Forrás, 2006 (38. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 2. szám - A vörös és a fehér szamár, avagy a határzónák intenzivitása
dolog, amit magával hozott, amit leemelt a sínóbuszról, majd ismeretlen irányba magával cipelt, több helyi infaustus kutat, nyomoz utána, Fizand Tivadar, a vegyész-méhész szerint például: egy hárfáról van szó... Már meséltem, hogy Szilárd Leó, a világhírű atomtudós levelet írt volt megboldogult Magyar László barátomnak. Magyar László helytörténész ugyanis levéllel fordult hozzá, nem érti az elméletét, magyarázná már el neki egyszerűen, röviden. Magyar egy aranyos ember volt, aki egész életében helytörténeti apróságokkal foglalkozott, ám titokban híres, nagy tudósokkal, művészekkel levelezgetett. Croninnal, Richterrel, Szabolcsi Bencével, Henry Moore-ral, Vas Istvánnal, Bemard Buffet- vel, hihetetlenül hangzik, de valóban mindenkivel. Úgy ismerték, mint aki folyton az utcaneveket, a helyi semmis nyomokat böngészi, helyi szólásokat jegyzeteli. Közben egyszer nekem elszólta magát, hogy ő a világ minden fontos művészével, tudósával kapcsolatban áll, ám amíg nem mutatta meg a leveleket, nem hittem neki. Erről írtam már, életem legszebb történetei közé tartozik. A gyerekek most vitték ki Kanadába a gyűjteményt, biztosan megpróbálnak pénzt csinálni belőle, nem tudom, sikerül-e szegényeknek. A legizgalmasabb történet Caldwellhez kapcsolódik. Magyarországon egy időben népszerű volt, Laci magyarul olvasta először, de aztán kiadták az összes művét szerbül is. Laci, mi sem természetesebb, levélkapcsolatba lépett vele, s mivel ezek a nagy, a természethez közel élő írók kiváló emberismerők, Caldwell megérezte, pontosan megérezte, milyen ember is volt ez a Laci. Válaszolt neki, leveleztek, ugyanis Laci nyelveket tanult az egyetemen. Elmúlt néhány év, egyszer csak a kiadója meghívta, látogasson el Jugoszláviába, mire az öreg azt mondta, szívesen, de van egy feltétele: Magyar László kell, hogy várja az állomáson, majd állandóan ott kell, hogy legyen mellette. Pánik, hiszen senki sem tudta, ki az a Magyar László. Végül a szerbiai, a szabadkai rendőrség kapta a feladatot, nem vicc, keressék, teremtsék elő. Laci, amikor megtudta, a rendőrség keresi, elbújt az ágy alá, annyira megijedt, hiszen nem tudhatta, fogalma sem volt, miről van szó. Végül esküvői ruhájában ott várta a nagy amerikai írót a vonatnál, képük a belgrádi Politika első oldalára került... Nos, visszatérve Szilárd Leóhoz, ő is megérezte, hogy egy igazi, őszinte, még véletlenül sem tolakodó emberrel van dolga, megérezte kisugárzását. És Szilárd Leó szépen megválaszolta Laci sorait, ám, a repülőposta kék papírján alul maradt egy pici, egy sornyi hely, ahova a nagy tudós még odaírt egy váratlan, egy személyes mondatot: Mi az, hogy Palics? Nekem ez a mondat afféle refrénemmé lett, reggelente felírom, s mindig újra próbálom megválaszolni, tehát a Palics filozófiája kis fejezeteinek minden mondata így kezdődik, amit aztán különböző helytörténeti idézetekkel, esetekkel próbálok megválaszolni. Palics például az, ami két barátommal történt mostanában. Egyik sokác, a másik koszovói szerb. Sokác barátom nyaralni készült, ugyanis kapott kölcsön egy kitűnő, később persze kitűnt, regisztrálatlan, gyanús származású, lakókocsit. Térképeket tanulmányozott, a Loire völgyét, majd a Kárpátokat, illetve már a szegedi lehetőségek felől faggatott, hol tudna ott a Tisza és a medencék között letáborozni. Végül még Szegedre sem futotta pénze, így egy hajnalban szépen áthajtotta a kocsit a nemzetközi úton, le a Palics mellé, tehát az egyik palicsi utcából elutazott a Palicsi-tóhoz. Szépen rákapcsolódott a Vitorlásklub hálózatára. Előbb mindannyian kinevettük, de aztán, ahogy szépen kitett egy asztalt, néhány padot a kocsi elé, mi is kezdtünk odajárni, odaszokni, hallgatni 12
