Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 2. szám - Csányi Erzsébet: Fáradhatatlan káosz
bíbor, cinóber árnyalatok határozzák meg a dolgokat. A költői szubjektumot azonban nemcsak a bősz, létet erősítő harsány színek veszik körül, élményt jelentenek a kíméletlen szürkék is: „Fáradt fények közt matat a tekintetem / s a nézhetetlenre vágyik" (Öreg szem). A végső kérdéseket feszegetve félelem és vágy ambivalenciája járja át a nemlét, az elmosódás kategóriáit. Fény és árnyék játéka a lét és nemlét tételeződése. A „vakító térben" a „fény puhán járkál a falon / kiradírozza az árnyékokat", „elrohadsz te is", s ezen a vers sem segít, amelyben néhány napig még tovább lehet élni (Fény és árnyék). A „nem vagyok" érzése, a porhüvely-élmény hatalmasodik el az utolsó verseken, amelyekben a költői én-t „a félelem érte utol és leteperte" (szüntelenül izzadt). Megmaradnak azonban a természet csodái, melyek, ha közömbösen is, de körülvesznek bennünket, végzik dolgukat egy édenben. „Szüntelenül adja / visszavonja magát a ragyogás" (Az egyetlen) Géczi János kötete meditativ líraisággal pásztáz végig ontológiai szituációk során, hogy kialakíthasson egy önreflexiós vonulatokból álló, színes intarziát. A félelem, a természet, a tenger és a nyelv motívumainak mozaikkockái villannak elő minduntalan e lírai kódolási művelet során, amely e költői habitusban szinte a mindenkori pillanat szükségleteként jelenik meg a pillanat múlásának- folyásának megállítása, eltorlaszolása vágyából. (Tiszatáj Könyvek, 2005) Folyóiratunk megjelentetését a V ^ r ^ i Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, ik nka 3 Nemzeti Kulturális Alapprogram M Tm*nisztériÚmaRÓKSÉG Nemzeti Kulturális Alapprogram és a József Attila Kulturális és Szociális Alapítvány támogatja. 112
