Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 2. szám - Csányi Erzsébet: Fáradhatatlan káosz
Csányi Erzsébet Fáradhatatlan káosz Géczi János: Az egyetlen tőr balladája Géczi János Az egyetlen tőr balladája című kötetében új verseit teszi közzé a szegedi Tiszatáj Könyvek sorozatban. A versek a félelem, a természet, a tenger és a nyelv koordinátái között jelölik ki a költői szubjektum mozgásterét, s ennyi elegendő is számára, hogy léthelyzetét minduntalan nekifeszülő kíváncsisággal sokféleképp árnyalva artikulálja. A költő a lét olyan minőségeit keresi, amelyek hang, szín, fény, forma, attitűd tekintetében szövevényesek, szinte kitapinthatatlanok, tünékenyek, titokzatosak. A természet sejtelmes jelenségei átitatódnak az értelmezhetőség és az érzelmi feltöltődés előjeleivel. Egy létszintre emelkedik a fa suhogása, az álom és a regényolvasat mint emlék. Mindez mint szenvedélyes ostrom áll szemben a visszautasító, kitaszító tapasztalati világgal, „az ásványok hunyorgó közönyével", a „pusztulás szűnhetetlen hangjával" (Fladnitzbergi hars). E meditativ kommunikációban állandó szereplehetőséget nyújt az olvasó képzeletbeli alakja, aki a „mondatok ösvényét járja" (Néma). A betű, a hasonlat, a mondat, a szöveg, a nyelv azonban mintha a közönyös tárgyi világ pártján lenne, visszahull önmagába: „Nem válaszolnak, csak végtelenül hajtogatják önmagukat a szövegek". (A vesztes) A kérdés persze megválaszolhatatlan, csupán annyi bizonyos, hogy feltenni muszáj, mert létfontosságú: „A szó az, amely szül, vagy a szó a megszületett?" (Duplum) A költői szubjektum számára nyilvánvaló, hogy a vers teremtése közben önmagát is alakítja, gyúrja, létrehozza - a körkörösség a meditáló ember versre való ráutaltságáról árulkodik. A vershez kötődő képzetek ambivalens tartományt hoznak létre: egyrészt testi-tárgyi mivoltukban vannak jelen, amivel el lehet játszani, amit meg lehet ostromolni, másrészt absztrakt energiát és misztériumot sugároznak. Ha a „lebegő papírba" beleeszi „tintatestét az emléktelen szöveg" (Visszavonódom), „nagy betűk hasadnak" mint sebek, akkor a teremtődő én is megerősödik jelenlétében, minek két szélső pólusát a szó és a szónélküliség képezi. „A szöveg bozótosában" a jelentésteremtő ösvény szótól szóig kanyarog, a betűk, írásjelek hordozzák a kéz melegét. A költő mint „bíbor magvakat" táplálja a „kármin szavakat" (A vers sem hoz megnyugvást), óvja őket, mert a teremtés csodáját várja tőlük. Az egyre inkább lirizálódó hang fokozatosan kibontja a félelem, az elmúlás, a nemlét motívumkörét. Elszaporodnak az idillek, teli lemondó elvágyódással: „Fáradt fények közt matat a tekintetem /s a nézhetetlenre vágyik" (Öreg szem). Ezzel párhuzamosan kezdi átitatni a költői gondolatmenetet a tenger képzetköre, a tengeré, amely a költő könyvét olvassa és „zöld üvegtestébe mosódott valamennyi betűje" (Lamentáció az Adria fölött). A tenger vonzáskörében az elemi kérdések megfogalmazása során alakul ki egy külön mítosz: „Hűvös tűz: tenger / te trónusa a végtelennek". A tenger különleges jelentősége természetes abban a költői világképben, amelyben színek, fények és árnyékok, „vakító terek" (Fény és árnyék) dominálnak, olyannyira, hogy a versek eseményes szála is jórészt a természet e jelenségei köré fonódik. A tájból az van jelen, ami vagy kozmikus tágasságra, vagy pedig miniatűr, leheletfinom arányokra utal: „Tengerből kelt a Hold/Sügérháta narancs volt s olajos / Gerincén két oldalra folyt/el a lágy habos víz..." (Telihold Larnaka fölött) A költői szemlélődés kiindulópontja gyakran a kert, amelynek rekvizítumai a versben szinte együtt élnek a szó, a szöveg, a betű tematizált vonatkozásaival. A növény- és madárvilág, a természeti jelenségek a verssel együtt népesítik be e teremtett teret: „Mint ha hunyorgó szem / előtt maszattá apadnak / nevüket vesztik az apró betűk? / Látom: jövőidő nincs A por / hull a kert fölött átröpül a madár / s a hintaágyban léhán elhever/ az indigótestű s teljes ég" (Culex pipiens). A világ apró csodáiból kirakódó Géczi-költészet egyik támpontját képezik a színek finom struktúrái: méregzöld, aranyló, ógót kék, krómpiros, szívpiros, lébő kék, fűszerzöld, cinkfehér, vérpadvörös, 111
