Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 2. szám - Zelei Miklós: Egy tengerjárt magyar
Ez is még a fordulat előtt történt, de már lehetett érezni, hogy le van győzve az orosz rendszer, és sikerült így elérni, hogy áthozták Pestről a Madách Színházat, és Nagykürtösön bemutatták Az ember tragédiáját Ilyen a szlovákiai magyarság történetében meg az egyetemes magyar kultúrtörténetben se volt, hogy Madách szülőföldjén a Tragédiát bemutatták volna. És ez ilyen cukkolással kezdődött. És a tarjáni elvtársak elintézték, hogy átjön a színház. Ilyesmi nem nagyon létezett, ritkaság volt. Autóbuszokkal jöttek az Ipoly mentéről az emberek a színházba, nem fértek szinte be. Vastaps. A harmadik elnyomó Salgótarjánból, Magyarországról ellenőrizték „regionálisan" a szlovákiai magyarok ideológiai tisztaságát. Úgy működött a dolog, hogy abban az időben csak azt tudtad megvalósítani a két ország közötti kapcsolatban, tehát oda-vissza alapon, amit a besztercebányai kerületi nemzeti bizottság kulturális osztálya meg a salgótarjáni megyei kulturális hatóságok képviselői megbeszéltek, és amiben megegyeztek. Itt azért fontos volt, hogy a háttérből ki szólt. Olyan ember kellett, akinek tekintélye is volt. Fontos volt, hogy ki kért, ki tanácsolt, ki súgott. Vagy ki készített föl egy harmadrendű kis kádert, aki aztán, ki tudja hány Becherovka után elintézte, hogy az idősebb Szabó István szobrai átjöhetnek Magyarországról, vagy egy Mikszáth kiállítási anyagot át lehessen hozni ide. A Mikszáth- és Madách-napok, merem azt mondani, hogy országos szinten is irigylendő dolgok lehettek volna. Úgy működött már a kapcsolat oda-vissza alapon. Lehet, ennek az volt a háttere, hogy Tarján mindig egy kommunista fészek volt, és Besztercével megtalálta a maga módját. De ekkor már érződött, hogy engedni kell, hogy majd hivatkozhassanak erre, és akkor ők lesznek a példa, mi leszünk a janik. A Mikszáth-kultusz itteni alakulására világéletemben büszke leszek, még akkor is, ha nem is tudom, melyik magyarországi újságíró, talán az Udvardy Frigyes, aki a barátom volt egyébként, megjelent egy ilyen Mikszáth- vagy Madách-napon Nagykürtösön, és írt egy ironikus hangvételű cikket egy szamizdat lapban, hogy Kürtösön járt, és Madách szülőföldjén bejött egy konferenciára, és ott szlovákul is beszélnek. A dolgok itt nem úgy működnek, mint egy Trianon előtti állapotban, és itten nagy pofával azt mondhatom, hogy ti meg mért beszéltek Madáchról szlovákul - is?! Én a szakbizottságnak voltam az elnöke, Urbán Aladár meg volt a társelnök, és próbáltam úgy igazítani a dolgot, úgy alakítani, hogy amit lehet, azt etessünk meg az elvtársakkal. Olyan értelemben, hogy ők azt kérték, mindig az volt a kitétel, hogy ha lesz Madách-napok vagy Mikszáth-napok, legyen már egy előadás szlovákul. És én erre azt mondom, ha annak, hogy van öt előadás magyar nyelven Nagykürtösön, ami azért csak egy szlovák város volt, és Mikszáth vagy Madách faluja se volt tökéletesen színtiszta magyar falu, az az ára, hogy legyen egy előadás szlovákul is, azért ennyire legyünk toleránsak, azért eddig menjünk el. De akkor igenis hozzák ide a Tragédiát, igenis hozzák el ide Ctibor Stitnickyt, a félreállított szlovák műfordítót, aki például a Madách-műveket fordította szlovákra, és akivel lefordítottuk Madách Sírom című versét szlovákra. És ez hangozzék el, lépjünk e tekintetben is valahogyan előre. A nyolcvanas évek elejétől a kilencvenes évek elejéig ment ez a folyamat, amikor az engedmény azért már érezhető volt, és én azt hiszem, hogy e téren a kezdeményezők a pártonkívüliek voltak, s közülük is azok, akiknek már valamilyen tekintélyük volt. Én már akkor publikáltam, egy-két könyvem már megjelent, s nem voltam a pedagógusok közt az utolsó vonalban, tudták, hogy azért van egy kis respektusom, és sok mindent el 94
