Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 2. szám - Zelei Miklós: Egy tengerjárt magyar
tudtunk érni. Nekem a Mikszáth-nap meg a Madách-nap mindig egy zarándoklat volt. Egy lelki zarándoklat, a terror alatt. Amikor meg lehetett valamit valósítani, és ki lehetett teljesedni. E tekintetben Ipolyság is fontos állomása az életemnek. A Honti Közművelődési Klubot tíz évig működtettem itt, és volt olyan időszak, amikor havonta három rendezvényt is tartottunk. Úgy neveztem ezt, hogy szabadegyetem. Amit soha sehol nem kapott meg az ember, és nem volt lehetősége meghallgatni, azt itt megkapta, meghallgathatta. Czine Mihály itt tartott Móriczról előadást, és aki Czinét ismeri, tudja, hogy nagy szónok volt, és mindig betette az előadásokba azt, amit kellett, és ezekre az előadásokra eljöttek Nyitrától Losoncig, mindenhonnan. Elzarándokolt Kuczi Lajos református tiszteletes Léva mellől, elzarándokolt Szeberényi Zoltán meg a magyar tanszék Nyitráról, ide Ipolyságra, eljött Doboss László, aki egy félreállított íróember volt hatvankilenc után. Elzarándokolt ide, és mondjam úgy, hogy itt volt egy titkos találkozó Czinével... Itt volt Ruffy Péter, László Gyula. Volt olyan, akit nem engedtek fellépni Ipolyságon. Például Faragó Laurát Halász Péterrel. A kürtösi Mikszáth- és Madách-ügyekben a salgótarjáni elvtársak egyeztettek keményen Besztercebányával, és mindenre reagáltak. Én egyszer a már említett kétnyelvű rendezvényen, amely úgy volt kétnyelvű, hogy egy előadás hangzott el szlovákul, mint az irodalmi szakbizottság elnöke vezettem az ülést. Nagy dolog volt, hogy egy konferencián, ahol ilyen kerületi meg megyei elvtársak megjelentek, egy ilyen ember mondja a megnyitót meg elnököl, mint én. Ahogy a konferencia kezdődött, felsorakoztatták az elvtársakat a függöny mögött, hogy milyen sorrendben kell bejönni és leülni. Megjelenek, és kérdezi a Nógrád megyei elnök, ki fogja ezt vezetni. Ki lesz a felvezető? Mondják neki, hogy a Csáky elvtárs. Ki az? Rám mutatnak. Hát nincs nyakkendője! Mire Bányai Géza, a Csemadok titkára azt mondja, hát pedig ő van vele megbízva, más most már nem tudja csinálni, mert akkor összekeverjük az egészet. Levezettem, utána volt egy kiértékelés Zsély községben, Szklabonya mellett, s az első pont mindjárt az volt, a mi besztercebányai elvtársaink azzal kezdték, hogy egyes elvtársak ezen a konferencián nem voltak az alkalomnak megfelelően öltözve, nem volt nyakkendőjük. Egy ilyen hosszú hajú gyerek, garbóban mondta a megnyitót. Ez én voltam. Micsoda szégyen! Le kellett nyelni. A salgótarjáni elvtársakkal én nem kerültem közvetlen kapcsolatba sose, hiszen én nem magyar állampolgár vagyok. Áttételesen ment a dolog. Az együttműködésük alapja a jószomszédi barátság meg a két megyének az, úgymond, harcos szelleme. Beszterce meg Tarján nagyban hasonlított egymáshoz, kommunista fészek meg partizánfészek meg munkásmozgalmi fészek volt mindkettő. Salgótarján meg Besztercebánya mindig nagyon jól együtt tudott működni. Ez már a szlovák nemzeti felkelésben is így volt, a magyar partizánok közt is megjelentek a szlovák partizánok, ilyen mondvacsinált történelem, de mindegy. Ez egy ilyen tudathasadásos állapot volt részükről, hogy ez sehol így nem működött, mint ennek a két megyének a kapcsolatában. A végén kiderült, hogy azért voltak mindig beépített emberek, s amikor a Csemadokban mi ottmaradtunk mint a rendezvény szellemi atyjai vagy a kiskatonái, és értékelgettük az eseményt. Ami a Csemadok járási titkárságán elhangzott, azt számtalan esetben visz- szamondták nekünk az elvtársak. Hogy hallottuk ám. Volt egy-két olyan orosz szakos pedagógus, aki magyar volt egyébként, szlovákiai magyar, de megbízható belső ember, sőt ilyet is mondtak, hogy orosz kém, erről most nem vagyok meggyőződve, ezt nem állíthatom. De mindig voltak, akik előszeretettel végigülték a mi megbeszéléseinket, mindig volt olyan ember, aki fülelni maradt ott. Csak erre későn jöttünk rá, amikor már visszamondták bizonyos dolgokat. 95
