Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 2. szám - A vörös és a fehér szamár, avagy a határzónák intenzivitása

rajongásukat a nyugis éjszakákról, a hajnali párában rezgő tó látványáról, ültünk szépen, valójában már mi is ott nyaralva az ő hálókocsijuknál. Kijártunk tehát szorgalmasan, végül már a feleségem főzött nekik, vittük ki az ebédet, ott ebédeltünk mi is velük. Az egyik barátunk hűtőtáskában hozta a sört, a másik meg ballonban a pincehideg bort.

Egyszer a felesége megemlítette, milyen borzalmas éjszakája volt, képzeljük el, mondta: kiszökött a gorilla az állatkertből. Ott van ugyanis nem messze az állatkert. Kiszökött és a mi kocsink tetején szült, mondta. Egész éjszaka üvöltött kínjában, majd verte a mellét boldogságában. Mondtam nekik, ilyen szafari, mármint hogy egy gorilla szüljön hálókocsid tetején, Afrikában egy vagyonba kerülne. Palicson lám, még ez is ingyen van.

Ott, annál az asztalnál hallottam koszovói származású barátom történetét is. Képzeljétek, mi történt velem, kezdte közömbös arccal a koszovói fiú, aki Szarajevót is végigcsinálta, eltűnt a kedvenc kutyám, nagy körvadászatot rendeztünk a fiaimmal, de hiába. Már lemondtunk róla, amikor valakitől azt hallottuk, hogy a tó túlsó oldalánál krisnások ütötték fel a táborukat, és mintha ott, a krisnások között látták volna a kutyánkat. Erre gyorsan elmentem a krisnásokhoz. Benn a táborban, középen ott ült a krisnások főnöke. És mellette: az én kutyám. Ugyanolyan komoly pofával, mint a főnök. Kissé közelebb mentem, mert nem akartam hinni a szememnek. A kutyám nem reagált. Nem érzett, nem látott meg. Üveges volt a tekintete. Már átjárta az eszme. Szólítottam, szerbül hívtam a nevén, ám a kutya nem reagált, rám se hederített. Fölcsesződtem, föl nagyon, hiszen szentül meg voltam győződve: az én kutyám egy pravoszláv kutya. Ám, kisült, hogy: krisnás. És végül, se szó, se beszéd, valóban elment a krisnásokkal. Palics tehát az a hely, ahol az egykori koszovói és szarajevói szerb katonatiszt kedvenc kutyája krisnássá lesz.

A vidéki Queen Kongnak meg a Bhagavad Gita ebtani összefüggéseinek tájfilozófiai kapcsolatánál maradva, beszéljünk még a kisvárosi imaginációról. A vidék védvonaláról, a folyópartról, a tómederről, a Járásról, azokról a számodra izgalmas helyszínekről, amelyek az alkotásnak és a rejtőzésnek egyenrangú erőtereiként foghatók fel. Sőt úgy tűnik, a zonális átjárást, a határmezsgyéken való vándorlást ugyanennek az alkotásnak és rejtőzésnek a megerősített, kiterjesztett formájaként képzelhetjük el.

Az első a Szegedhez való kötődés, ugyanis azonos tájegységről van szó tulajdonképpen, amit Tömörkénytől, Mórától kezdve Kosztolányiig, Bálint Sándorig mindenki jól tudott. Én is gyakran emlegetem, járási tanyánkon mesélték, hogy amikor még sok ló volt errefelé, s ha valami megzavarta őket, rendszeresen átszaladtak a határon. Egyszer a csikósok befestették vörösre az egyik juhász szamarát, ám nem a juhásszal toltak ki, saját lovaik rémültek meg a vörös szamártól, nyargaltak át Magyarországra. Ez a vörös szamár idővel kezdett szimbolikussá nőni papirosaimon, jóllehet különben éppen egy fehér szamár foglalkoztat, tudod, írtam róla a püspökladányi Első Magyar Szamártár kapcsán a Forrásban. Bátyám halála előtt arról beszélt nekem, nyugdíjba megy (a menekültek túlságosan is lelkiismeretes biztosaként dolgozott a városházán, talán azért durrant szét a szíve), kiköltözik a tanyára, és vesz egy fehér szamarat. Most én is itt tartok, tavaszra meg akarom venni azt a fehér szamarat... Tehát egy konkrét szamárról van szó, ami egyáltalán nem jelenti azt, hogy papirosaimon nem nő ezen a szikes, árvalányhajas pusztán, a vörös szamár ellenpontjaként ő is

13