a szerző. Mit akar ezzel a fogalommal, melyet újabban Debussy hozott divatba Images című triptique-jével? A kérdésre megadja a feleletet az első kép, a Virágzás: hala vány Debussy kópia. A Falu táncában már több az eredetiség, habár az alaptéma oláh csürdöngölő, melyet Bartók rondó-formában mintáz. Brutális nyers színek, pattogó ritmus, Straussra emlékeztető lármás dinamika hangzanak ki belőle. ... Csak azt szeretnők még tudni, vájjon Bartók Béla, az Országos Magyar Királyi Zeneakadémia professzora miért csapott fel zenei Scotus Viatomak? Hát őt már semmiféle magyar muzsika sem érdekli? Cseh, oláh, tót és tudja Isten, miféle zenének szegődött apostolává, csak éppen a magyart hagyta cserben. Azt, amelyből tehetsége kisarjadzott s ahonnan egyedül meríthet erőt és megújhodást."20

Bartók - tudjuk - nem sokat törődött az értetlen kritikusok véleményével, de a „Scotus Viator" említése olyan sebet ejtett rajta, melyet egész életében nem tudott elfe19 Szózat 1920. (II.) évfolyam, 125. (május 26.) szám, 2. lap. Bartók ebben a válaszában először a „román" szót használja, majd többször, mintegy idézetként a népet „oláh"-ként emlegeti. De ismernünk kell határozott álláspontját, melyet 1914-ben fogalmazott meg a Néprajzi Társaságban tartott előadásának előkészítése során, Solymossy Sándornak, a Társaság főtitkárának írt levelében: „A cím jó lesz, bár én jobban szerettem volna »oláh« helyett »román«-t, mert én az utóbbi szót használom. T.i. ha majd hivatalosan »Oláhország«, »oláh király« stb. stb. mondunk »Románia« és »román király« helyett, akkor a népet is oláhnak nevezhetjük, mindaddig azonban a románok bizonyos joggal lekicsinylő szándékot vagy politikai célzatot láthatnak az »oláh« elnevezésben." 1914. márc. 10. Bartók Béla levelei, szerk. Demény János. Budapest: Zeneműkiadó, 1976 . 219.

20 Az egész cikket közli Demény János: „Bartók Béla művészi kibontakozásának évei - Találkozás a népzenével (1906-1914)",' in: Zenetudományi Tanulmányok Liszt Ferenc és Bartók Béla emlékére", szerk. Szabolcsi Bence és Bartha Dénes. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1955.425. (Zenetudományi Tanulmányok

III.)

33