Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 3. szám - Bónis Ferenc: Bartók Béla élete: dramma per musica
Ez azonban már visszaemlékezés, jó két évtizeddel az eseményt követően. Bartók egykorú beszámolója az eseményről még töredezettségében is színesebb, közvetlenebb: „Rendkívül tetszett Zarathustra. Még sohasem hallottam semmit Strauss-tól, de Zarathustrájával egészen meghódított. Gyönyörű részek követik lépten nyomon egymást, az egész óriási zsenialitásra vall, s valóban eredeti. Igaz, vannak benne ,vad' részek, sokkal,vadabbak', mint Wagner zenéjében, de ezeket meg fogják szokni... És az instrumentácio, az hihetetlenül nagyszerű. Valami páratlan, hogyan bánik a zenekarral... Mesés effektusokat hoz elő az orkeszterből. Szóval, azt hiszem Strauss megint olyan valaki, aki egy lépéssel tovább vitte, azaz viszi a zeneművészetet, pedig ilyen kevés van." És még egy mondat, mely fiú és anyja nyelvén a legnagyobb elragadtatás kifejezője: „Én megveszem Zarathustra partitúráját, 10 frt..." Ez az újrakezdés az alkotói magatartásnak olyan problémájára vet fényt, mely korábban, az iskolai gyakorlatait komponáló Bartók számára, még nem volt aktuális. Vagyis, hogy az említett megtorpanás nem csupán stiláris tétovasággal magyarázható, hanem azzal is, hogy az újatmondás szándéka mögül teljességgel hiányzott az élmény-fedezet. A mester egyik kritikája és a tanítvány reflexiója világossá tette, hogy utóbbi, valamilyen kamaszos éretlenséggel és merevséggel, 1902-ben még makacsul tagadta az élményeket és tapasztalatokat felhalmozó élet meg az alkotás egymásra hatását. Az év őszén az újra komponáló Bartók bemutatja Koesslernek vázlatokban elkészült szimfóniáját. A mester „azt mondta: Az adagio-ban szerelemnek kell lenni; ebben a tételben pedig nincsen szerelemről szó. Ez pedig baj. De a modern zeneszerzésnek egyik hátránya az, hogy nem tud adagio-kat produkálni... Tudvalevőleg Koessler nagyon szigorú az adagio-k elbírálásánál. Azt szokta mondani: Hogy valaki adagio-t írhasson, kell hogy átélt legyen (mit?! valószínűleg szerelmet, s a mi azzal együtt jár: csalódásokat, elragadtatást, fájdalmat stb.). Ez utóbbit, hogy t. i. az élményeknek befolyása legyen a kompozíciók minéműségére, én nem hiszem." Néhány esztendő múlva, a halál birodalmának küszöbéről visszatántorodva, rádöbben, hogy élmény és alkotás között, bonyolult áttételekkel bár, sokkal szorosabb a kapcsolat, mint azt korábban akárcsak sejtette volna. A Szimfónia, menthetetlenül, az elvetélt alkotások közé kerül még. De egy év múlva Bartók, úgy tetszik, rátalál már arra a formára, stílusra és központi gondolatra, amelyben és amelyből felépíthet egy hiteles, szellemileg is önálló művet. A fordulat jelentőségével ő maga is tisztában van: „Még egy másik körülmény is döntő jelentőségű volt fejlődésemre: ez időben indult meg Magyarországon az az ismert sovén politikai áramlat, amely a művészet terén is érezhetővé vált. Arról volt szó, hogy a zenében is valami specifikusan magyart kell teremteni. Ez az eszme megragadott engem is és ráterelte figyelmemet népzenénk tanulmányozására, helyesebben annak tanulmányozására, amit akkoriban magyar népzenének tartottak. - Ilyen körülmények között komponáltam 1903-ban ,Kossuth' című szimfóniái költeményemet." A nemzeti törekvéseket tükröző magyar zene megteremtésének vágya egyfelől, a műzenévé stilizált verbunkos és a magyar romantika szimfonikus vívmányai másfelől, harmadjára Richard Strauss szimfonikus költeményeinek, a Zarathustrának és A hó'si életnek harmóniai, hangszerelési és építkezési mintái: íme, Bartók Kossuth szimfóniái költeményének hármas forrása. A komponálás idején megfogalmazta első ars poeticáját is. „Kell, hogy minden ember, midőn férfiúvá fejlődött, megállapítsa, minő ideális cél érdekében akar küzdeni, hogy e szerint alakítsa egész munkálkodásának, minden cselekedetének mineműségét. Én részemről egész életemben minden téren, mindenkor és minden módon egy célt fogok szolgálni: a magyar nemzet és magyar haza javát." A „Kossuth" telibe találta a pillanatnyi nemzeti közhangulatot - e tény az 1904 januárjában Budapesten bemutatott mű 23 éves szerzőjét egy csapásra ismert személyiséggé 10
