Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 3. szám - Bónis Ferenc: Bartók Béla élete: dramma per musica

tette: valakivé, akit jegyeznek a magyar művészet értéktőzsdéjén. Modern volt és hagyománykövető, európai és nemzeti ideák hatásos hangoztatója; a teljes magyar sajtó, a konzervatív is, meghajtotta előtte az elismerés zászlaját. Még abban az esztendőben, Hans Richter vezényletével, előadták Angliában is, noha a hazainál jóval kisebb hatást keltve. Nem csoda: e mű teljes megértéséhez hozzátartozott 1848/49 magyar történelmi eseményeinek ismerete és szellemi átélése - amit pedig az 1904-es manchesteri közönségtől aligha lehetett elvárni. A tanulság nagyon is egyértelmű lehetett a zeneszerző számára: művét nem adatta elő többé. A Kossuth harmadik előadása, 1961-ben, 57 év elteltével követte az angliai bemutatót.

A siker „dallamvonala" mellett hamarosan feltűnik tehát a kudarc ellenpontja Bartók életének partitúrájában, és megmarad benne állandó szólamként, olykor a főtémánál nagyobb hangerővel. Már a Kossuth manchesteri félsikere is ennek jele. Még világosabban mutatkozik meg a kudarc, amikor Bartók nemzetközi elismeréssel akarja „hitelesíttetni" alkotói és előadóművészi törekvéseinek otthoni sikereit és vállalja a megmérettetést az 1905-ös párizsi Rubinstein-versenyen. Az eredmény a magyar muzsikus szemével nézve siralmas: a zongoristák díjnyertese Wilhelm Backhaus, a zeneszerzői díjat ki sem adják. De a külső sikertelenség nem fedheti el a belső fejlődés kétségbevonhatatlan jeleit. Bartók közel két hónapot tölt a francia fővárosban, és megismer egy olyan szellemi életet, amellyel Pozsonyban vagy Pesten, de még Bécsben vagy Berlinben sem találkozhatott. Nemcsak a múzeumok és parkok, a nagy terek és sugárutak Párizsát fedezi fel, hanem a mulatók városát is, annak a halál kihívásától sem megrettenő frivol szabadságával és szellemességével. Mintha a Csodálatos mandarinhoz itt kapná az első impulzusokat. Egyelőre azonban nem a sok új impresszió által gerjesztett belső gazdagodást érzi, hanem a letörtséget és magányt, távoli halvány reményként csupán az ellenséges sors megzabolázását: „hiába vannak... barátaim, egyszerre csak azon veszem észre magam, hogy teljesen egyedül vagyok! És megjövendölöm, hogy az én sorsom ez a lelki elhagyatottság lesz... És vigaszul mindenkinek ezt ajánlom: indifferens lelki magasságba emelkedni s onnan az állapotokat teljes közönnyel, higgadt nyugalommal szemlélni... Én ideig-óráig majd hogy nem a magaslaton érzem magam, utána hatalmas bukás, majd ismét küzdés, magasbatörés: és ez ismétlődik szünetlen. Valamikor mégis csak sikerülni fog fent maradnom."

1905-ben, sorsának újabb fordulatot adva, eltávolodik a verbunkos-tematikától, el a XIX. századtól. Valami más forrást keres, mélyebb merítésre alkalmasat. Ekkor, a legjobb pillanatban, talál rá a magyar népdalra. És ekkor ismeri meg egyetlen igazi barátját és hozzá méltó egyetlen szövetségesét: Kodály Zoltánt.

A népdal keresése igazában persze nem váratlan fordulata pályájának, hiszen azt kereste már a Kossuth-szimfónia meg az I. szvit írásakor is: nyersanyagot, zenei anyanyelvet, kollektív gondolati hátteret; ilyen tekintetben szinte mellékes, hogy népdal helyett népies műdal akadt meg merítőhálójában. Az igazi fordulat akkor következik, amikor rádöbben, hogy az általa eszményített matériával nem jut túl „az Erkel-Liszt-féle magyarság határán". Meg akkor, amikor a népdalnak vélt zenei köznyelvet behatóbban vizsgálva, eljut az ősi gyökerű valódi népi hagyományhoz. Megismer egy, műzenei tekintetben kiaknázatlan kincsesbányát, amelynek feltárandó dallamnyersanyagából, az egyéni gondolkodás és fantázia rejtelmes áttételeivel, egy új zenei világ építhető. Haladéktalanul nekilát a feltárásnak és építésnek (hamarosan belevonva kutatásaiba a szlovák és román népzenét is), eleinte nem sejtve talán, hogy a művészi mellett egy új tudományos világot is épít.

Kodályt, egykori zeneakadémiai növendéktársát, akivel az iskolában soha nem találkozott, a nagy kultúrájú pesti polgári otthonok egyikében, Gruber Henriknénél ismeri meg 1905 tavaszán (ez az éles eszű, sokoldalúan művelt, több nyelven beszélő, remekül zon11