Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 1. szám - Sándor Iván: A tetthely megközelítése
Visszajövök, újabb papírt kérek a felszolgálónőtől. Elsiet, bizonyára megint az irodába, most gyorsabban hozza az íveket, majd dupla borravalót kap. A két kép hátán, amit Györgyi küldött, felirat. Az elsőn „Klári és Ági 1943- ban". A másikon „Anya és Apa 1945-ben, még nem házasok". A második kép helyszínét nem nehéz azonosítani, a városligeti tó terasza. A háttérben a Műcsarnok lépcsősora, aki a fotót készítette, a tónak háttal állt. Jól kivehető a kockás asztalterítő, a két söröspohár. Klári haja egészen rövid. Nemrég még kopasz volt, gondolom, amikor először látom a képet. Az arca szögletes, nem ovális, mint amilyen a másik képen. Az álla formája is megváltozott, előrecsúszott, kihegyesedett. Hátradől a kerti széken, mintha távol akarná tartani magát a szemközt ülő férfitől. A férfi magas, széles vállú. Rövidujjas ing, láthatók a feszes karizmai. Nagyon dús a haja. Sötét, hátrafésüli, elöl egy hullám. Nem néznek a fényképezőgép lencséjébe. Nem néznek egymásra. Kit kérhettek meg, hogy fényképezze le őket? Ha megkértek valakit, miért nem néznek a lencsébe vagy egymásra? A majd' negyedszázada egy, a legalsó polcaim egyikén meghúzódó dosszié mélyén lappangó jegyzetem szerint Luca azt mondta, hogy Miklós nagyon helyes fiatalember volt, egyszer Klári elhozta hozzá, de ez már a házasságuk után történt, talán ötvenhatban vagy ötvenhétben. Tehát úgy tíz évvel azután, hogy a fotó elkészült. „Miklós magas, kisportolt, fekete, a Colombus utca és Erzsébet királyné út sarkán lakott", jegyeztem fel. Azt nem jegyeztem fel majd' negyedszázada, hogy talán láthattam Miklóst, amikor a 67-es villamoson együtt utaztam a lányokkal a gimnáziumig. Akkor már Ági udvarlója volt. Ismernie kellett Klárit is. Tudhatta, hogy hűséges barátnők. Gondolhatta, Ági azt is elmondta neki, hogy szeretkeztek, habár akkor mind a ketten megesküdtek arra, hogy az titok marad. Gondolhatta, hogy Ági a Bustyaházáról, a munkaszolgálatból írt levelezőlapjait is megmutatta Klárinak, mert a válaszlapokon mindig ott volt, hogy „Klári sokszor üdvözöl". Honnan tudhatta, hogy együtt vitték el őket ezerkilencszáznegyvennégy november 15-én, előbb a Kisok-pályára, aztán az Óbudai Téglagyárba? Akkor ő Kassa tájékán menetelt a Németországba indított munkaszolgálatos századdal. Napi negyven kilométer. A haldoklók az út menti árkokban. Luca néhány dolgot elmesélt Miklósról. Nem akkor, amikor Györgyi ott volt nála. Talán később. Valakivel beszélgetnie kellett olyan dolgokról, amelyek hirtelen előbukkantak az emlékeiben. Klári évekkel azután, hogy a tóteraszon elkészült kettőjükről a fénykép, megkérdezi Lucától, mit gondol, hozzámehet-e feleségül Miklóshoz. Luca csak annyit mond, olvastam a régi elfeledett, a Györgyivel való találkozásra készülve előkapart jegyzeteimben, hogy: igen. Közel negyedszázaddal a feljegyzés után ennek nemigen van jelentősége, írtam néhány napja piros filctollal a régi jegyzet mellé. Valószínűleg tévedtem. Abból, amit a mozaikkockákból próbálok összerakni, feltételezhető, hogy a fotón látható nő és férfi nemcsak éppen abban a pillanatban néznek szótlanul 8
